|
 2014.04.04.
Képeim a kultúrák és a történelmi
korszakok utazói
Nonfiguratív festő vagyok, aki ebben a műfajban talált rá a
szabadságra
Puha Ferenc festőművész,
a Patak Képzőművészeti Egyesület alelnöke 1951-ben született
Szigetcsépen. 1975-től 79-ig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola
(Szeged) hallgatója; 1985-89 között a Magyar Képzőművészeti
Főiskolán folytatta tanulmányait, mestere Kocsis László volt.
1994-től a Magyar Festők Társaságának tagja. Egyik alapítója
az Insula és a Patak csoportnak.
Munkássága
világosan elválasztható szakaszokra bomlik. Alaposan körbejár
egy-egy témát, majd azt lezárva újabb festői problémákat
vet fel. A legújabb időkig alluzív festőnek minősíthető; a
képmezőn átzuhanó lendületes formák többnyire valóságos
motívumra emlékeztetnek, pedig valójában szín- és formaütköztetésekről,
kompozíciós problémákról szólnak ezek a munkák. Egyik főművén
(Lappföld aranya, 1995) képzelt ásatási leleteket helyez el
kazettás rendszerben. Újabb munkáin a fa a vezérmotívum, mely
csaknem absztrakt, organikus jel, és emberi sorshelyzetek
szimbolizálására is alkalmas.
Egyéni
kiállítások: 1988:
M. K., Tököl; 1990: Csepel Autógyár M. K., Szigetszentmiklós;
1991: M. K., Ráckeve; 1992: Batthyány Gimnázium,
Szigetszentmiklós; 1994: Csepel G., Bp.; 1995: Haukipudas; 1997:
Városi Könyvtár G., Szigetszentmiklós; Keve G., Ráckeve;
1998: Vincze Papírmerítő Műhely, Szentendre; Duna G., Bp.;
Horváth&Lukács G., Nagycenk; 1999: DPS-kiállítás,
Szigetszentmiklós; 2000: Parafa G., Hajdúböszörmény; 2001:
Kortárs Galéria, Kecskemét; Horváth & Lukács Galéria,
Nagycenk; VLS Pinceműhely, Szentendre; Csoport Horda Galéria, Pécs;
Meiningen (D); 2002: Barátság Művelődési Központ, Százhalombatta,
[Kéri Mihállyal és Somogyi Györggyel]; Altes Schulhaus Galéria,
Bastheim (D), [Somogyi Györggyel]; Tabán Műhely és Galéria,
Budapest; Kék Iskola Galéria, Budapest; 2003: Sárospataki Képtár,
Sárospatak; 2004: DPS – Domján Gábor – Puha Ferenc –
Somogyi György, MÉSZ Kós Károly Kiállítóterme, Budapest;
Bertha Bulcsú Művelődési Ház, Balatöngyörök; Szentendrei Képtár,
Szentendre, [Waldemar Franz Wilhelm Röschsel]; 2005: Városi Képtár,
Szigetszentmiklós, [Waldemar Franz Wilhelm Röschsel]; Közösségi-ház,
Hegykő, [Aknay Jánossal, Bereznai Péterrel, Somogyi Györggyel];
Kettős sziget, Limes Galéria, Komárom (SK), [Somogyi Györggyel];
2006: Városi Galéria, Pál Gyula Terem, Nyíregyháza; 2007:
Falumúzeum, Törökbálint; 2013: Galéria 13, Budapest;
Csoportos
kiállítások: 1983-tól
az Insula csoport kiállításai; 1987: Pest Megyei Tárlat,
Szentendre; 1993: Őszi Tárlat, Érd; 1994: Tavaszi Tárlat, Petőfi
Csarnok, Bp.; Európa elrablása, Vigadó G.; 1996: Patak csoport,
Székesfehérvár; XV. Országos Akvarell B., Eger; Patak csoport,
Képtár, Sárospatak; 25 éves a Vajda Stúdió, VLS G.,
Szentendre; Hajdú G., Hajdúböszörmény; 1996, 98: Siklósi
Szalon, Vár G., Siklós; 1998: Patak csoport, Kultúrpalota,
Marosvásárhely; Városi Könyvtár G., Szigetszentmiklós; Ecce
Homo, Vigadó G.; Betű a képen, MFT, Szekszárd; 1999: Máskor,
máshol, MFT, Szeged; 1999: Patak csoport, Helsinki, Tornio, Oulu.
Díjak:
1989:
Baktay-nagyérem, Baktay Ervin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola,
Dunaharaszti; 1993: Őszi Tárlat, Érd, I. díj; 1996: XV. Országos
Akvarell Biennále, Eger; 1997: Siklósi Szalon, Festészeti díj,
Siklós; Nemzetközi Művésztelep, Hajdúböszörmény, Káplár
Miklós-díj; 1999: Pest Megye Művészetéért díj, [Patak
Csoport]; 2000: Pest Megyei Tárlat, Szentendre, III. díj.
Csoporttagságok,
szervezetek, tisztségek: 1980-91: Nagy István Csoport; 1982:
INSULA Csoport; 1992: Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége;
X – Art Egyesület; 1994: Patak Csoport; 1995: Magyar Alkotóművészek
Országos Egyesülete; 1996: Magyar Festők Társasága; 2000: a Sárospataki
Nyári Képzőművészeti Szabadiskola tanára; 2002: Szárnynyitogató
Alapfokú Művészeti Iskola grafika tanára, Tököl.
Ahogy nézem a műveit, ezek úgy modernek, hogy nem polgárpukkasztók.
Jól látom?
– Nem tudom, hol kezdődik
a polgárpukkasztás. Mindenesetre az absztrakt festészettel
kapcsolatos fenntartások a közgondolkodásban ma is jellemzőnek
mondhatók. Szándékom szerint festményeim nem polgárpukkasztóak
csak szabadok. Olyan értelemben, mint mondjuk a dadaistáké,
semmi esetre sem polgárpukkasztóak.
1951-ben született, amikor a szocreál dívott. Önt mi
motiválta a képzőművészeti pályára?
–Igazi szocreál lakótelepen
nőttem fel Szigetszentmiklóson. Ez a lakótelep a Csepel Autógyár
dolgozóinak épült. A szüleim itt dolgoztak, tehát a szocreál
az építészeti környezetemben adott és domináns élmény
volt. Ennek ellenére a természeti környezetünk sokkal meghatározóbb
volt később a művészeti programom alakulására. Csodálatosan
szép helyen nőttem fel. A Soroksári- Dunaág akkor még érintetlen
partja, a Kéktó – ami ma egy sivár betonteknő, mióta
betemették -de akkor paradicsomi szépségű kis tavacska volt és
a Sóderbánya –ahová a nyári vasárnap reggeleken korán előre
küldött követként foglaltam a helyet a vízparton a családnak
– csodás környezet volt. És körbevett bennünket a Bucka,
ligetes erdős homokdombjaival, ahol először láttam életemben
festőt. És ha már a gyerekkorom vizuális élményeinél
tartunk, akkor meg kell említenem az általános iskolámat, ahol
a félemeleten Mattioni Eszter nagyszerű hímeskőböl készült
nagyméretű Toldi illusztrációja előtt mentünk el naponta
„ezerszer”, ami kitörölhetetlenül részévé vált az életünknek.
Milyen festmények, grafikák voltak a családi házban?
– Corot vízparti festménye
és néhány rézkarc. A festmény egy nagyon jó színvonalú
olajfestmény másolat volt.
Már gyermekkorában indult rajzversenyeken?
– Soha nem indultam rajzversenyen, ha csak a magam
diktálta tempót nem tekintem versenynek. Ugyanis nagyon sokáig
nem tudtam megbirkózni azokkal a feladatokkal, amiket a rajzórákon
teljesíteni kellett. Utáltam festeni. Nem tudtam rendesen
kifesteni a piros födőt, vagy a vágódeszkát, amit elénk
tettek modellként. Mindez még alsós tagozatos koromban kezdődött,
mert nagyon ügyetlen voltam a papírfűzéses meg mindenféle
ragasztásos hókusz pókuszokhoz. Így aztán sokáig elég
nyomasztó élményként hatottak rám a rajzórák. Otthon
viszont egyre többet rajzoltam és festettem a magam örömére.
Mindezt olyan természetesen, hogy eszembe sem jutott összefüggésbe
hozni az órai és a szabad munkát. Önállóan találtam ki a témákat,
és főként kubista képeket készítettem őrült tempóban. Ez
már 8. osztályban történt. A középiskolában egészen
negyedikes koromig alig rajzoltam. Akkor aztán egész évben
dolgoztam Nádasdy János irányításával, hogy felkészüljek a
felvételire.
Mivel foglalkozott az érettségit követő 5-6 éven
keresztül, míg föl nem vették a szegedi Juhász Gyula Tanárképző
Főiskolára?
– Mindkét diplomámat
munka mellett szereztem. Műszaki és reklámgrafikus voltam a
Csepel Autógyárban. A nyolcvanas évek közepén kezdtem tanítani.
Egy megszakítással aztán az utolsó két évtizedben Ráckevén
a Ady Endre Gimnáziumban tanítottam rajzot és művészettörténetet.
Mestere Kocsis László volt. Mi az, amit legjobban elsajátított
tőle?
– Kocsistól elsősorban
szemléletet tanultam.
Mely korábbi mesterek hatottak főleg a művészetére?
– Azt hiszem minden jó festő hatott rám koroktól függetlenül.
Korábban mindig Paul Kleet említettem, ha ezt kérdezték, de az
igazsághoz mégis inkább az előző mondatom áll a legközelebb.
Amikor elkezdett festeni, voltak tiltott témák?
– Elég későn a 90-es évek elején kezdtem kiállítani
és akkor már nem voltak tabu témák.
Mennyire lényege a képzőművész életében a fejlődés?
– Annyira amennyire egy cipészében az. Minél öregebb
annál jobb cipőket készít.
A lappföldi élmények alapvetően befolyásolták az elmúlt
két évtizedben kialakított és használt motívumaimat.
– A lappföldi élmények alapvetően befolyásolták
az elmúlt két évtizedben kialakított és használt motívumaimat.
Testvérvárosi meghívásnak eleget téve állítottunk ki először
Haukipudasban Somogyi György barátommal a ’90-es évek közepén.
Ekkor eljutottunk Ouluba, Tornióba és Rovaniemibe, ahol a lappföldi
múzeumban látottak indítottak a későbbiekben a jelteremtés
felé. Ma ezt úgy látom – anélkül, hogy csökkenteni akarnám
ennek a benyomásnak a jelentőségét –, hogy ha kimarad az életemből
Lappföld, akkor is ide lyukadtam volna ki, mert amit felfedeztem,
az inkább a bennem lévő és a folyamatos munkában érlelődő
formaérzékenység volt, és nem a konkrét tárgyak tudatos
absztrahálásának szándéka. Hiszen úgy is indultam el, hogy
„magánkutatás” során képzeletben kiásott és megtalált tárgyak,
őskori leletek „felsorolása” jelent meg a vásznakon. Ettől
kezdve ennek a korszakomnak az „archetípusai” maguktól
kezdtek önálló életet élni. Például a király vagy a királynő.
Együtt és külön is jól megjeleníthető figurák rendkívül
tágan értelmezhető szimbólumrendszerrel. Nem csak képek születtek
ebben az időben, hanem a Király és Királynő szoborpár
is, ami az uralkodói szimbólum frontális ábrázolása volt. A
hatalom és ember, a trónus és uralkodó szétválaszthatatlan
egybeolvadása.
Festményei az ön teremtményei vagy a valóság újrafogalmazásáról
beszélhetünk?
–Minden festmény a valóság újrafogalmazása. A
legbonyolultabb vagy legminimalistább absztrakt munka sem tudja
megközelíteni a bennünket körbevevő világ virtuozitását,
sokszínűségét, bonyolultságát, vagy tiszta egyszerűségét.
Gyatra másolók vagyunk valamennyien.
Mennyire tartja lényegesnek, hogy megértsék azt, amit képei
által közölni szeretne?
– Csak annyira amennyire a zenét kell érteni ahhoz,
hogy gyönyörűséget okozzon az embernek.
A kor, a társadalom kérdései, problémái mennyire
jelennek meg képein?
– Nem jelennek meg a festményeimen aktuális társadalmi
vagy politikai problémák. Azt szeretném, ha a képeim a kultúrák
és a történelmi korszakok utazói lennének, melyek a
mindenkori azonosságokat, vagyis az állandót az egyetemeset
mutatnák meg.
A formát soha nem keverném össze a kép „lényegével”
– Nonfiguratív festő vagyok, aki ebben a műfajban
talált rá a szabadságra. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy a
formát soha nem keverném össze a kép „lényegével” aminek
a forma csak egy eleme. Csak jó vagy rossz kép létezik, stílustól
függetlenül!
Azt nem tartja gondnak, hogy ma nincs a képzőművészetben
egységes stílus?
– Ha arra gondol, hogy jól jönne- e a kánon, akkor
azt kell mondanom, hogy nem. Persze a választott kifejezésmód
is egyfajta tagozódást jelent, és kétség kívül azzal, hogy
nincs átjárás a különböző térkezelések között, saját
kezünket kötjük meg. Persze ennek az ellenkezője is igaz,
hiszen a valódi tehetséget éppen az igazolja, hogy nincsenek számára
átléphetetlen határok. Nem tartom gondnak, hogy nincs a képzőművészetben
egységes stílus. Az ellenkezőjét nagyobb gondnak tartanám.
Viszont ez a stíluskavalkád nem zavarja a befogadót?
– A befogadót, ha zavarja is, a művészt nem
zavarhatja a befogadó zavara – arra azért ügyelni kell, hogy
ne cseréljük fel a szerepeket. Abban a pillanatban, amikor a
befogadó szemlélete, ízlése, műveltsége vagy műveletlensége
bármilyen szempontból is befolyásoló tényező lehet, megszűnik
a művészet. Az ábrázolás persze nem – az lehet nagyon is
szemet gyönyörködtető – de a művészetnek vége.
Hogyan is alkot? Azt mondja ebéd után, hogy most bemegyek
a műterembe, és festek egyet? Tehát lehet ezt a folyamatot erőltetni?
– Hogyan is dolgozom? Az biztos, hogy a folyamatos
–nagyobb szünetek nélküli – munka már évtizedek óta része
az életemnek. Ha csak néhány napot is kihagyok – ami azért
előfordul – mindent elölről kell kezdenem. De ez egyénenként
változó. Nekem mindig sok „rossz” képet kell festenem
ahhoz, hogy egy – egy olyan kép megszülessen, amit másnap,
vagy egy év múlva is szívesen megnézek.
Rendelésre nem is szokott festeni?
– Előfordul, hogy rendelésre is festek. Eddig a
legjelentősebb megrendelésem a Szigetszentmiklóson felépült római
katolikus Szent Miklós - templom 6x3 méteres szentképe volt
2007-ben. A félköríves záródású olajfestmény vászonra készült.
Megrendítően szép feladat volt. Jó, ha egyszer megtalálja a
festőt egy ilyen feladat az éltében, hogy a saját városában
épülő új templomba egy ilyen méretű szentképet festhessen.
Ráadásul a megrendeléstől az átadásig nagyon rövid – mindössze
három hónap – állt rendelkezésemre. Azóta is szívesen
gondolok arra a néhány hónapra, amíg a kép készült.
Egyszer azt nyilatkozta: kevés a humor a mai képzőművészetben.
Mi lehet ennek az oka? Több művész depressziós, vagy az, hogy
anyagi gondokkal küszködnek?
– Szögezzük le, hogy a képzőművészek igen nagy része
komoly anyagi problémákkal küzd. Ami a kérdés első felét
illeti, ma másként fogalmaznék. A mai képzőművészeti élet
nagyon változatos és színes palettával rendelkezik,
tematikailag és formailag egyaránt. Persze vannak formai hangsúly
eltolódások, de azok minden időszakban jelen vannak.
Soha nem próbáltam megfejteni a képeimről szóló írásokat
Ezt, ha jól emlékszem Dr. Hann Ferenc művészettörténész
írta egyszer a munkáimmal kapcsolatban. Soha nem próbáltam
megfejteni a képeimről szóló írásokat. Ennek ellenére
persze tudom, hogy mire gondolt Feri, amikor ezt írta és egyet
is értek vele. Nem szeretek a képeimről beszélni. Ha egy kép
elkészül, arról már nem tudok többet mondani.
A Patak Művészeti Egyesület alelnöke, és emellett számtalan
művészeti csoport tagja. Mennyire tartja fontosnak azt, hogy egy
művész tartozzon valamilyen klikkhez?
Medveczky
Attila
|
