vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.05. 

Új rablói vannak a pártnak

Dúlnak a mocskos ütközetek. A feketeöves elvtársak előszeretettel kampányolnak európai elkötelezettségükkel, a ruszki fegyverek által biztosított hatalomgyakorlók, mint a demokrácia bajnokai, a zabrált zsidó tulajdonban pöffeszkedő ávós dinasztiák tagjai és tolvaj kiszfunkcionáriusok ágálnak sebtiben ácsolt színpadokon, és újra akasztásokról álmodnak. De szép is volt, amikor a nagypapa a börtön udvarán azt hörögte: lassabban Bogár. A körömletépők, az Aprók a Bauerek, jönnének vissza megint hazudni reggel délben meg éjszaka, színlelni aggódó honatyát.

Normális esetben ennyi lelepleződés után egy európai társaságnak már önszántából el kellett volna tűnnie. A Közel keleti mércét megütik-e, nem tudom azt annyira nem ismerem. Ron az izraeli kampányguru kottájából játszanak. E szerint azonban maradnak, mintha mi sem történt volna. Szégyenérzetük nincs, mert nem is abban az erkölcsi világban élnek mint mi. Csak a hatalom és csak a pénz megszállottjai. Minden dolog, minden életmozzanat csak ennek függvényében érdekli őket. Hiába civakodtak a szemünk láttára évekig a koncon, a végén összeálltak, a koncért. Simon az MSZP-ben bevett szokás szerint, 2008 óta nyitogatja a számláit, Ausztriában, Svájcban, hol itt, hol ott. Mintegy milliárdos forgalmat bonyolított az általa jegyzett számlákon. Körülbelül ezt a célt szolgálta a Zuschlag által megénekelt mackó a régi pártház második emeletén. Ment is évtizedeken át, szépen simán a dolog csakhogy új rablói vannak a pártnak. A vizsgálat az összefogottak szerint egy minden gyanú felett álló polgár ügyében folyik, Simon elnökhelyettes elvtárs előzeteseben van, noha bűntelen, annyira, hogy minden szavát kőbevésett igazságként kezeli Mesterházy elvtárs. Egy infó szerint árnyék pártpénztárnokféle lehetett, még a gyurcsányi vezetés idején, mert a régi pártpénztárnokkal tengelyt akasztott Gyurcsány. A csendes pesterzsébeti valószínűleg kettős ügynökként, minden kenyérre jó volt vajnak. Gyurcsány a javát akarta, de Simon nem adta, ebből lett az Apró kis konflikt. És most versenyben hazudják, hogy semmi köze nincs a párthoz. Persze hát hiszen egy pártpénztárnoknak elnökhelyettesi rangban, mi köze lenne az MSZP-hez? Simon elnökhelyettes elvtárs noha megosztotta Mesterházy elnök elvtárssal a pénzforrás mély kútjának titkát, csakhogy ő ezt nem köti a nyilvánosság orrára, és a Fidesz által állítólag foglyul ejtett törvényesség kiszabadításáért küzdő elvtárs épp a törvényi kötelezettségének nem tesz eleget, nem jelenik meg a parlamenti vizsgálóbizottság előtt.

 Az MSZP kampányüzenetei

 A legszebb, amikor ezek a tőröl metszett bolsevikok lebolsevikozzák a keresztényeket, vagy amikor a kommunista párt központi lapjában a Népszabadságban leleplezik, pellengérre állítják az MSZMP volt tagjait. De csak azokat, akik a nemzeti elkötelezettségüket merészelik hangoztatni. Magyar ügyet szolgálni az ő szemükben megbocsáthatalan bűnnek számít. Nem a kommunista párt tagság zavarja őket. Ó dehogy. A nemzeti érzés, melyet vérrel, tűzzel vassal irtanak, ha újra hatalomra kerülnek. Kétségtelen, nem dicsőségtáblára való a diktatúra pártjának tagdíjfizetői közé tartozás ténye. Azonban ne feledjük, volt idő, hogy a jobb megélhetés reményében, vagy egyes különösen vidéki helyeken, maga a megélhetés a kis piros könyv hiányában lehetetlennek bizonyult.

Ezek valóban hasonlatosak az egyszeri részeg csatornatöltelékhez, aki büdösen, koszosan, a 70-es trolira felszállás után lehányja az első utast, majd amikor az illető felháborodva söpri le magáról a mocskot, és rendőrért kiált, a részeg röhögve kérdezi: maga háborog, nézzen magára, hát maga hogy néz ki?

 

Czyla