vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.25. 

Izsák: Luxemburgban az RMDSZ Székelyföld érdekei ellen fog hadakozni?

A Duna Tv Közbeszéd című műsorában Izsák Balázs, az SZNT elnöke arról is beszélgetett Süveges Gergő műsorvezetővel, hogy a Székely Nemzeti Tanács elvárja, a román kormány lépjen ki az Európai Unió bíróságán folyó perből, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék elérni. Ugyanis a székelyföldi autonómiatörekvéseket is segítő kezdeményezést hatáskör hiányára hivatkozva az Európai Bizottság tavaly nyáron utasította el, az SZNT azonban az unió luxemburgi bíróságán támadta meg az elutasítást. Románia, Szlovákia és Görögország az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte belépését a perbe.

 Izsák Balázs szerint az EB politikai érveket sorakoztat fel a luxemburgi bíróság elé, annak ellenére, hogy az SZNT kezdeményezése jogszerű, indokolt, és beilleszkedik az EB hatáskörébe.

 Kelemen Hunor érvére, miszerint Románia az RMDSZ kormánybalépése előtt lépett be a perbe, Izsák azt mondta: ez egyáltalán nem releváns, ez a kérdés nem a múltról szól, hanem a jövőről, az RMDSZ-nek is fel kell mérnie, hogy a román kormány tagjaként Luxemburgban Székelyföld érdekei ellen fog hadakozni.

 Traian Basescu államelnök nyilatkozatáról, miszerint aki autonómiát akar Romániában, az az ország alkotmányába és a román államba ütközik, Izsák Balázs kijelentette: Basescu téved, az autonómiatervezet nem ellentétes Románia alkotmányával. Az SZNT vezetője azt mondta, hogy a román politikusok tévesen értelmezik az alkotmányt, a román államnak lenne a közhatósága az a regionális parlament, amely az alkotmány 117. cikkelye alapján működne.

 Az SZNT elnöke arról az ügyről is beszélt, amelyben a kormány a kovásznai Fenyő szállót a román ortodox egyháznak adományozta. Erről Izsák azt mondta: ez diszkrimináció, mivel a felekezeti törvény szerint nincs Románia államvallás, az egyházak egyenlőek, egyetlen egyház sem kaphat kiemelt támogatást az adófizetők pénzéből, miközben a magyar egyházak a kommunizmus idején elkobzott javaikat sem kapták vissza.

 

(Duna Tv)