vissza a főoldalra

 2014.04.05. 

Elveszett szavazatok

Április 6-án lényegében minden szavazat elvész, amit nem a Fideszre adnak. Ez a kissé vaskos kijelentés nyilvánvalóan magyarázatra szorul.

2010-óta a Fidesz–KDNP által kialakított közjogi rendszer az ellenzék és az ellenzék egyes meghatározó háttéremberei, baráti és szerelmi kapcsolatai által külföldi „szaktekintélyek” kereszttüzébe került. A Budapesten fogalmazott, de Washingtonban és Brüsszelben artikulált elítélő nyilatkozatok elsősorban a demokráciát féltették.

2006-ban, amikor verték az utcán az embereket, akkor nem sérült a demokrácia, most viszont, hogy a kétharmad kihasználja a kétharmad adta lehetőségeket mindenki az amerikai alkotmányjog egyik kedvenc kifejezését, a fékek és ellensúlyok rendszerét látta megszűnni hazánkban. (Az más kérdés, hogy a korábbi magyar alkotmányban sem volt szó erről a tipikus angolszász jogintézményről.)

A támadásnak azonban annyi valóságalapja volt, hogy a kétharmadot meghaladó eredmény nemcsak megengedte, de tulajdonképpen kötelezővé tétette, hogy a választási ciklusokon átnyúló független intézmények élére a kétharmad nevezze ki a vezetőket.

A köztársasági elnök, a nemzeti bank elnöke, az alkotmánybíróság tagjai és sok más meghatározó intézmény került a Fideszből érkező, vagy a Fidesz közelében lévő emberek vezetése alá.

Ezekből az intézményekből őket mandátumuk lejártáig elmozdítani nem lehet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az új alkotmány – nagyon helyesen – stabillá tett jó néhány új intézményt, továbbá hogy egy ellenzéki csoportnak a győzelemre még csak elméleti esélye sincs, akkor világossá válik, hogy még egy esetleges 50 százalék alatti Fidesz esetén sem lehetséges stabil ellenzéki kormányzás Magyarországon.

A kisebbségi kormányzás szinte biztos bukás, melynek eredménye egy hosszan elhúzódó politikai válság lehet. Ezt a gazdaság és az egész ország megsínylené. Innen csak egy új választás lehet a kiút, mely további válságokat generálna. A végén újra a Fidesz kerülne kormányra, azonban egy újra lepusztított államkincstárral és a kétharmad adta stabilitás háttere nélkül.

A valószínűbb forgatókönyv, hogy a Fidesz 50 százalék feletti, de kétharmad alatti eredményt ér el. Ez esetben az ellenzékre leadott szavazatok nem csak azért vesznek el, mert a közjogi rendszer minden pontján a kormány befolyása érvényesül, és 1990-ben megalkotott és az új alkotmányba is bevett garancia, az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye lényegében lehetetlenné teszi a regnáló miniszterelnök leváltását, de azért is, mert a 2010-hez képest megerősödő ellenzék a leendő kormánynak tulajdonképpen egyfajta menekülést is jelent.

2018-ban majd joggal hivatkozhat a kormánypárt arra, hogy mivel nem kapta meg a kétharmados felhatalmazást, így az ellenzék aknamunkája tette lehetetlenné bizonyos ügyek jó, sikeres kezelését, legyenek ezek az ügyek bármilyen természetűek.

Ma tehát még az ellenzéket támogatni akaró, vagy a kormány erejét megtörni igyekvő embernek is az lenne az érdeke, hogy a Fidesz kétharmaddal győzzön. Ez a látszólagos paradoxon még akkor is igaz, ha az ellenzéki pártok komoly válságba kerülnének az újabb kétharmados siker esetén.

Ugyanis ahogy fentebb láttuk, az ellenzéknek egyáltalán semmilyen esélye nincs a sikeres kormányzásra, még akkor sem, ha a Fidesz valamilyen előre láthatatlan okból kifolyólag 50 százaléknál kevesebb szavazatot kapna. (Arra most nem térek ki, mert ennek az írásnak nem témája, hogy az ellenzék amúgy is tökéletesen alkalmatlan a kormányzásra, együtt és külön-külön egyaránt.)

Ráadásul az ellenzéknek kimondottan jót tenne egy komoly, még a 2010-esnél is komolyabb válság. Ugyanis csak egy mindenre kiterjedő, teljes tisztulás, mondhatnánk a teljes szétesés és újra szerveződés után lehetnének alkalmasak 2018-ban egy esetleges kormányzati szerepre. Ez igaz a pillanatnyilag Gyurcsány tematizálta oldalra, és igaz a Jobbikra és az LMP-re is.

Az LMP talán azért lóg ki a sorból, mert ha kiesik a parlamentből – és most lényegében ez az egyetlen kérdés, hogy képes-e megugorni az öt százalékos küszöböt –, akkor lényegében megszűnik létezni.

A Jobbik Vona Gáborral, Szabó Gáborral és Novák Előddel már most elhasználódott. Még a közelébe sem kerültek a hatalomnak, de már most olyan ügyek terhelik a vállukat, melyeket nem tudnak magukról lerázni. Szegedi Csanád a legnagyobb fiaskó, de a kuruc.info kérdése és bizonyos pénzügyi kérdések is indokolnák, hogy a Jobbik újítson. Ha ettől a tehertől megszabadulna a párt, és botránypolitizálás helyett képes lenne valamiféle komolyan vehető programmal előállni, akkor 2018-ra talán lehetne belőle valami.

A balliberális oldalon azonban csak a teljes bozóttűzszerű tisztulás jelenthetne valamit. A Simon–Welsz-üggyel, Zuschlag leleplezésével és a teljesen elhasználódott figurák – Gyurcsány, Bajnai, Fodor, Kuncze – újratöltésével ez a társaság maga a hiteltelenség. Ezen mindenképpen változtatni kell, mert bizony szükség lenne egy épkézláb ellenzékre. Ez ugyanis az ország érdeke.

Bármennyire is jó irányba haladhat egy monopol helyzetben lévő politikai erő, az ország érdekét szolgáló alternatíva lehetősége fontos. Most ez hiányzik a legjobban.

Ez indokolja a feni kijelentést. Most az ország – és meglepő módon – az ellenzék érdeke is az, hogy a Fidesz kétharmaddal győzzön.