vissza a főoldalra

 

 

 2014.08.16. 

Pásztor István: jó döntés volt belépni a szerbiai kormányba

Jó döntést hozott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amikor a márciusi szerbiai választásokat követően kormánykoalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal (SNS) – jelentette ki a kormány első száz napját értékelve Pásztor István, a VMSZ elnöke a szabadkai Pannon RTV augusztus 15-ei híradójában.

A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke hangsúlyozta, hogy a VMSZ most „egy jelentős erőfeszítésnek a részese, nem egy dicsőséghadjáratnak, mert ez egy nagyon terhelt időszak”, de már akkor is tisztában voltak az előttük álló nehézségekkel, amikor aláírták a koalíciós szerződést.

 „Jó döntést hoztunk, amikor úgy döntöttünk, hogy az asztalnál ülve próbálunk befolyást gyakorolni a folyamatokra” – magyarázta, utalva korábbi kijelentésére, miszerint a kormány részeként sikeresebben tudnak érvényt szerezni a vajdasági magyarság számára fontos ügyeknek, mint ellenzékből politizálva. Senki számára sem lehet kielégítő a száz nap alatt elvégzett munka a várakozásokhoz viszonyítva – fogalmazott a VMSZ elnöke. Hozzátette: „Nem szabad azonban elfelejteni sem a problémáknak a mélységét, sem a sokszámúságát, sem azt az áldatlan állapotot, amelybe az ország került az árvíz következményeképpen. Mindezzel birkózott a kormányzat, és annak részeként mi is”.

Az áprilisban aláírt koalíciós szerződésbe a vajdasági magyar közösség, a tartomány, valamint a magyar és a szerb nép történelmi múltja szempontjából fontos kérdések is bekerültek, ezek közül az első száz napban több is megvalósult. A VMSZ elnöke ezek közül a - kisebbségi önkormányzatként működő - nemzeti tanácsokról szóló törvény megváltoztatását emelte ki, amely megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy október 26-án nemzeti tanácsi választásokat lehessen tartani Szerbiában.

Emellett igen fontosnak nevezte annak a médiatörvény-csomagnak a kidolgozását és elfogadását, amely „több mint 10 év várakozás után pontot tett a számunkra nagyon fontos kérdések végére”. Ezek között az alapítói jogok, a finanszírozás és a privatizáció kérdése áll a legfőbb helyen. Ez utóbbi kötelező érvényű lépés volt – magyarázta Pásztor -, „de azt gondolom, hogy olyan feltételrendszert sikerült beépíteni a törvénybe, amely azt tudja garantálni, hogy a kisebbségi közösségek nyelvén sugárzott műsorok életben tudjanak maradni. Nekünk ez volt az elsődleges célunk”.

A vajdasági politikus a VMSZ kormányzati szerepvállalásával kapcsolatban összegzésként megjegyezte: „nem feledkeztünk meg a választási programban megfogalmazott célkitűzésekről, naponta szembesítjük önmagunkat azokkal az ígéretekkel, amelyeket megfogalmaztunk, és iparkodunk megvalósítani azokat”.

 

(MTI 2014. augusztus 15., péntek 18:33)