vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.05. 

Csak a Fidesz!

Ez a választás évtizedekre határozza meg Magyarország és a magyarság jövőjét. Április 6-án tehát nemcsak arról döntünk, hogy a Fidesz folytathatja-e a megkezdett és komoly részsikereket felmutató munkát, hanem arról is, hogy Magyarország képes-e a XXI. században fennmaradni. Hogy a magyarság képes-e az előttünk álló világméretű átalakulásokat túlélni.

Talán Ukrajna esete és közelsége érzékelteti a leginkább, hogy a látszólag kisszerű politikai csatározások eredménye milyen drámai lehet. Ukrajna az összeomlás szélén áll úgy, hogy területének egy jelentős részét egyik napról a másikra elvesztette és még további veszteségek is elképzelhetőek.

Az Ukrán szétesés elsődleges oka, hogy az ukrán nemzet képviselete 2004-ben, a Narancsos forradalom eredményeként félbűnöző, nyugati és még ki tudja milyen zsoldban álló csoportok kezébe került, míg ellenükben az orosz érdekeket képviselő, semmivel sem tisztább csoport állt.

Magyarországon az egyik politikai oldal, az MSZP és a rajta élősködő liberális csoport lényegében megfeleltethető a Narancsos forradalommal hatalomba kerülő társaságnak. A Simon–Welsz-ügy közérthetően mutatja, hogy az MSZP milyen erkölcsi alapon áll. A párt választmányának elnöke, majd a párt alelnöke hamis iratokkal számlákat nyit, hatalmas pénzeket síbol ki, és minden további nélkül együttműködik Welsz Tamással, akire éppen csak nem tetoválták rá, hogy bűnöző vagyok.

A másik oldalon azonban a Fidesz és elsősorban Orbán Viktor teremtette közösség az összmagyarság érdekeit kiszolgáló és Magyarország önállóságára épített rendszer kialakításába kezdett. Ha ez a szervezőmunka és a mögötte álló nemzeti alapon álló, de tulajdonképpen klasszikus szociális célokat megfogalmazó szellemi háttér nem képes 2010-ben a földindulásszerű sikert elérni, akkor ma Magyarország mély válságban van. Ha nem is Ukrajna szintű, de a katasztrófa szélén tántorgó ország lennénk.

Az elmúlt négy évben megtörtént egy új, működőképes rendszer alapjainak lerakása és végérvényesen bebizonyosodott, hogy a politikai hátterű, de szakmai köntösbe bújtatott vészmadarak hazudnak. Nem létező veszélyek rikácsolásával félelemben tartották a magyarságot. A céljukat, hogy a félelemtől megbénult nemzet csak az ő érveiket fogadhassa el, hogy semmilyen módon se merjünk fellépni a javainkat elhappoló társaságok ellen, húsz hosszú évig elérték.

A magánnyugdíj-pénztárak kiebrudalása, a bankok megregulázása, a közszolgáltatók rászorítása a mértékletességre tulajdonképpen a happolókat hessegette el és most, hogy szerencsére távolabbról, halkabban halljuk a károgást, most végre itt a lehetőség, hogy ez az új rendszer és az új rendszer alapján átalakuló állam valóban a magyarság érdekeit szolgálja.

Most megnyílt a lehetőség, hogy az állam betöltse eredeti funkcióját és segítse az életünket. Hogy segítse a tisztességes vállalkozásokat, hogy segítse a rászorulókat, hogy segítse a családokat. A segítségen túl az államtól védelmet is várunk. Most lehetőség nyílik az állam átalakítására, hogy megvédje javainkat, nem csak a betörőktől, de a bankoknak álcázott csalóktól, a túlszámlázó monopóliumoktól és az egyéb ügyeskedőktől. Most lehetőség nyílik, hogy az állam létrehozzon egy működő hadsereget, mely képes megvédeni az országot, képes megvédeni családjainkat.

Most lehetőség nyílik, hogy a magyar nemzet egyesüljön, hogy nemzeti és szociális céljaink egyszerre valósuljanak meg.

Ez azonban még csak lehetőség. Ahhoz, hogy a lehetőségből valóság legyen és tartósan elkerüljük, hogy az Ukrajnában látható állapotok alakuljanak ki, ahhoz április 6-án a Fidesz elsöprő erővel kell győzzön.

Most minden ezen múlik. Ilyen lehetősége ennek az országnak több már nem adatik meg. Használjuk ki! Tudassuk barátainkkal, ismerőseinkkel, lehetőleg minél több emberrel, hogy a tét óriási. Ez, nekünk magyaroknak, most a lét és nemlét közötti választás.

 

csorja