vissza a főoldalra

 2014.04.25. 

Marosvásárhelyen meggyalázták a katolikus magyar egyházat és a Ferenc-rendet

A polgármesteri hivatal egy banival sem járult hozzá a helyi szegénykonyha létesítéséhez

Marosvásárhelyen, az egykori barátok templomának tornyára március utolsó hétvégéjén horogkeresztet festettek, később azt is befestették feketével. A helyi rendőrség vezetője szerint két személyről van szó, akiket a videokamerák segítségével sikerült beazonosítani. A videóanyagot átadták a megyei rendőrségnek. A vizsgálatot ők fogják levezetni.

 Mikor értesült arról, hogy a hajdani barátok templomának tornyára horogkeresztet festettek? – kérdezem Bakó Béla Pál ferences atyát.

 – Közvetve tudtam meg egyik újságírótól, hogy a torony oldalára eredetileg horogkeresztet festették rá, majd utána azt fekete festékkel lemázolták, és most valami narancssárga jel is van rajta. Azért csak közvetve értesültem erről az eseményről, mert hétvégenként nem tartózkodom Marosvásárhelyen. Miután megtudtam, hogy megalázták a tornyot, felkerestem néhány személyt, akik elmondták, hogy valóban a fal be van festve most csúnya feketével. A torony másik oldalára pedig egy rövidítéses felírást mázoltak föl. Az ACAB-kijelentés az egyik régi skinhead-együtt dalában szerepelt, és a rendőrségnek szól. Csak az érthetetlen számunkra, hogy miért a torony oldalára írták föl ezeket a betűket. Hiszen, ha a rendőrségnek szól ez a rövidítés, akkor miért nem festették rá a firkát mondjuk a polgármesteri hivatalra, vagy pedig valamelyik középület falára- természetesen az is elitélendő. Ahogy lefényképeztem a megbecstelenített tornyot, értesítettem az esetről a tartományfőnökünket, aki meghatalmazást adott az ügyvédnek, és ő ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést. Hogy ezzel mennyire lehet jutni, azt mindenki tudja…A mi álláspontunk szerint keresztény-és ferences ellenes mázolmányokról van szó. 1991 óta szolgálok a vásárhelyi gyülekezetnél is, s csak most történt ilyen felháborító eset. Tudtommal azelőtt sem történt ilyen incidens. Állítólag a rendőrség térfigyelő kamerák segítségével beazonosított két fiatalt, de kétségeim vannak afelől, hogy ők voltak-e az elkövetők. Ennek ellenére, nekünk, ferenceseknek mindent meg kell tennünk tiltakozásképpen.

 Ez a tett bűncselekménynek, vagy szabálysértésnek minősül?

 –Ezt a rendőrségnek kell eldönteni. Arról sem tudtam, hogy a téren a szélsőségesek tüntetése volt, s miután az véget ért, akkor kerültek ezek a jelek, feliratok a torony falára. Nem tudom, hogy erre a megaláztatásra mivel szolgált rá a Ferenc-rend Marosvásárhelyen. Hiszen a ferencesek 1316-tól jelen vannak a városban. A torony 1728-ban a mellette lévő toronnyal és kolostorral kezdett el épülni és 1972-ig állt fenn. Akkor Ceausescu kiadott egy rendeletet, hogy a templomot le kell bontani és a kolostort is. A tornyot és a kriptát azért hagyták meg, meg műemléknek titulálták. A kolostor egy hektáros területére pedig felépítették a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat. Azt is tudni kell, hogy a Ferenc-rend Marosvásárhely történetében kimagasló tevékenységet végzett. Az itteni ferencesek lelkipásztori tevékenységének igazi, őszinte, szeretetből fakadó jellegét a történelem igazolja. 1316-ban a mai református vártemplomban működtek a ferencesek, s ott elemi iskola, kódex-másoló műhely működött. A második ferences kolostorban pedig az ifjúságpasztoráció és a tanítás volt a Ferenc-rend küldetése. Majd a ’90-es évek közepétől a szegénygondozás, az árvaház –megnyitása volt a küldetésünk.

 Kinek a tulajdonában van a torony és az alatta lévő kripta?

 –1972-ben megegyezés történt a marosvásárhelyi torony és kripta kezeléséről az állami hatóságok és Márton Áron püspök úr között. Püspök úr aláírta az egyezményt azzal a feltétellel, hogy a torony és az alatta lévő kripta – ahol nevezetes közéleti személyiségek, például báró Jósika Miklós felesége, és szerzetesek alusszák végső álmukat – maradjon meg a Ferenc-rend tulajdonában. Ebbe beleegyeztek az állami hatóságok. A megegyezésben az áll, hogy a toronynak, a kriptának a rendben tartását a mindenkori polgármesteri hivatal magára vállalja. Később, az egyház beleegyezése nélkül többször, önkényesen átírták a tulajdoni jogot. Erre példa: még öt évvel ezelőtt az egyik tömbház lakás pincéjeként volt nyilvántartva a kripta. A torony pedig automatikusan, a beleegyezésünk nélkül átkerült a város tulajdonába. Ekkor perrel éltünk, amivel elértük azt, hogy visszakerült a tulajdonjog az erdélyi ferences rendtartományhoz, viszont a telekkönyvezés még nem történt meg.

 Ha már a bűncselekményről beszéltünk, térjünk rá arra, hogy Pál atya 1994-től tíz éven keresztül foglalkozott börtönpasztorációval. Hogyan fogadták önt a rabok, amikor először megjelent előttük barna habitusában?

 –Először közömbösen fogadtak az elítéltek, mert nem tudták azt, hogy ki vagyok, milyen rendet képviselek. Tehát be kellett bizonyítanom azt, hogy miért mentem közéjük. A hónapok, évek során elfogadtak. Többnyire hitoktatást végeztem a börtönben, s azon kívül az egyházi ünnepeken és legalább havonta egyszer miséztem is. Amikor találkoztam a rabokkal, szinte ártatlan tekintettel néztek rám. A hitoktatási alkalmakon 40-50 személy vett részt, és odafigyeltek a bibliamagyarázatokra is. Tehát semmilyen kellemetlen élményem nem volt a börtönpasztoráció során. A börtönparancsnokság is megértő volt, és nem akadályozta missziós munkámat. Arra is volt példa, hogy egy-egy rab, miután letöltötte a büntetését, fölkeresett engem. Akiben megbíztam, és tudtam, hogy jó útra tért, annak segítettem. Így az egyik tanyánkon az őr egy volt fogoly, aki a feladatát nagyon jól végzi el. Amennyire lehet, jutalmazom; fizetést adok neki. Voltak még más esetek is, amikor a hajdani rabok meglátogattak, és napszámban dolgoztak nálunk.

 1994-ben Marosvásárhelyen szegénykonyhát hozott létre. Ezt milyen forrásból tudták megvalósítani?

 –Ferences szellemben kértem adományokat a szegények részére olyan emberektől, akikről feltételeztem, hogy tudnak a célra pénzt adni. A hívek között is voltak adakozó szellemű emberek. A szegénykonyha a mai napig is működik, igaz kevesebb létszámmal, mint az alapításkor. A polgármesteri hivatal egy banival sem járult hozzá a kezdeményezésünkhöz, a rendtartomány időnként segített. Voltak olyan adakozók is, akik élelmet adtak, amit mi kiosztottuk a rászorultak között. Személyesen fölkerestem azokat, akik szerettek volna részesülni az adományokból, s mikor meggyőződtem arról, hogy valóban rászorultak, akkor megkapták ételhordóban az ebédet, ami levest, húst és kenyeret tartalmazott. Az már más kérdés, hogy egyetlen egy ételhordót sem kaptunk vissza, de ezzel számoltunk is.

 Lelkigondozást is végeztek?

 –Igen, de nem direkt módon. Megszólítottam sorban állt a szegényeket, és megpróbáltam a lelki gondjukon segíteni. Ennek az „ad hoc” hitoktatásnak a témája az élet, az isteni gondviselés, és a jócselekedethez való viszonyulás volt. Így több szegény, addig vallását nem gyakorló egyén eljött a misékre is.

 Mikor kezdett el cigánypasztorációval foglalkozni?

 –Már 1991-ben több telepen meglátogattam a nehéz sorsú cigány családokat. Ez a mai napig is tart. Időközben Marosvásárhelyről elkerültem, és jelenleg Kolozsváron szolgálok. Hétköznap a marosvárásárhelyi híveket gondozom, és hétvégenként a kolozsvári közösségben végzek lelkipasztorációs munkát.

 Mit kell tudni az 1998-ban létrehozott Szent Erzsébet Társulásról?

 –Sok évvel ezelőtt meglátogattam Marosvásárhely legnépesebb árvaházát. Akkor határoztam el, hogy új, családias hangulatú otthonra van szükség a sok árva, félárva és elhagyott gyerek számára. Olyan otthonra, amely megfelelő nevelést, szeretetet, egészséges közösségi beilleszkedést biztosít. Ekkor hoztam létre a Szent Erzsébet Társulást. Jól meghatározott napirendet, belső szabályzatot alakítottunk. Innen minden gyerek korának és képességeinek megfelelően állami óvodába és iskolába járhat. Az óvodai és iskolai program utáni meditációban is szakképzett tanárok és nevelők vigyáznak a gyerekekre és segítenek nekik, mint gyermeküket szerető szülők.

Medveczky Attila