vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.25. 

A kormány új, noprofit közműszolgáltatót hozna létre

A magyar gazdaság versenyképességének javítása érdekében a gazdasági szereplők számára a jelenleginél kedvezőbb energiaárat szeretnének biztosítani

Németh Lászlóné fejlesztési miniszter a közelmúltban megerősítette azt a hírt, hogy a kormány noprofit közszolgáltatót hozna létre. Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: azokat a szolgáltatókat vásároljuk vissza, melyek a magyar társadalom, a magyar lakosság és – ami nagyon lényeges – a magyar gazdaság ellátása szempontjából stratégiai jelentőségűek.

 Miért, és mikor vetődött föl egy noprofit közszolgáltató létrehozása?

 –Már korábban is fölvetődött a szakmai körökben, és a nyilatkozatokban az, hogy szükséges egy noprofit közszolgáltató létrehozása, ami a rezsicsökkentés fontos eleme. Amit ugyanis összefoglaló néven rezsicsökkentésnek nevezünk, az nem csak a díjak mérséklését, hanem a folyamat fenntartását, és az ahhoz szükséges intézményeket is jelenti. Ezek közül ki kell emelni a közszolgáltatási törvény szakmai előkészítését. Ez már tavaly nyáron kezdetét vette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinálásával, s az első anyagok még novemberben a kormány elé kerültek, azokat megtárgyalták és a főbb irányokat megerősítették, majd részletes kimunkálásra visszaadták a munkacsoportnak. Ennek a jogszabálynak egy része teremti meg az alapját annak, hogy az állam noprofit szervezetet hozzon létre.

 Ki és milyen forrásból működtetné ezt a közszolgáltató céget?

 –A törvénytervezet állami vagy önkormányzati tulajdont helyez előtérbe. Azokban a stratégiai szolgáltatói ágazatokban, ahol a tevékenység jellege, a beszerzési források és az elosztási hálózatok alapján a vállalatok jellemzően monopolhelyzetben vannak – tehát a versenypiaci feltételek korlátozottan érvényesülnek– ott a közszolgáltatási törvény majd lehetővé teszi a közösségi tulajdonban lévő szervezetek létrehozását. A működtetést pedig az energiatermelők, az elosztó és a szolgáltató cégek végzik.

 Mit jelent esetünkben a noprofit jelleg?

 –A cégek vállalatszerűen működnek, és üzemi eredményüknek biztosítaniuk kell a biztonságos működtetést, a fenntartás és a fejlesztés forrásait, viszont a náluk keletkezett eredményt nem lehet osztalék formájában kivenni, hanem azt az érintett ágazat fejlesztésére kell fordítani. A nonprofit jelleg azt jelenti, hogy a cég nullszaldósan működik, tehát üzemi eredmény nélkül, míg a noprofit azt, hogy van eredmény, de azt nem lehet kivinni az ágazatból se bel- sem külföldre. A noprofit cégek pedig– miután megszületik a közszolgáltatási törvény – közszolgáltatási szerződés alapján látják el a közszolgáltatási feladatot.

 Ez a noprofit közszolgáltató így konkurense lenne a profitorientált cégeknek?

 –Amennyiben a profitorientált cégek megmaradnak a piacon, akkor igen. Hangsúlyoznom kell, hogy nem egy adott ágazat államosításáról van szó, hanem arról, hogy piaci feltételek mellett – hiszen EU-s tagállamként tiszteletben tartjuk a piaci szabályokat –  a noprofit közszolgáltatáshoz szükséges eszközöket, vállalatokat megvásároljuk – ahogy ezt tettük például a Főgáz esetében is. Megvettük az E.ON gázüzletágát, gáztározóit, és folynak a tárgyalások egyéb szolgáltató cégekkel. Mi tehát esetenként drágán vagyunk kénytelenek megvenni az új rendszer fölállításához azokat a szükséges eszközöket, melyeket 1994-95-ben a Horn-kormány idején szinte fillérekért adtak el. Azokat a szolgáltatókat vásároljuk vissza, melyek a magyar társadalom, a magyar lakosság és – ami nagyon lényeges – a magyar gazdaság ellátása szempontjából stratégiai jelentőségűek. Ezekből a megvásárolt vállalatokból hozzuk létre a noprofit közszolgáltatási rendszert.

 Az állampolgárok számára mit jelent az, hogy egy ilyen intézmény jön létre? Tehát még olcsóbb lesz a rezsi?

 –A kormány eddig három lépcsőben csökkentette a lakosság rezsiköltségeit, 2014-ben pedig mindez folytatódik: április elsejétől 6,5 százalékkal lett olcsóbb a lakossági földgáz ára, szeptembertől az áram fogyasztói ára 7,7 százalékkal, a távhőé 3,3 százalékkal esik. A következő lényeges feladat, hogy a magyar gazdaság versenyképességének javítása érdekében a jelenleginél kedvezőbb ipari energiaárat biztosítsunk. Ez az új intézménynek legalább olyan fontos feladata lesz, mint a lakossági díjcsökkentés, hiszen ha versenyképesebb a magyar gazdaság, akkor az motiválja a befektetőket, akik így új munkahelyeket teremtenek.

 Az ellenzék sokszor bírálta a rezsicsökkentést, rezsimutyikról beszélt. A választási eredmények azt is mutatják, hogy a választók jelentős része nem hitte el a baloldal szólamait?

 –Ez így van: a társadalomnak a rezsicsökkentéssel kapcsolatos visszajelzése egyértelműen pozitív. Ugyanakkor az ellenzék csak egymásnak ellentmondó kijelentéseket tett a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Előfordult, hogy még nagyobb arányú rezsicsökkentést szorgalmaztak, míg máskor azt hangoztatták, hogy tönkretesszük a szolgáltatást. Tehát nem volt egyértelmű az álláspontjuk, de egy biztos, a miénk az: folytatni szeretnék a kormány 2011-ben elkezdett energiastratégiáját.

 

Medveczky Attila