vissza a főoldalra

 2014.08.16. 

Szlovák vendégszeretet

A Regnum Marianum közösség egy kis csoportját, gimnazista fiatalokat vittünk felvidéki biciklitúrára. Mivel Szlovákiában igen kevés a kemping, és az interneten nem sikerült felvenni a kapcsolatot ottani plébániákkal, ezért minden este szállást kellett keresnünk.

Egyik nap, ahogy haladtunk észak felé, már elhagytuk Nyitrát, azt terveztük, hogy Csáradon fogunk megszállni, és majd a plébánostól kérünk segítséget. Nyitrán már mondták, hogy ezek a falvak gyakorlatilag színszlovák települések, de gondoltuk, hogy a pap majd csak segít rajtunk. Odaérve Csáradra, senkit nem találtunk a templom környékén, és a kiírás szerint nem is volt aznap szentmise a templomban. Tovább nézegetve a táblázatot és a térképet, észrevettük, hogy a következő faluban, Garamnémetiben azokban a percekben ér véget az esti mise. Gyorsan biciklire ültünk, és mikor odaértünk a hívekkel együtt jött ki az atya a sekrestyéből.

Garamnémetinek a neve is mutatja, hogy szász telepesek alapították, valamikor a XIII. században. Azonban mi ott se német, se magyar szót nem hallottunk, a falut szinte csak szlovákok lakják. Meglepetésünkre a plébános egész jól tudott angolul (a szlovákok sem jeleskednek az idegennyelv-tudásban), ám mint kiderült, ő nem ott lakik, helyettesíteni volt az esti szentmisén. Szlovákul kezdte el kérdezgetni a templomból kijövőket, tőlük kért tanácsot, hogy hol szállhatnánk meg. Tanácstalanul beszélgettek, mikor távolról odaszólt egy néni. A plébános lefordította szavait, meglepetésünkre a néni fölajánlotta, hogy aznap éjjel sátrazzunk a kertjében.

Nagyon megörültünk a néni kedvességének és elindultunk vele a háza felé. Útközben kérdezgettük, hogy tud-e a szlovákon kívül bármilyen nyelven, de semmit nem tudott. Azt valahogy megértettük, amikor azt kérdezte, hogy honnan jövünk. Szándékosan figyeltem, hogy mit reagál arra, amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk, de ugyanolyan kedvesen mosolygott tovább.

A további kommunikáció viszont már nem ment ilyen könnyen, elindult a kézzel-lábbal mutogatás. Mi pedig nem győztünk csodálkozni a néni vendégszeretetén. Először hozott nekünk ivóvizet, majd mikor elmutogattuk, hogy tüzet szeretnénk rakni a főzéshez, akkor padokat és asztalt hozott a pincéből és tűzifát. Úgy kellett a kezéből kivenni a dolgokat, ha már csak úgy vendégül lát minket, legalább ne ő cipekedjen miattunk.

Egy idő után megint szeretett volna mondani nekünk valamit, és a mi helyzetünket is megkönnyítette volna, ha pár alapvető dolgot megkérdezhetünk tőle. Elkezdett telefonálgatni, majd egyszer csak megjelent egy másik hölgy, a polgármester asszony, aki, mint kiderült, a falu elenyésző kisebbségben lévő magyarjai közé tartozott.

Segítségével meg tudtuk beszélni dolgainkat. Még semmit sem kérdeztünk, a szlovák néni magától hívott be minket a házába, és megengedte, hogy használjuk a fürdőszobáját, majd később elmosogassuk tányérjainkat a konyhájában. Mikor vacsorához ültünk, akkor meg egy lábos teával lepett meg minket.

Reggel alig hogy kiléptünk a sátrakból, a néni újabb adag teával kedveskedett nekünk. Miután összepakoltunk, és arra készültünk, hogy továbbinduljunk, a néni mindegyikünknek almát és fehér szilvát adott útravaló gyanánt.

Már eddig is gondolkoztunk, hogyan hálálhatnánk meg a néni önzetlen kedvességét és vendégszeretetét, semmi nem volt nálunk, amivel megajándékozhattuk volna, így arra jutottunk, hogy éneklünk neki egyet. Magyarul énekeltünk (Áldjon meg téged az Úr...), a szöveget nem érthette, mégis meghatódott rajta. Különös érzés volt, hogy már egy fél napja számára teljesen idegen magyaroknak kiteszi a lelkét, akik csak egy énekkel tudják ezt meghálálni neki, mégis meghatódik rajta.

A néni végképp beírta magát a szívünkbe, közös fényképet szerettünk volna vele készíteni indulás előtt, de ezzel is megelőzött minket, unokája érkezett meg közben egy fényképezőgéppel. A fényképezkedés után pedig csak annyit tudtunk mondani, minden szlovák tudásunkat összeszedve, hogy dakujem pekne (köszönöm szépen)!

Történt ez abban az országban, ahol a mai napig érvényben van a magyarok kollektív bűnösségét valló Benes-dekrétum, ahol honfitársaink gyakorlatilag nem vehetik fel a magyar állampolgárságot és ahol a politikusok rendszeresen a magyarok ellen kampányolnak. A velünk történtek bizonyítják, hogy nem mindenkire hat ez a politika, sokan inkább a keresztény felebaráti szeretet alapján cselekednek.

Merle Tamás, latin-történelemszakos tanár