vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.25. 

Otthonteremtés és munkahelyi bölcsődék létesítése

Aki szeretné, hogy rendezett világot teremtsünk magunk körül, a kormányzati tevékenység folytatását igényli

Harrach Péter, a Fidesz-KDNP jelöltje, a Vác központú egyéni választókerületben 46,75%-os eredményt ért el, s majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a baloldali összefogás jelöltje. A Kereszténydemokrata Párt frakcióvezetője elmondta: az magas hőfokú gyűlölet, amely a kampány végén a baloldali összefogás vezetőinek megnyilvánulásait jellemezte, a politikai erkölcstelenség csúcsa.

 Frakcióvezető úr számított-e mind országos szinten, mind választókerületében ilyen kimagasló eredményre?

 –Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy megnyeri a választásokat a Fidesz-KDNP párszövetség, csak az arány volt kérdés. Számoltunk a kétharmados lehetőséggel, ahogy a „szerényebb” győzelemmel is. Örülünk, hogy az optimista változatnak  megfelelő eredmény született.

 Pedig az ellenzék mindent bevetetett a kormánypártok lejáratása érdekében. A balliberális médiában folytonosan harsogták a trafikmutyit, a földmutyit, a rezsiátverést, és még sorolhatnám a vádakat, rágalmakat. A gyűlöletkampány tehát nem hozta meg a baloldali blokknak a sikert.

 –A baloldal a személyes lejáratást elsősorban Orbán Viktor személyének démonizálásával valósította meg. S ezt a lejárató hadjáratot az egyéni választókerületi jelöltekkel szemben is folytatta. Eddig négy alkalommal sikerült a körzetemben nyernem, de a mostani volt a legkeményebb kampány, mert olyan vádakat fogalmaztak meg ellenem, melyek részben az irigység fölkeltésére, részben a választók elbizonytalanítására voltak alkalmasak. A választópolgárokat igyekeztek sokféleképpen megtéveszteni. Mivel a Fidesz-KDNP listáján is szerepel a nevem, azt hirdették a baloldaliak, hogy én már eleve bejutottam a parlamentbe, és „milyen jó lenne, ha két képviselője lenne a körzetnek, ezért inkább szavazzanak a baloldali összefogás jelöltjére”. A magas hőfokú gyűlölet, amely a kampány végén a baloldali összefogás vezetőinek megnyilvánulásait jellemezte, az erkölcstelen politizálás csúcsa.

 Ezzel szemben mi jellemezte az önök kampánystratégiáját?

 –Mi nem negatív, hanem  szembesítő kampányt folytattunk. Ki kellett mondanunk, hogy a balliberálisok miként is kormányozták az országot 2002 és 2010 között. Elsősorban azonban azt kellett kimondanunk, hogy kormányunk teljesítménye milyen eredményeket hozott, hiszen a tettek alapján tudjuk bizonyítani, milyen lesz a folytatás. Tehát felmutattuk azokat az értékeket, melyeket meg kell védenünk a következő négy esztendőben is. Természetesen mindenki a maga választókerületében, mint egyéni képviselőjelölt, arról is beszélt, amit 2010-től végzett a körzetében. Győzelmünknek több oka is volt: a jó kormányzati munka, a szervezett kampánytevékenységünk – aminek eleme volt az a mozgósítás, ennek köszönhetően sikerült meggyőznünk támogatóinkat a szavazás szükségességéről – , és beszélnünk kell a másik oldal gyengeségéről is. A baloldal képtelen volt karizmatikus személyt, egységes jövőképet, valódi programot felmutatni.

 Kijelenthetjük, hogy a nemzeti és keresztény érdekek erőteljes védelmére, képviseletére szavaztak a választók?

 –Választóink főleg az elért eredmények továbbvitelére szavaztak. Hiszen, azok számára, akik ránk adták a voksukat, vagy az eszménk, a keresztény-nemzeti-polgári értékrend a fontos, vagy az elért eredmények további biztosítása. Arra gondolok, hogy a társadalom minden rétege nyertese az elmúlt négy esztendőnek. Kétségtelen, hogy a nagy átalakítások kapcsán sérültek érdekek is, de ezek nem tömegeket, hanem rétegeket érintettek. Erre egy példa: a fegyveres testületekben dolgozók nyugdíjazása körül kirobbant vita, biztos, hogy némelyeket a másik oldalra taszított. Aki viszont érdekelt abban, hogy rendezett világot teremtsünk magunk körül, biztos, hogy a kormányzati tevékenység folytatását igényli.

 A Fidesz szövetségben indult a KDNP-vel. A sikerben a Kereszténydemokrata Néppártnak is megvolt a sajátos szerepe?

–Ahogy a kormányzásban és a parlamenti munkában, úgy a kampányban is ugyanazt a szerepet alakítottuk a szövetségen belül. Világnézeti pártként eszmei stabilitást adtunk a szövetségnek. Miniszterelnök urat idézem: „a KDNP a hullámokon hányódó hajó horgonyának  szerepét tölti be”. Nem elsősorban szavazatszámban, hanem az eszmei stabilitásban van a KDNP ereje.

 Ezt azért is kérdeztem, mert az ellenzék gúnyosan a Fidesz „fiókpártjának” tekinti a KDNP-ét.

 –Szövetségünk a Fidesszel erős, kipróbált és működik. A szövetségen belül mi a saját identitásunkat képviseljük, amire a Fidesznek is szüksége van. Biztos vagyok abban, ha önállóan indultunk volna, akkor is bekerültünk volna az országgyűlésbe, ahogy eddig többször megtörtént, de nem áll szándékunkban a jól működő szövetséget megbontani.

 Ennek a világnézeti párnak az elvei milyen gyakorlati kérdésekben valósultak meg?

 –Elsősorban a társadalom-politikai kérdésekre koncentrálunk, s azokon belül is a családok helyzetének és állapotának javítására törekszünk. Tehát a családok pártja vagyunk. És ez minden egyes családpolitikai döntésnél tetten érhető volt, így a családi adókedvezmény bevezetésekor és annak kiterjesztésekor, a munkahelyvédelmi akcióterv létrehozásakor, illetve a Gyed-extra kérdésekor. Természetesen támogattuk a rezsicsökkentést, és az eladósodott családok megmentését is.

 Melyek az új kormány és a KDNP előtt álló legfontosabb feladatok a szociális téren?

 –Az irány jó, és ezt folytatni kell. Most a magánvéleményemet fogalmazom meg; két területet tartok fontosnak: az otthonteremtést, és a munka és család összeegyeztetését. Éppen ezért lényeges terület a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése. Eddig bármennyire is növelték a bölcsődei férőhelyek számát, és több bölcsődét építettek, felújítottak, még mindig túlterheltek ezek az intézmények. Tapasztaljuk, hogy a gyermeknevelésből az édesanyák nagy része korán megy vissza dolgozni, ezért a gyermekfelügyeletet biztosítani kell, akár munkahelyi bölcsődék, óvodák építésével is.

 A gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban is prioritás lesz. Ez segíthet a céljaik megvalósításában?

 –Természetesen minden egyes fejlesztésnél, így a gyermekek napközbeni ellátását elősegítőnél is, lényegesek az uniós források, hiszen a gazdasági válság baloldali „kezelése” megviselte a magyar költségvetést. Lényeges ez a téma, mert sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül a családok helyzete mellett az ország demográfiai állapotát. A gyermekvállalási kedv érvényesülése érdekében – hiszen a kutatások szerint a magyar fiatalok sokkal több gyereket terveznek, mint amennyit vállalnak – minden akadályt el kell hárítani az útból, így azt is, hogy nincs elegendő bölcsődei és óvodai férőhely. Ezért is lényeges a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítása.

 

Medveczky Attila