vissza a főoldalra

 

 

 2014.08.16. 

Nem sérti az autonómia kérdése a magyar-román alapszerződést

Az autonómia kérdése nem sérti a magyar-román alapszerződést, hiszen éppen ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő pénteken az MTI érdeklődésére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője arra reagált, hogy Titus Corlatean román külügyminiszter a magyar-román alapszerződés megsértésének minősítette csütörtökön a magyarországi döntéshozóknak az etnikai autonómiát támogató nyilatkozatait.

Nagy Anna kiemelte: Magyarország már többször is világossá tette Románia előtt, hogy a kétoldalú alapszerződés értelmében a romániai magyarság ügyeit nem tekinti román belügynek. Martonyi János korábbi külügyminiszter például tavaly márciusi bukaresti látogatása alkalmával is kifejtette ezt az álláspontot - emlékeztetett.

 Hangsúlyozta: az autonómia kérdésében "a román kormány nem Magyarországgal vitatkozik, hanem a saját állampolgáraival".

 Ugyanakkor történelmi példák is azt mutatják, hogy az autonómia kivívásához szükség van az anyaország támogatására - közölte a szóvivő. Hozzátette: a magyar kezdeményezések nem az etnikai alapú területi autonómiáról szólnak, de "a román reakciók gyakran félreértelmezik ezt".

 Titus Corlatean a Mediafax hírügynökség pénteki közlése szerint egy előző napi székelyföldi rendezvényen, a külhoni románságnak szervezett Marosfői Nyári Egyetemen fejtette ki álláspontját a székely autonómiaigényről.

 "A magyarországi döntéshozóknak a kollektív jogokat, vagy az etnikai alapú területi autonómiát szorgalmazó nyilatkozatai, amelyeket nem egyszer román területen fogalmaznak meg, gyakorlatilag megkérdőjelezik a Románia és Magyarország közötti alapszerződés érvényességét, ami nagyon súlyos, vagy éppenséggel a szerződés megsértését jelenthetik" - jelentette ki a román diplomácia vezetője.

 Corlatean szerint politikailag, jogilag és közigazgatásilag is elfogadhatatlan az "úgynevezett Székelyföldi autonómia mesterséges témájának" felvetése a magyarországi döntéshozók részéről. "A mindkét fél által elfogadott alapszerződés 15. cikkelye és melléklete azt szögezi le összefoglalva, hogy kétoldalú kapcsolatokban nem fogadjuk el a kollektív jogokat és az etnikai alapú autonómiákat" - érvelt a román külügyminiszter.

 

(MTI)