vissza a főoldalra

 

 

 2014.08.01. 

„Hétszáz szív egy ütremre jár!”

Július 7. és 13. között rendezték meg a VIII. Szövetség az életért tábort a Csobánkai Cserkészparkban. Szűcs Balázs atya vezetésével 160 egyetemista táboroztatott 600 árva és nehézsorsú gyereket.  A gyerekek nem csak az anyaország különböző pontjairól érkeztek, hanem Kárpátaljáról, Székelyföldről, Csángóföldről, Délvidékről, és idén először a Felvidékről is.

A tábor legfontosabb célja az volt, hogy ezen a héten minden figyelem a gyerekekre irányuljon, észrevegyék, hogy ők is értékesek. Éppen ezért Balázs atya mindenek előtt azt kérte a táboroztató fiataloktól, hogy szeretetükkel éreztessék a gyerekekkel, hogy milyen fontosak a számukra.

Hétfő délelőtt érkeztek meg a gyerekekkel teli buszok Csobánkára. Jó páran már többször is voltak a táborban, a lelkesedésük mégis töretlen. Közülök is a legnagyobb hős az egyik vajdasági kisfiú volt, aki kemoterápiás kezelés után jött el, és vett részt a programokon lehetőségeihez mérten.

A gyerekeket 25-30 fős csapatokba osztották, és egy-egy csoporttal 7-8 egyetemista foglalkozott. A programok idén is rendkívül színesek voltak: sportnap, táncház, koncertek, strand, kézműves foglalkozás, főzőverseny, akadályverseny, önkéntes nap, hajózás a Dunán.

A tábor létrejöttéhez természetesen óriási anyagi háttérre volt szükség. Cégek és magánszemélyek, vagy éppen Áder János köztársasági elnök adakoztak azért, hogy ez a hét megvalósulhasson. A Mogyoródi Aquaworld és az Esztergomi Élményfürdő ingyen engedte be az egész tábort, sőt, utóbbi helyen 1600 fánkot sütöttek ki a táborozóknak! Cságoly Kristóf, a vezetők egyik oszlopos tagja írt egy dalt a táborra, amit a napok során meg is tanultak a gyerekek, és egy-egy nagyobb ajándékot, meghívást ennek előadásával hálálták meg.

Az egész hetet valóban a szeretet és a vidámság jellemezte, a hangulatot még a nagyobb viharok sem tudtak elrontani. A zárómisén kitörő öröm fogadta, amikor Balázs atya kihirdette a tábor jövő évi időpontját. Reméljük, hogy a gyerekek sokat tudtak töltekezni a következő egy évre, és hazavitték magukkal a tábor hangulatát és jókedvét.

 

Merle Tamás, latin-történelem szakos tanár