vissza a főoldalra

 2014.04.25. 

Mennyi egy meg egy?

– Mennyi egy meg egy? – kérdezi a tanítónéni Mórickát.

– Az attól függ – feleli a túlfejlett hipofízisű nebuló.

– Na ne tréfálj, mitől? – szalad fel a tanerő szemöldöke a homlokáig.

– Hát attól hogy veszek vagy eladok!

Nos, ez egy régi vicc, mégis engedjék meg, hogy a kissé eufemisztikus hasonlattal éljek, melynek során a Móricka filozófiát rokonítom a liberális véleményalkotók táborának hitvallásával. Mi több egy kalap alá veszem. Tudniillik azt látom, hogy a liberális véleményalkotók képtelenek kilépni ebből az önös érdek vezérelte állapotukból, a Móricka filozófiából. Náluk is mindig, minden attól függ. Mitől? Hogy ők jól járnak-e. Ha igen, akkor minden OK. Negyedszázad nagy idő, a Móricka filozófiát alkalmazók számára végzetesen nagy, úgy tűnik a népnek lélektanilag meg pont ennyi kellett ahhoz a Kádár-korszak után, hogy kiismerje őket s ennek alapján tudatosan döntsön.

A legtöbb közvélemény-kutató az átlagos részvételt és ezt a választási eredményt előre jelezte. Nem hirtelen felindulásból lett a tett elkövetve, hiszen a papírforma, szinte száz százalékosan bejött. A kormányváltó ugrócsoport triplaszaltót ígért, dobbantott és helyből fejre esett.

Én személy szerint is – és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül – sokallom a rájuk adott voksokat. Ezt az eredményt, ahhoz a színvonalhoz képest, amit részben fizikai megjelenésükkel részben intellektuálisan bemutattak érdemtelen felülreprezentáltságnak tekintem. Gondoljanak bele, a csonkaországi tízmillióból sajnos 11 százalék hagyta, hogy a hivatásos károkozók bemásszanak a hátukon a parlamentbe. Hogy miért? Semmiért. Mert ezeknek aztán a haszna, az null, komma null. Persze, ez a demokrácia.

Szóval és tettel kedves felebarátaim a Mórickák táborából ne sírjanak, éppen ellenkezőleg, nyugodtan verjék a feneküket a földhöz örömükben, hogy még egyáltalán vannak, akiket bepalizhatnak. Ez a magyarázata annak, hogy itt a piros, hol a piros játékosokkal zsúfolt pártjaik reprezentánsai még megkapaszkodhatnak korrupciótól csúszós tappancsaikkal a hatalomhoz vezető lépcsősor második-harmadik fokán.

Ebben az összetételben, a magukat harmadik nekifutásra végül kormányváltóknak elnevezőket, megroppant gerincű, öreg, leharcolt, az antifasiszta elnevezés epiteton ornanszához körömszakadtáig ragaszkodó média és filizófus Mórickák kényszerítettek egy akolba. Már bocsássa meg az Isten, de ez is milyen hatalmas anakronizmus. Kicsit jobb, kicsit hihetőbb hívószó nem jutott az eszükbe? Antifasiszták! Kik ellen? Hol vannak itt a fasiszták? A háború óta 70 év telt el. A vesztesek vezetőinek írmagját is kiirtották. Az oldalági rokonaik unokái, dédunokái undorral az arcukon határolódnak el, haló poraikban is megvetés kíséri az akkori német birodalom vezetőit, a világ legszélesebb nyilvánossága előtt. (Nálunk a magyar televízióban is megy ez a műsor.)

Világos, hogy a rasszizmust, az antiszemitizmust gerjeszteni kell, mert magától életképtelen. Nálunk a Szabó Albert- és Bácsfi Diána-féle sikertelen próbálkozás után a Jobbikot – gondolom Ron Werber zsenialitásának köszönhetően – Szegedi Csanáddal futtatták fel. Most magyar náciból ortodox zsidóvá megtért-ként emlegeti az Israel National News, de ez a sorrend egy átlagos jobbikos jellemfejlődését tekintve, akár fordított is lehetett. Az új évezred első évtizedének végére a szépreményű ifjú nyilvánosságba robbantása egyre sürgősebb lett, tekintettel a közelgő EU-s választásokra, és az elkerülhetetlen fideszes győzelemre: Csanád 2009 januárjában debütált éppen a Ferencvárosban, nyáron már Strasbourgban feszített, Balónéval. Bocskaiban! Édes Istenem! Egy évvel később a választáskor az SZDSZ egész országot beborító oriásplakátjain felkínáltak egy kócos, vézna penészvirágot mint SZDSZ-est, és egy kidolgozott izmú, hivatásos testépítő kopasz vagányt mint jobbikost, Válasszatok! felkiáltással. Aki kártyás, tudja, van olyan, hogy nem megy a lap, ha a nyerés lehetetlen, akkor buktatásra kell játszani. Ők mindig adekvát módon, a Móricka filozófiának megfelelően cselekednek, ha bukásra állnak, pumpálják felfelé a jobbikot, ketten együtt remélik buktatni a Fideszt. Vagy legalább elütni a kétharmadtól. Akkor is, most is. Az idei választáskor például olyan jobbikosokkal találkoztam Érden, akik a kormányváltók plakátjaival álltak ki az útkereszteződésekbe. Az MSZP– Együtt–PM–DK–Liberális szövetség, fizette őket. Megkérdeztem tőlük, onnan tudom. Amúgy Mesterházy Attila beismerése is bizonyíték  emeszpés–jobbikos ügyeik vonatkozásában, de nem ez volt az egyetlen hamukájuk, azt is hazudták, végig a választási kampány során, hogy a nemzeti együttműködést célul kitűző kormány olyan diktatúrát épített fel négy éves ciklusa alatt, melyben a megfélemlített szavazó bázistag fél – még név nélkül is – megvallani pártpreferenciáját, de majd a szavazófülkében, lesz nemulass! A majdani választási eredményükben manifesztálódó győzelmük lesz a bizonyíték, hogy itt fortélyos félelem igazgat, és reszket a köz legalacsonyabb rangú szolgájától kezdve egészen a magas bíróságokig mindenki – reggel délben meg éjszaka. Godot-ra vártak, aztán úgy maradtak.

Mégis, a negyedszázada űzött Móricka filozófia része, hogy félni hasznos, mi több, kifizetődő. A cigány gyilkolászások idején a Gyurcsány– Bajnai-kormány alatt soha, mindig a nemzeti kormányok alatt mutatják be a világnak: így félünk mi, és szenvedünk a sajtószabadság hiányától. Demokráciát! Harsogják az országos nyilvánosságban nagy súllyal jelenlévő véleménydiktátorok. A régi, kipróbált jobbikos harcostársaktól félnének? Nem hiszem, bízom benne, hogy a kasszánál egyetértésre jutnak. Már szóba került egyszer egy technikai szövetség köztük, ki tudja mi lesz még ebből, nagy a világ minden megeshetik.

A mások rágalmazása közben is monoton reszketők olyan házi nyúlra, mint a jobbik vagy a kurucinfo, nem hogy nem lőnek, nem is céloznak. Mi viszont a célkeresztjükben vagyunk. A minap egy 4 éven át húzódó cirkusz után, közel másfél millió forint, példátlanul magas, összegszerűség tekintetében egyáltalán nem bizonyított, kártérítésre köteleztek bennünket. Indok: a Kádári Magyarországon 1958-ban született antifasiszta(!) felperes jogi képviselője úgy indokolta, azért fizessünk ennyit, mert a felperes ebből él! Bűnösnek lettünk nyilvánítva, noha csupán az Újszínház elleni tüntetésről közöltünk képeket a Magyar Fórum hasábjain egy közszereplőről, aki feltáblázta magát mind a közlekedési táblákon megszokott iránymutatást, mind a formál logikát semmibe vevő módon. A pernyertes konkrétan egy tiltó vörös körben horogkeresztet ábrázoló, ámde a tiltó táblát vörös vonallal áthúzva, tehát tulajdonképpen megengedő módon viselte a horogkeresztet. Wer jude ist, bestimme ich, vág végig rajtunk a furcsa ítélet, és bevallom megdöbbentem, amikor a Hősök terén szembejött velem a békemenet élén az, aki ellenünk mint a felperes legfőbb támogató szakértője jelent meg nemrég a bíróságon. És ez nem vicc! Így üzengetnek, hogy nincs bocsánat, és hogy a Magyar Fórum számára soha nem is lesz. Már megszoktuk. Nem szeretnek bennünket. Hát Istenem, valahogy túléljük, ha az olvasóink és nagylelkű támogatóink továbbra is segítenek, de van itt egy rejtély. A Móricka filozófia egyik találmánya, gúny, lesajnálás vagy gyűlölet tárgyává tenni azt, akinek tulajdonképpen a létüket köszönhetik. Jelesül a hirdetőjüket. Van erre magyarázat?

Miközben a két baloldali napilap megjelenését régóta nagyban segítik a Közgép rendszeresen közzétett hirdetései, bezzeg a jobboldal nem újságolja öles betűkkel és az ellenzék is jobbnak látja, ha szemérmesen hallgat róla. Mindkettőnek oka van (...) ha a két sajtótermékről valakinek a legszebb dísznövény, a szponzorálóról pedig a trágya jutna eszébe, az csak a véletlen műve és óva intek mindenkit attól, hogy holmi védelmi pénznek(!) véljék a hirdetéseket.

A naponta gyalázott, külföldön mószerolt, antidemokratikusnak nevezett rendszerben, egy jobboldaliként elkönyvelt vállalatnak (tulajdonosa maga a patás ördög) mint hirdetőnek a gesztusát mint kényszert írja le Tamás Ervin a dőlt betűvel idézetteket is tartalmazó cikkében.

Védelmi pénzt ugyebár, ha máshonnan nem, akkor Mario Puzo remekbeszabott regényéből vagy az ennek alapján készült Keresztapa c. filmből tudhatjuk: a maffia szed. Így tehát a Népszabadság és a Népszava olyan erős háttérrel bíró maffiaközpont lenne, hogy védelmi pénz fizetésére kényszeríthetik még a Közgépet is, amely egyébként az „autoriter, félfasiszta Fidesz-rendszer, sőt birodalom” része. Milyen diktatúra az, amelyet a Népszabadság és a Népszava védelmi pénz fizetésére kötelezhet?

Egy tény, nemcsak a választásokat bukták, a lapjaikat már nincs miért kézbe venni, egyszerűen az olvashatatlanságig küzdötték le magukat. Az olvasók biztosan nem tartják el őket. Tulajdonképpen nem is tudom miért várom el bírósági ítélkezéskor, ha nem is a pártatlanság, legalább a formál logika figyelembevételét, ha a valamikor érvelni képes vezető újságírótól is csak erre futja. Nade azért mégis, ennyire elmórickásodni?

Akkor tisztázzuk, hol van a maffia mostanában? Valóban jelen van a magyar közéletnek abban a szeletében, ahol Móricka szimplifikált logikája érvényesül. Meg még a bíróságon is? Minden attól függ, veszek vagy eladok? Tessék belekukkantani – kis mazochizmus kell hozzá, nem mondom – Mórickáék utólagos magyarázó műsoraiba. Semmit sem változtak. Megújuló baloldal? Ezekkel? Ceterum censeo: ahhoz ennek a bandának mennie kell!