vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.04. 

Nagyszentmiklósi zeneünnep Bartók Béla születésnapján

A világhírű zeneszerző, Bartók Béla születésének 133. évfordulója tiszteletére március 30-án, vasárnap tizennegyedik alkalommal szervezett koszorúzással és hangversennyel egybekötött megemlékezést Nagyszentmiklóson a Pro Bartók Társaság.

 A Nákó-kastély dísztermében a VI. Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gálahangversenyét hallgathatták meg a megemlékezés résztvevői, az előadók között volt ifjú Kocsis Krisztián, Kocsis Zoltán zongoraművész-karmester fia.

 A nagyszentmiklósi Bartók Nap a város legnagyobb szülöttje szobránál megtartott koszorúzási ünnepséggel indult. A megemlékezés több mint száz részvevőjét Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke köszöntötte. „2001 óta évről évre megemlékezünk Bartók Béla születésnapjáról – mondta Tamás Sándor –, fő célunk Bartók Béla műveinek a bemutatása. Ebben nagy segítségünkre van a szegedi és a temesvári Egyetem Zeneművészeti Kara, a két konzervatórium tanárai és diákjai, akiknek köszönhetően sikerült Bartók Béla szinte valamennyi jelentős művét megszólaltatni Nagyszentmiklóson.”

 Bartók szobránál – Jecza Péter szobrászművész alkotása – a kegyelet koszorúit helyezték el a Pro Bartók Társaság, Nagyszentmiklós Polgármesteri Hivatala és önkormányzata képviselői, Zsombó település (Magyarország) polgármestere és alpolgármestere, a Temes megyei, a nagyszentmiklósi és a zsombolyai RMDSZ elnökei, a SZTE Zeneművészeti Kara és a nagyszentmiklósi Révai Miklós Társaság képviselői, szegedi vendégek.

 A Nákó-kastély dísztermében került sor a VI. Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny díjazottjainak gála­hangversenyére. A nagyszentmiklósi polgármesteri hivatal nevében Asaftei Radu, Nagyszentmiklós alpolgármestere elmondta: a bánsági kisváros Bartók Bélának köszönheti, hogy rákerült a világ kulturális térképére. Erre építve turisztikai célponttá kívánják fejleszteni a Nákó kastélyt és egy Bartók Béla emlékházat is létre szeretnének hozni, a zeneszerző ma már nem létező szülőháza közelében. Dr. Kerek Ferenc, a SZTE Zeneművészeti Kar dékánja, a Szegedi Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny alapítója immár hatodik alkalommal hozta el Nagyszentmiklósra a verseny gálaműsorát, amelynek keretében ezúttal négy fiatal művész: Szabó Marcell (1. díj), Vida Mónika Ruth (2. díj), Kocsis Krisztián (3. díj) és Szombati Julianna (a legjobb szegedi versenyző) színvonalas zongorajátékát tapsolhatta meg a közönség. Az ifjú művészek Debussy-, Liszt-, Rahmanyinov-, Scarlatti- és természetesen Bartók-műveket játszottak, virtuóz teljesítményükkel lenyűgözve a hallgatóságot.

 Dr. Kerek Ferenc műsorvezető külön kiemelte a 16 éves Kocsis Krisztián teljesítményét, aki a Szegedi Zongoraverseny legfiatalabb versenyzőjeként harmadik díjat nyert. „Az álmunk az, hogy Kocsis Zoltánt, a Bartók életmű nemzetközi szinten elismert, egyik legjobb tolmácsolóját elhozzuk Nagyszentmiklósra” – mondta dr. Kerek Ferenc –, egyelőre eljött a fia, Kocsis Krisztián, aki ma az egyik legnehezebb Bartók művet, a Zongoraszonátát szólaltatta meg.” A nagyszentmiklósi közönség vastapssal jutalmazta a négy fiatal művész teljesítményét.

 

Pataki Zoltán

(nyugatijelen.com)