vissza a főoldalra

 

 

 2014.08.29. 

Kivívható az autonómia – Pozsgay Imre Baróton

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erdővidéki szervezete, a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete és a Székely Társalgó Egyesület Szent István-napi ünnepséget tartott tegnap délután a baróti református templomban. A felszólalók közt volt a Kádár-korszak, majd a rendszerváltás utáni időszak egyik jelentős politikusa, Pozsgay Imre is.

 Pozsgay Imre kijelentette: hisz a székelység önrendelkezésének kivívásában. Mint mondotta, az Európai Uniónak értékelnie kellene, hogy a magyarok – éppen Szent István példája nyomán – nem a baszkok, dél-tiroliak vagy az írek nyomdokain indultak el, s kezdték el önrendelkezési harcukat, hanem tárgyalásos módszerrel kívánnak alkotmányos keretet teremteni jogos követeléseiknek. Jó közvetítő lehet ebben Szent István, aki közös szentje a katolikusoknak és az ortodoxoknak is.

 Az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina a Trianon óta egyre terjedő asszimilációt, a számunkra több rosszat, mint jót hozó globalizációt, illetve a nemzetünket folyton gyengítő kivándorlást nevezte meg mindennapjaink legnagyobb ellenségeinek. Hogy mindezt megállítsuk, s holnap is létezzen magyar jövő, többet kell cselekednünk: munkánkkal az autonómiát kell előkészítenünk.

 Kozma Albert bölöni unitárius lelkész úgy vélekedett, ünnepelnünk kell ország építő elődeinket, s büszkéknek kell lennünk arra, hogy Szent István leszármazottjai vagyunk. A résztvevők búcsúzáskor az Er­dő­fülében Nagy Sarolta által készített, az ünnepségen

 

Hecser László

Háromszék