vissza a főoldalra

 2014.08.16. 

Csorja Gergely: A politikai ítélőerő

Az ítélőerő hiánya nem más, mint az, amit ostobaságnak neveznek, és e fogyatékosságra nincs orvosság. A tompa vagy korlátolt ész, mely semmi egyébnek nincs híján, csak a szükséges mértékű értelemnek és önálló értelmi fogalmaknak, taníttatás útján akár tudósságig is felviheti. Mivel azonban rendesen az ilyen emberek is nélkülözik az ítélőerő képességét, ezért nincs semmi szokatlan abban, hogy igen nagy tudású férfiak tudományuk alkalmazása során egyre-másra fedik föl e jóvátehetetlen fogyatékosságukat.

Immanuel Kant

 Abban az időszakban, amikor őseink foglalták a hont, egészen addig, míg Könyves Kálmán királyunk kimondta, hogy boszorkányok márpedig nincsenek, sőt míg a tatár dúlta az országot, innét 8500 kilométerre, a mai Kambodzsa területén New York méretű metropoliszt építettek a khmerek. Ezek ugyanazon khmerek ősei, akik Pol Pot vezetésével kiirtották saját népük értelmiségét és nyomorba döntötték saját országukat fél évezreddel később. Az már csak érdekesség, hogy a népirtáshoz vezető eszmékkel Pol Pot, a vörös khmerek vezére Párizsban, a nagyszerű Sorbonne egyetemen ismerkedett meg az 50-es években.

De térjünk vissza az eredeti és kétségtelenül csodálatra méltó Khmer birodalomhoz és annak minden képzeletet felülmúló fővárosához, Angkorhoz. Ez a gigaváros több mint 200 négyzetkilométeren terült el saját csatornarendszerrel és feltehetőleg 1 milliónyi lakossal. Ilyen méretű várost korábban csak a hatalmas római birodalom tudott építeni, majd évszázadokkal később a Nyugat.

A többnyire fából épült városban a kőtemplomok maradtak fenn, így a város nagyobbik részét csak elképzelni tudjuk. A Nyugat Angkort a XIX. század elején fedezte fel, és bár helyi szinten nem merült teljesen feledésbe, de gyakorlatilag néptelenül nőtte be a dzsungel az 1 milliós megapoliszt alig néhány emberöltő alatt. Hogyan lehetséges ez?

Hogyan lehetséges, hogy egy olyan államszervezet, mely a középkorban 100 feletti kórházat, úthálózatot, milliós nagyvárost és gigantikus öntözőrendszert képes fenntartani, mely évszázadokkal a Nyugat és az egész világ előtt járt, lényegében nyomtalanul, emlék nélkül tűnik el? Pontosabban néhány kőtemplomot hagy maga után?

A helyzet az, hogy könnyen. A nagy birodalmak, a hatalmas városok, a nagy államszervezetek hajlamosak arra, hogy tíz emberöltő alatt semmivé váljanak. Feltehetőleg azért, mert ezek a nagy rendszerek elképzelhetetlenül törékenyek.

A gigavárosokra épülő birodalom egyik legnagyobb problémája, hogy képtelen eltartani magát. Abban az időszakban, amikor Angkorban egymillió ember lakott, az egész Kárpát-medencében mindössze kétmillióan élhettek. Az óriásváros magába szippant mindent, kialakítja a nagy mezőgazdasági birtokokat maga körül és elnépteleníti a vidéket. Az óriásváros, ha így sem képes magát fenntartani jelentős társadalmi feszültségek nélkül, akkor kénytelen hódítani. Katonai vagy gazdasági eszközökkel, esetleg kulturálisan. Legtöbbször ezeket mind együtt használva.

Amikor már az agresszív terjeszkedés sem segít, amikor a belső erodálás olyan mértékű, hogy a népesség csökken, mert nem születik elég gyerek, amikor idegen népeket kell importálni a városba, hogy valaki hajlandó legyen dolgozni, amikor hatalmasra nő a gettósodott városi szegénység, amikor az adminisztráció csak saját, ostoba rendszerének fenntartásával törődik, tehát amikor az ítélőképesség teljes hiánya, azaz az ostobaság diadalmaskodik, akkor a város és a birodalom halálra van ítélve.

A vége, hogy valami új, egészséges nép egyszerűen lerohanja, elpusztítja a birodalmat, de legtöbbször ezt több évszázados erózió, elnéptelenedés, széthullás előzi meg. Oswald Spengler szerint a hódító germán törzsek legelésző teheneket találtak a massiliai (ma: Marseille) amfiteátrumban a Római Birodalom alkonyán.

Akárhogy is, a figyelmeztető tény ordít felénk a kambodzsai dzsungelből. Az elbizakodott, pökhendi nyugati ember nem tudja, vagy inkább nem akarja elképzelni, hogy ennek a rendszernek bizony hamarosan vége lehet. Ítélőképesség híján pedig az adminisztráció még mindig hisz a régi eszközökben és megpróbálja visszafordítani az idő kerekét.

Washingtonban most éppen 40 évet szeretnének visszaforgatni és újra akarják játszani a hidegháborút. Azért pont a hidegháborút, mert annak az lett a vége, hogy az Egyesült Államok egy rövid ideig egyeduralkodóvá vált a világon.

Az amerikai külpolitika évtizedek óta próbálja távol tartani az esetleges fegyveres konfliktusokat az Egyesült Államoktól és nézeteltéréseit vetélytársaival a lehető legtávolabbi pontokon próbálja rendezni. Korea, Vietnam, Kuvait, Afganisztán és Irak esetében közvetlenül, saját haderejével vett részt a harcokban több ezer kilométerre az amerikai partoktól. De a közvetlen katonai részvételen kívül, az elmúlt 50 évben az Egyesült Államok számtalan konfliktust robbantott ki és tartott fenn közvetlen katonai részvétel nélkül. Izrael állam fenntartása lényegében folyamatos konfliktushelyzetet teremt a közel-keleten. Az Oroszországgal határos országokban pedig a kilencvenes évek végétől támogat forradalmi mozgalmakat. Ezek a színes forradalmak egyetlen ponton kapcsolódtak: több-kevesebb sikerrel, de mindig Moszkva-ellenes erőket próbáltak hatalomba juttatni. Az egyik legsikeresebb színes forradalom Ukrajnában narancsos forradalom néven tört ki. A mostani ukrán–orosz konfliktus lényegében ennek a narancsos forradalomnak, pontosabban az amerikai befolyásnak a következménye. Függetlenül az ukrán népet ért valóban borzasztó csapásoktól, melyeket a XX. században a szovjet-orosz hatalom részéről elszenvedtek, az ukrán önállósodási kísérletek mögött sokkal inkább állnak az amerikai külügy és titkosszolgálati szervek, mint az ukrán nép jogos haragja.

A maláj gép lelövése a nyugati közvéleményt végképp Oroszország ellen fordította. Amerikai kezdeményezésre Oroszországgal szemben az Európai Unió szankciókat vezetett be. Az orosz–amerikai ellentét már a hidegháborút idézi és a lehetséges frontvonal, természetesen, megint Európában húzódik.

Ezzel párhuzamosan Izrael lerohanja Gázát. Az amerikai vezetés látszólag ellenzi az akciót. Ez az ellenzés azért is tűnik valósnak, mert Obamáról tudjuk, hogy nem szereti Netanjahut és az Izraeli politikát sem túlzottan. Ennek ellenére, miután a Hamasz nem hagyja abba a házilagos rakéták eredménytelen kilövéseit, Washington szétteszi a kezét és megállapítja, hogy a Hamasznak köszönhetően nem sikerült a békét megőrizni.

Csakhogy a háttérben egészen más folyamatok zajlottak. Miközben Obama pénteken még a gázai áldozatokon sajnálkozik, hétfőn megjelenik Glenn Greenwald írása az Intercepten, melyben nem állít mást, mint hogy az izraeli támadások mögött Washington, pontosabban az NSA, a legerősebb amerikai titkosszolgálat áll.

Greenwald nem a levegőbe beszél, dokumentumokra hivatkozik, melyeket Snowden, a kiugrott amerikai hírszerző, vagy Snowden fedésében valamelyik – feltehetőleg az orosz – titkosszolgálat szellőztetett meg.

Ezek a dokumentumok azt bizonyítják, hogy az NSA közvetlen kapcsolatban áll az izraeli titkosszolgálatokkal, ezeken belül az ISNU vagy más néven 8200-as egység nevezetű hírszerző szervezettel. Ennek az NSA, az angol GCHQ és a kanadai CSEC közvetlenül és szűretlenül juttat adatokat. Sőt az Amerikával szövetséges arab államok titkosszolgálatainak adatait, így a Jordán királyság, sőt az Amerikával együttműködő Palesztin Hatóság Biztonsági Erői által gyűjtött adatokat is átadják Izraelnek.

Ezenfelül Washington lehetővé teszi, hogy Izrael a legújabb technológiákhoz jusson hozzá, ráadásul térítés nélkül ad át nagy mennyiségű lőszert és fegyvert a zsidó államnak.

De még ez sem minden. Előkerült néhány nyugta, melyek azt bizonyítják, hogy az NSA cél megjelölése nélkül ad át jelentős összegeket izraeli tisztviselőknek az amerikai adófizetők pénzéből. Az egyik nyugta 500 ezer dollár átvételét bizonyítja.

A dokumentumokhoz állítólag Snowden jutott hozzá, de ezt nehéz elképzelni egy folyamatosan megfigyelt emberről. Valószínűbbnek tűnik, hogy az oroszok vágtak vissza a szankciókat kikövetelő amerikai vezetésnek.

Ezek a dokumentumok komoly kérdéseket vetnek fel. Ha Obama tudta, hogy a fenti támogatásokat kapja Izrael Gáza lerohanásához, akkor miért játszotta el, hogy ellenzi Izrael katonai akcióit. Akkor az amerikai elnök kétkulacsos játékot folytat, melynek egyenes következménye, hogy a jövőben nem lehet komolyan venni.

Ennél talán egyetlen rosszabb lehetőség van. Hogy nem is tudott ezekről a titkos megállapodásokról. Ugyanis ekkor bebizonyosodik, hogy az amerikai kül- és biztonságpolitikát, nem az amerikaiak által megválasztott elnök, hanem a háttérben meghúzódó ún. biztonsági közösség, tehát a titkosszolgálatok, a hadsereg és egyes háttéremberek alkotta láthatatlan hatalom irányítja. (Snowden éppen ezt állította, amikor kiugrott.)

Akárhogy is, az amerikai külpolitika pillanatnyilag más számlájára szórakozik. Ha visszaforgatják az idő kerekét, és új hidegháborút kezdenek Oroszországgal, akkor annak elsősorban Európa ihatja meg a levét.

Hogy a szándék erre megvan az amerikai politikában, azt bizonyítja a 22 szenátor által jegyzett törvényjavaslat, a 2277-es számú előterjesztés. A további orosz agresszió megakadályozásáról szóló javaslat – amennyiben elfogadják – hosszú évekre háborús fenyegetést jelenthet. A javaslat szerint ugyanis az Egyesült Államok és a NATO törvényi kötelezettséget vállal, hogy megvédi Ukrajnát, illetve egyéb államokat az esetleges orosz agresszióval szemben. Ráadásul konkrét szankciókat fogalmaz meg Oroszországgal szemben, és növelni akarja az amerikai katonai jelenlétet Európában.

Sőt törvénybe iktatja, hogy a Krím-félsziget annektálását nem fogadhatja el Amerika és a szövetségi rendszer.

Ez a javaslat és úgy általában az amerikai külpolitika elmúlt néhány éves tevékenysége az itélőerő teljes hiányáról tesz tanúbizonyságot.

Ez most komoly veszély Európára és komoly veszély hazánkra is. Európának gyorsan és határozottan kellene tisztáznia viszonyát a két nagyhatalommal. Nem hagyhatja, hogy Amerika, nagyhatalmi érdekeit Európa területén próbálja érvényesíteni, Európa rovására.

Márpedig Európa pillanatnyilag erőtlen, szervezetlen és széthúzó. Esélye sincs a közös, határozott fellépésnek, mely elutasítja egyrészről a veszélyes orosz terjeszkedést, másrészről megálljt parancsol az amerikaiak ostoba játékainak.

Angkor néhány generáció alatt lett az enyészeté. Ne higgyük, hogy Párizsnak, Londonnak vagy Budapestnek sokkal több kell.