vissza a főoldalra

 2014.08.29. 

Életünket számtalan ajándék gazdagította

A hangok mögött rejlő üzeneteket közvetítjük

Várnagy Andrea zongoraművész egy kiváló zenepedagógus hatására indult el a zenei pályán, amely a későbbiekben nehézségei mellett megannyi örömet tartogatott számára. 1984 és 1989 között a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke. 1993-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatán. 1993 és 1995 között tanulmányait a Richard Strauss Konservatorium der Stadt Münchenben folytatta, majd 1999-ben a dortmundi Hochschule für Musikban kapta meg zongoraművész diplomáját. A tanítás és a koncertezés remekül kiegészítik egymást életében. 2002 óta rendszeres négykezes zongorakoncerteket ad Farkas Zsolttal gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Férjével, Farkas Zsolttal készített közös CD-k:

2014: Liszt arcai

2011: Földi mese c.

2008: A Teremtés csodái

2008: Zeneképzelet 2.

2004:Zeneképzelet 1.

Díj: 2014 – Ischia (Olaszország) – Nemzetközi négykezes zongoraverseny – abszolút 1. díj

 Farkas Zsolt zongoraművész ötéves kora óta zongorázik és a kezdetektől egyértelmű volt számára, hogy ezt a hivatást választja. 1988-ban érettségizett Győrben és zongoratanári-kamaraművészi diplomát is ebben a városban szerzett 1993-ban. Tanulmányait Münchenben folytatta, ahol előadó- és zongoraművész diplomáját 1996-ban kapta kézhez. Nagy öröm számára, hogy korábbi főiskolája, a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára lehet, és hogy feleségével koncertezhet itthon és külföldön egyaránt. 2009-től a Kroó György Zeneiskola tanszakvezető zongoratanára is.

Díj: 2014 – Ischia (Olaszország) – Nemzetközi négykezes zongoraverseny – abszolút 1. díj

 Fő céljuk, hogy minél több ember számára tegyék elérhetővé és élvezhetővé a klasszikus zenét. Ez mennyire nehéz feladat egy olyan korban, amikor a fiatalok, de még az idősebb generáció tagjai közül is többen idegenkednek a klasszikus zenétől, mert úgy érzik, semmi szórakozást nem nyújt számukra?

 Várnagy Andrea (V. A.): Azt tapasztalom, hogy a gyorsan pörgő fogyasztói társadalom korában elég nehéz az értékeket, így a komolyzenét is, kedvelhetővé tenni az emberek számára. Jelenünkben mindenhez nagyon könnyen hozzáférhetünk, felgyorsult a világ. Folyamatosan érnek minket az újabb és újabb impulzusok, és egyre kevésbé van igényünk az elcsendesedésre, az elmélyülésre – akár egy komolyzenei darab hallgatása közben is. Úgy vélem, hogy a művészek feladata az, hogy ennek szükségességét megmutassák az embereknek, így megszerettessék, megkedveltessék minél szélesebb réteggel a komolyzenét. Nem szabad a közönséget, az embereket okolni azért, hogy keveset hallgatnak klasszikus műveket; a problémát inkább az jelenti, hogy a művészek sok esetben „bezárkóztak egy elefántcsonttoronyba” a komolyzene területén is. Ezért az a feladatunk, hogy nyissunk a hallgatóság felé, ne művészeti dogmákat hirdessünk, ne a távolságot növeljük, hanem közvetlenek legyünk, s a közönséghez szóljunk. Valljuk, hogy ne önmagunknak, vagy az úgynevezett „szakmának” muzsikáljunk, hanem azoknak az embereknek is, akik mindennapjainak esetleg nem része a komolyzene. A koncertek, lemezek célja ne az legyen, hogy bemutassuk virtuozitásunkat, önnön nagyszerűségünket, legyen sokkal inkább alázat a zeneszerző és a közönség felé. A cél, hogy közvetítsük,és szerettessük meg minél több emberrel a zeneművekben rejlő szépséget. Éppen ezért járjuk be egész Magyarországot. Számunkra nincsenek derogáló helyszínek, hiszen a legfontosabb, hogy a gyerekek és a felnőttek is megértsék és meglássák a hangok mögött rejlő világot. Így elérhetjük azt, hogy Grieg Hegyi király barlangjában című művére ne azt mondják, hogy a Minimax zenéje, hanem ezután ismerjék fel, hogy egy híres norvég zeneszerző alkotása. Vagy Liszt II. Magyar Rapszódiája nem a Tom és Jerry vagy a Lúdas Matyi muzsikája, hiszen először többnyire ezek a válaszok hangzanak el. De a felnőtt közönség számára, ha a Szerelmi álmok előadása előtt elhangzik az előadásomban Őri István Döbbenés című verse, abban a pillanatban megértik az üzenetet és szinte a művész partnereivé válnak. Azt hiszem, hogy sikerünket pontosan ez a közvetlenség, valamint a közönség és köztünk lévő szeretetáramlás alapozza meg.  

A koncerteken a zeneszámok felcsendülése előtt a művet is ismertetik?

 Farkas Zsolt (F. ZS.): Semmiképpen nem szeretnénk zenetudományi előadást tartani magáról a műről. Ezt fölöslegesnek is tartjuk, mert az érdeklődők az interneten mindennek utána tudnak nézni. Mi mindig a művel kapcsolatos saját személyes kapcsolatunkat mondjuk el, és így a közönség is jobban megérti a darabban rejlő mondanivalót, és jobban rá tud hangolódni a mű meghallgatására.

 V. A.: Mondok erre egy példát: Liszt Ferenc Obermann völgye első hallásra nem könnyen megérthető mű. De az után, hogy elmondjuk azt, mit jelent számunkra ez a darab, mit fedeztünk föl benne, és a szerző mit szeretett volna ábrázolni a hangokon keresztül, a zenemű eljátszása alatt csend uralja a termet. Nemrég a Holdfény esteken hangzott el ez a nagyon nehezen befogadható és értelmezhető mű, amelynek a végén nem tört ki azonnal tapsorkán, hanem döbbent csendet tapasztaltunk. Pár pillanat múlva pedig egy halk sóhajt hallottunk a közönség soraiból: „Ez nagyon szép volt!” Tehát megértették azt, hogy ebben a műben a szerző milyen kérdéseket feszeget. Főleg arra a kérdésre keresi a választ, amelyre mi is nagyon gyakran: mi végre vagyunk itt a földön?

 Kárpátalja magyarlakta területein negyedik éve koncertezünk

 Hogyan tudják lemérni azt, hogy megfogalmazott céljuk mennyire sikeres?

 F. Zs.: A tapsból, a koncertek utáni beszélgetésekből és az azt követő visszajelzésekből tudjuk lemérni azt, hogy mennyire értük el célunkat. Emellett abból is, hogy mi ezt a különleges missziót immár tíz éve végezzük, és mindig van erre újabb és újabb igény. Tíz éve járjuk az országot, sok helyre visszahívnak bennünket. Zeneképzelet előadásunkkal, ami 6–12 éves korig szólítja meg a gyermekeket, már lassan egy évtizede járjuk az iskolákat. Az előadás alatt rövid karakterdarabok hangzanak el magyar költők verseinek kíséretében. A versek és zenék egymást kiegészítve, egymás hatását erősítve különleges élményt nyújtanak a gyerekeknek. Az előadás interaktív jellege szórakoztató, közvetlen formában juttatja értékes, maradandó értékekhez a hallgatóságot. Azt külön ki kell emelnem, hogy nemcsak a magyarországi településekre hívnak vissza minket, hanem a határon túliakra is. Például Kárpátalja magyarlakta területein immár negyedik éve visszatérő fellépők vagyunk. Úgy érzem, hogy az egyik legvendégszeretőbb, legkedvesebb közönségünk a kárpátaljai, hiszen az ottani koncertjeink olyan események, amelyekre szinte az egész település eljön, s igazi varázslatos ünneppé válnak. De mindig nagy örömmel megyünk vissza az USA-ban és a Kanadában élő magyar közösségekhez is. A tengeren túli magyar diaszpórától érkezik több meghívás; az USA-ban és Kanadában fantasztikus érzés az, hogy a második-harmadik generációs magyar gyerekek, bár törve beszélik anyanyelvüket, mégis arra törekszenek, hogy a magyar verseken és klasszikus zeneműveken keresztül közelebb kerüljenek a művészetekhez.

 A magyar iskolákhoz milyen módon tudtak eljutni?

 F. ZS.: Először a Filharmónia Kelet-Magyarország hívott meg bennünket egy olyan előadásra, amelyben magyar költők verseihez klasszikus négykezes zongoradarabokat illesztettünk. Így kezdődött el egy ifjúsági előadás-sorozat, amely olyan sikeres lett, amilyenre nem is számítottunk. Ezen koncertek alkalmával a Filharmónia vezetői is megtapasztalták azt, hogy mindebben mekkora fantázia és lehetőség van, s előadásainkat milyen nagy szeretettel fogadják gyerekek, pedagógusok egyaránt. Ezért ez a műsor évről évre ismétlődik. Az utóbbi években mi is pályázunk olyan előadásokra, melyeknek célja, hogy kimondottan hátrányos helyzetben élő gyerekek számára elvigyük Zeneképzelet című műsorunkat. Sokak számára ez az egyetlenegy alkalom, hogy élőben komolyzenét és verseket hallgassanak. Hála Istennek, különböző anyagi támogatások igénybevételével nagyon sok településre, iskolába juthattunk el, többek között Borsodba, Nógrádba vagy Pest megye kisebb falvaiba. Nemcsak a zene, hanem a magyar irodalom népszerűsítése is a célunk, hiszen magyar kortárs költők versei is megszólalnak előadásainkon – mert fontosnak tartjuk, hogy ezek az értékek ne kerüljenek a süllyesztőbe. Reméljük, a továbbiakban is lesz módunk eljutni azokhoz a szegényebb sorban élő gyermekekhez, akiknek a szülei nem engedhetik meg a koncertjegyek megvásárlását. Megható látni, ahogy a darabok hallgatása közben a gyermekek szemei csillognak az örömtől.

 V. A.: A Zeneképzeletet eddig több mind félmillió gyermek hallotta Magyarországon. De a Magyar Rádió 6-os stúdiójából élőben is közvetítették ezt az összeállítást, így talán még többen is. Ugyanaz a csoda születik meg, ha a leghátrányosabb helyzetű kisiskola termében vagy egy gyönyörű koncertteremben hangzanak fel ezek a művek, a hatás ugyanaz. Műsorainknak közönségépítő célja is van, hiszen a mostani fiatalokból lesz a jövő közönsége, a mi későbbi hallgatóságunk. Ha a gyermekeket nem neveljük már most a zene szeretetére, később nem jönnek el a komolyzenei koncertekre, mert úgy vélik, az nem az ő világuk.

 F. Zs.: Nem egyszerű az a missziós munka, amit fölvállaltunk, mert nem a „könnyű utat” választottuk. De megéri! Látjuk a fogadtatásokból, hogy a kultúra terjesztésének ez a módja szükséges és nem hiábavaló. Ezek a koncertek nemcsak a gyermekeknek, hanem nekünk is maradandó élményt adnak, és megerősítenek abban, hogy jó utat választottunk.

 V. A.: Annyira nem hiábavaló ez, hogy a felnőtteknek szóló koncertjeink is teltházasak, s ott ülnek a nézőtéren a tizenéves fiatalok is a szüleikkel együtt. Nagyon szívet melengető érzés, ha belegondolunk abba, hogy mikor kis településeken lépünk föl, akkor a gyermekek számára talán életük első kulturális élményét mi nyújtjuk. Mindezért nagyon hálásak a pedagógusok – ezt bizonyítja a tőlük érkezett levelek tömkelege. Leírják például, milyen hatással volt koncertünk a gyermekek számára, s néhányan az iskolai szünetben leültek a zongorához, vagy imitálták a négykezes játékot. A gyerekek is írnak nekünk – biztosítanak, hogy annyira tetszett nekik az előadásunk, hogy szeretnének minél több koncertünkre eljönni. Jó, hogy a gyerekek zenehallgatás közben különböző képeket „látnak” maguk előtt – állatokat, virágokat vagy éppen naplementét. Az egyik kislány pedig azt mondta az előadás után, amely számomra a legkedvesebb visszajelzés volt: „nem láttam konkrétan képet, egyszerűen csak nagyon-nagyon boldog voltam”. Már önmagában ezért is érdemes volt azon a településen fellépnünk. Nagyon örülünk annak, hogy egy-egy előadás után a gyermekek odajönnek hozzánk, megsimogatnak bennünket, s aláírásokat kérnek a karjaikra. A koncertek végén a kicsik szinte be sem akarják fejezni a tapsot, lábukkal dübörögnek és állva brávóznak. Több riporter is elkísért már minket koncertekre, és a riportok során kiderült, a gyermekek többsége addig azt sem tudta, mit is jelent egy komolyzenei koncert. Ezért is kötelességünknek érezzük azt, hogy megadjuk nekik ezt az élményt. Természetesen mi is szeretünk szép és nívós hangversenytermekben fellépni, inspiráló, remek zongorákon játszani. A közelmúltban koncerteztünk a már felújított Zeneakadémián, a Vigadóban s Amerika és Európa számos híres koncerttermében is. De hisszük, nem a helyszín a fontos, hiszen a csoda éppen ugyanúgy megszülethet a kis falvakban, mint a nagy hangversenytermekben.

 Más műsort játszanak a gyerekeknek, mint a felnőtteknek?

 F. ZS.: Természetesen, de a koncepciónk változatlan. A felnőtteket ugyanúgy be kell avatni egy adott előadásba, mint a gyermekeket. A műsor-összeállítást befolyásolja az, hogy mely településre megyünk, kiknek játszunk, mi a koncertszervező elvárása. Széles a repertoárunk, ezért tudunk miből választani.

 V. A.: Idén nyáron a Hegedűs művészházaspárral nyolckezesekkel járjuk a Balaton-parti településeket, és természetesen ez is egy újabb összeállítás. Kedvelt, ismert, de nagyszerű művekből született meg ez a program. De a lényeg itt is az, hogy megszólítsuk az embereket a zenén keresztül. A koncepció tehát ugyanaz, és egy a lényeg: a művész ugyanúgy játsszon mindig: szívből és lélekből.

 Amennyiben Amerikában olyan közönségnek játszanak, amelyik nem ért magyarul, akkor is felolvassák magyar költők verseit?

 V. A.: Az igen furcsa lenne, így ebben az esetben az adott darabhoz fűződő személyes kapcsolatainkról beszélünk és mondjuk el a darab kapcsán felvetődött gondolatainkat. Amerikában talán mást jelent a siker, mint idehaza. New Yorkban játszani kihívás, az ottani közönség elkényeztetett, nagyon sok nívós produkciót láthatott már, ezért mindenben a kuriózumot keresik. Minket is leginkább a „különlegességünk” miatt kedvelnek. Azt mondják egyedülálló, ahogy együtt muzsikálunk, szinte „együtt lélegzünk” – mintha egy agy irányítana két embert. Nagyon különlegesnek érzik ezt a harmóniát, és ezért kapunk ennyi kinti lehetőséget, hogy ezt közvetítsük.

 Egy kistelepülés tornatermében bizonyára más típusú, más márkájú zongorán tudnak játszani, mint például a Zeneakadémián. Ez mennyire befolyásolja a koncert minőségét?

 F. ZS.: A tornatermek többségében nincs igazi zongora, így ilyen esetekben mi viszünk magunkkal egy digitális zongorát. Tudjuk, hogy mennyire más digitális hangszeren játszani, mint egy akusztikuson. Viszont már említett missziós munkánkat a hangszer minősége befolyásolja a legkevésbé. A kisebb településeken is át tudjuk adni az élményt, a darab üzenetét, ami teljesen független a zongora márkájától.

 Az is nehézséget jelenthet talán, hogy egyetlen hangszeren való koncert többek számára unalmas lehet…  

F. ZS.: A kérdésében felvetett előítélet az egyike annak, amikről – ahogyan azt feleségem is megfogalmazta már – mi magunk, zenészek tehetünk. Hiszen ugyanolyan maradandó élményt tud adni az egyetlenegy hangszeren nyújtott koncert is. Az előadó személyiségén múlik, hogy akár egy hangszeren játszva is miként tud hatni a közönségre. Természetesen egy önmagunkat előtérbe helyező, unalmas műsor lelombozó lehet. Tapasztalatunk azonban azt mutatja, hogy a közönség sajnálja, mikor véget ér a koncertünk, s máris azt kérdezik, mikor lesz a következő.

 Törekednek-e arra, hogy magyar szerzők műveit is bemutassák mind a hazai, mind a külföldi közönségnek?

 F. ZS.: Mi a négykezes zongorairodalom gyöngyszemeiből válogatunk. S ezen művek között eredeti és átirat is megtalálható, s az utóbbi van többségben, amelyben magyar szerzők négykezesei is szerepelnek. Barátunk, Horváth Barnabás Erkel-díjas zeneszerző többször írt át számunka Liszt-műveket; így a Szerelmi álmokat és az Obermann völgyét is. Eljátszásuk valódi különlegesség, hiszen ezek a világon először a mi tolmácsolásunkban hangzanak el. Másik jó barátunk Szűts István, a Kormorán együttes zeneszerzője, billentyűse. Mikor arra kértek föl bennünket, hogy középiskolások számára állítsunk össze a Zeneképzelethez hasonló műsort, megszületett a Földi mese. Úgy álmodtuk meg ennek a koncepcióját, hogy a földi élet állomásait mutatjuk be születésünktől e világból való távozásunkig. A zenék és versek mellett olyan gondolatok hangzanak el az előadás során, melyeken érdemes elgondolkodni és megszívlelni azt. Az utolsó gondolatokat Szűts István számunkra írt feldolgozása zárja le, mely a Kell még egy szó című mindenki által ismert melódia a Honfoglalás c. filmből, igazi klasszikus hangszerekből álló alappal. Nagyon sok feldolgozása született már ennek a dalnak, és – ezt nem csak mi állítjuk, hanem a zeneszerző is – talán ez az egyik legjobb.

 V. A.: A műsor által azt üzenjünk a fiataloknak, hogy szerintünk miként érdemes maradandó, szép életet élni. S az utolsó üzenet az: kell még egy szó. S ekkor elmondjuk nekik, hogy mennyire lényeges is tud lenni egyetlenegy szó. Akár az, hogy „köszönöm”, vagy „bocsánat”, vagy elmondani a másiknak, milyen fontos nekünk. Nagyon örülünk annak, hogy számtalan beszélgetés és osztályfőnöki óra követte ezeket a műsorokat. Ezen összeállítás után is kapunk köszönő leveleket vagy bejegyzéseket a Facebookon. Ezek számunkra igazi ajándékok. Történt, hogy egyszer eljött velünk az MTI fotósa, hogy az előadást dokumentálja. Egyszer csak azt vettem észre: nincs a teremben. Ezt nem tudtam mire vélni; kiderült, hogy annyira meghatódott az előadáson, hogy nem bírt könnyeivel küszködve tovább fotózni, annyira megérintették az elhangzott gondolatok és a zeneszámok.

 Amikor az interjú időpontját egyeztettük, Zsolt azt mondta, hogy éppen egy kapolcsi koncertre készülnek. Rendszeresen fellépnek ott?

 F. ZS.: Ez a koncert a 15 állomásos balatoni turné egyik helyszíne volt, nagyon jól sikerült, remek közönségünk volt. Az utóbbi napokban négy koncertünk volt, s ezekre a helyekre visszavárnak bennünket.

 V. A.: Említettük, hogy Hegedűs Endrével és Katalinnal járjuk végig idén nyáron a balatoni templomokat, amelyekben nyolc- és négykezeseket adunk elő, ami igazi kuriózumnak számít, hiszen a világon nincs másik ilyen nyolckezes „csapat”. Igazi ökumenikus koncertsorozatról beszélhetünk. Egyrészt, mert fellépünk katolikus, református és evangélikus templomokban is, másrészt, mert egy református és egy katolikus házaspár ül a zongoráknál. Endre és a férjem nem csak zongoristái az előadásnak, hanem technikusai is, hiszen ők viszik be és állítják be a zongorákat, ami nem kis feladat egy-egy nagy koncert előtt. A nyolckezesünknek van egy másik üzenete is. Mi nem konkurálunk egymással, hanem tiszteljük egymást, és egymást nem legyőzve, hanem segítve próbálunk közösen átadni értékeket. Ez egy valódi misszió, hiszen anyagi támogatás és ellenszolgáltatás nélkül járjuk a templomokat. Vannak lelki „bevételek” is, amelyek az anyagiaknál sokkal fontosabbak.

 Ugorjunk vissza néhány évet az időben. Andreát mi motiválta, hogy elinduljon ezen a pályán?

 V. A.: Nagymamámnak gyönyörű hangja volt, s nagyon szerettem, amikor énekelt. De szüleim nem művészemberek. Édesanyám biológia–földrajz szakos tanárnő, édesapám pedig közgazdász. Ő nagyon szerette volna, ha jogásznak tanulok, vagy valamilyen „tisztességes pályát” választok, féltett a művészpályától. Ma már nagyon büszkék rám-ránk, és örülnek annak, hogy a zenei életben kiteljesedtünk. Hiszen mégis az volt a legfőbb vágyuk, hogy boldogságot jelentsen számomra a hivatásom. Egy remek zenetanár hatására indultam el a pályán. Hívő emberként vallom: nincsenek véletlenek, s biztos azt írták meg az Égben, hogy zenész legyek, hogy Zsolttal találkozzam, és létrehozzuk a mi kis négykezesünket. Zsoltot Győrben ismertem meg, s amikor megláttam, úgy éreztem, igen, ő lesz a férjem… 2013-ban mi voltunk a Házasság hete arcai, s több helyen is nyilatkoztam arról, hogy csak megerősíteni tudom, hogy igazán létezik a „szerelem első látásra” érzése. A diploma előtt Győrben találkoztunk egy magyar származású müncheni professzorral, aki segített minket abban, hogy Németországban tanulhassunk tovább. Idén újra kint voltunk Münchenben, a Gasteigben, ahol mi első koncertünket és felvételi vizsgánkat játszottuk, és hatalmas örömet jelentett számunkra, hogy Lili lányunk 12 évesen most ebben a teremben nyerte meg egy nagy nemzetközi zongoraverseny öt nagydíját. Ugyanazon a színpadon állt, ahol mi évtizedekkel ezelőtt. Idén még egy másik nemzetközi versenyen, Olaszországban is első díjat kapott. Reméljük, a sok gyakorlás majd meghozza a sikert számára, de sajnos azt is tudjuk, hogy önmagában a tehetség nem elég ahhoz, hogy az ígéretesnek induló zenei pálya beteljesüljön. Természetesen szeretetünkkel és tanácsainkkal mindig segítjük őt.

 A zongorázás kemény gyakorlást követel meg. Nem sajnálták egy pillanatra sem, hogy az iskola utáni szabadidejükben zongorázniuk kellett?

 F. ZS.: Dehogynem sajnáltam! Szüleimnek ügyelni kellett arra, hogy a foci mellett fordítsak időt a zongorázásra is. Amíg vártam a buszt, ami elvisz a zeneiskolába, fájó szívvel gondoltam arra, hogy nem játszhatom a barátaimmal. Ennek ellenére – visszatekintve – semmi nem maradt ki a gyermekkoromból, s úgy éltem, mint a többiek.

 V. A.: Nehéz volt 14 évesen elszakadnom otthonról, hiszen Szombathelyen éltem, tanultam középiskolás koromban. De megvolt a szépsége is az ott töltött éveknek. Mikor arra a szintre jutottam, hogy szívem és eszem is azt diktálta, hogy ezen a pályán maradjak, akkor egyértelművé vált számomra, hogy mindez gyakorlás, kontroll nélkül lehetetlen.

 Nem is akartak más pályára menni?

 V. A.: Az exhibicionizmusom abban nyilvánult meg, hogy színésznő szerettem volna lenni. Annyira komolyan vettem ezt, hogy nagyon sok színésznek írtam levelet, de egyikük sem válaszolt. Éppen ezért meg is fogadtam azt, hogy a hozzám érkező leveleket mind megválaszolom. A konzervatóriumba jelentkezésem után viszont már nem volt kérdéses, hogy muzsikus legyek.  

F. ZS.: Édesapám mérnök végzettségű, s szabadidejében zongorázik. Nem is próbált lebeszélni a művészi hivatásról. Nálam semmilyen más pálya föl sem vetődött. Talán azért, mert látták, hogy tehetséges vagyok. A zeneiskola befejezése után ráléptem a klasszikus zene „egyirányú utcájára”.

 Ha jól tudom, Zsolt, tanítással is foglalkozik…

 F. ZS.: Miután, 1997-ben visszatértünk Németországból, megszületett első gyermekünk, Laura. S akkor az a szerencsés helyzet ért, hogy a volt főiskolám, ami most már a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézet nevet viseli, felkért, hogy tanítsak náluk, ami nagyon megtisztelő volt. Ott kezdhettem el magyarországi életünk megalapozását. A mai napig is Győrben, a Kroó György Zeneiskolában tanítok félállásban, ahol a zongora-tanszakot vezetem.

 Nem mindenkiből lesz zongoraművész, aki zongorázni tanul. A zenetanulás segíthet-e abban, hogy a gyermek más tantárgyakból is jobban teljesítsen?

 V. A.: Azt nem tudom, hogy más tantárgyakat befolyásol-e a zenetanulás… De azt látom a nagylányukon, aki jó zenei érzékkel és muzikalitással rendelkezik, hogy e képességeit más téren kiválóan kamatoztatja. Ma már a Kossuth Rádió gyerekriportere, hetente adásba kerülő műsorokkal, s ez a világ egyre jobban vonzza őt. Emellett, amikor csak alkalma adódik rá, leül a zongorához, énekel s kíséri magát. Megtanult gitározni is; a zene számára a szabadidő hiteles eltöltését és a lelki felfrissülést jelenti.

 Mennyire tartozik hozzá a zenészi hivatáshoz az önmenedzselés?

 F. ZS.: A menedzselés, az önmenedzselés nélkülözhetetlen eleme a hivatásunknak. Nagyon sok jó muzsikus él az országban ás sajnos kevésnek adatik meg, hogy a szakma „kiválassza” és menedzselje. A többieknek hírt kell adniuk magukról, így a koncertszervezés a mi életünkhöz is hozzátartozik. Mindez nagyon sok időt vesz el a művészektől, amit inkább gyakorlással töltenének el.

 V. A.: A Házasság hete idején, vagy mikor a Liszt-lemezünk megjelent és a sajtó sokat foglalkozott velünk, éreztük, milyen sokat számít a reklám. Mostanában gondoltunk arra, hogy a sok munka meghozta a gyümölcsét, és olyan sok a felkérés, hogy szükségünk lenne egy profi irányítóra. De jó lenne, ha olyan menedzsert találhatnánk, akinek szívügye lenne az előadásaink üzenete is.

 Elsősorban szülők vagyunk, s utána muzsikusok

 Három gyermekük van. Sok művésznél nagy kérdés: karrier, vagy gyermek? Önöknél ez föl sem vetődött?

 V. A.: Soha! Mi elsősorban szülők vagyunk, s utána muzsikusok. Gyermekeinket Istentől kaptuk ajándékba, és nagyon hálásak vagyunk értük. 2009-ben született meg Lóci fiunk, akinek habitusa kissé eltér a lányokétól. Kis örökmozgó, de nagyon jó humorral áldotta meg az Ég. Remekül focizik, ötévesen a Fradi leigazolt futballistája. A gyermekeink teljesen természetesen fogják föl azt, hogy zenészek is vagyunk, folyamatosan a színpadon állunk – ez hozzátartozik az életükhöz.

 Térjünk rá a lemezeikre. A Zeneképzelet bizonyára kimondottan a gyermekeknek szól.

 F. ZS.: Természetesen, de olyan visszajelzéseket is kapunk, hogy a Zeneképzeletet és Zeneképzelet 2-t elmélyülten és nagy szeretettel hallgatják szülők és nagyszülők is. Ez a két CD azoknak a koncerteknek a kibővített változata, amellyel az országot járjuk. Ezeket követte a már említett Földi mese, amely bár a középiskolásoknak készült, de minden korosztálynak szól.

 V. A.: A Földi mesében elhangzik egy nagypapa és egy gyerek dialógusa. A nagypapát remekül formálja meg Csurka László színművész, az unoka pedig kislányunk, Lili. Az összekötő szövegeket úgy fogalmaztam meg, hogy bemutassuk a legfontosabb emberi értékeken keresztül a szívünkben rejlő vágyakat, álmokat. A műsor összeállítása és a CD megjelenése nagy boldogságot jelentett számunkra, mert úgy éreztük, már most hagytunk valami maradandót, nemeset az utókorra.

 F. ZS.: 2011-ben, Liszt Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából állítottuk össze Liszt arcai címmel azt a koncertprogramot, amely művein keresztül kíséri végig életét, művészi, emberi, lelki fejlődését, változásait. Idén ezek a remekművek CD-n is megjelenhettek.

 V. A.: A lemez főhajtás a nagy magyar zeneszerző előtt. Nehéz úgy Lisztet játszani, hogy a zongorista ne önmaga virtuozitását csillogtassa, hanem tudásával a zeneszerzőt helyezze előtérbe, de a visszajelzésekből tudjuk, nekünk sikerült. Lisztet nemcsak úgy mutatjuk be, mint virtuóz muzsikust, mint a nők bálványát, hanem mint mélyen hívő embert és a komponista magyarságtudatát is előtérbe helyeztük. Gondoljunk bele, hogy a Szózat és a Himnusz átiratával a zeneszerző mennyire hitet tett magyarságáról. Emellett kortársai példaképe is volt. Éppen ezért a lemezre felkerült Mosonyi Mihály – méltatlanul elfeledett zeneszerzőnk – Ünnepi zenéje és az Égő szerelem három színe. A színek a piros rózsa, a fehér liliom és a zöld babér.

 2008-ban kiadott lemezük A Teremtés csodái címet kapta. Ez egy bibliai témájú összeállítás?

 F. ZS.: Elhívásunknak érezzük, hogy a művészet segítségével vigyük közelebb közönségünkhöz Isten megismerését is. Ezt a célt szolgálja A Teremtés csodái előadás és a hasonló című lemez. Az előadás 2007-ben született, a CD pedig 2008-ban, a Biblia évében jelent meg – angol nyelvű változata pedig 2009-ben. A bibliai teremtéstörténetet egy narrátor segítségével és a témához kiválasztott komolyzenei darabokkal próbáljuk a közönség elé vinni. Koncertjeinken a bibliai sorokat nagylányunk, Laura olvassa föl, és az igéket 50 percen keresztül komolyzenei művek eljátszásával illusztráljuk. Az előadást végig követi egy projektorral vetített képsorozat is, amelyen a képek mellett maga az olvasott Ige is megjelenik. S ezt a gépet Lili, középső gyermekünk kezeli.

 Ezt a lemezt az is ihlette, hogy mindketten hívő emberek?

 F. ZS.: Akik megkerestek bennünket a CD ötletével, jól tudták, hogy a hit az életünk középpontjában áll. Mindketten elmondhatjuk, hogy 2005, illetve 2006 óta Jézus Krisztus megváltott gyermekei vagyunk, s eszerint igyekszünk élni.

 Előtte nem így éltek?

 F. ZS.: Előtte ateistaként éltem, családunkban nem volt hagyománya a templomba járásnak, és transzcendens dolgokról sem beszéltünk. Ezért nem is foglalkoztam a hittel, sőt többször el is utasítottam. De Istennél semmi sem lehetetlen, így a megtérésem sem.

V. A.: Mindketten katolikusként vagyunk megkeresztelve, de hiányzott belőlünk az élő hit. Isten a megtérésünket úgy segítette elő, hogy hiteles hívő emberekkel találkozzunk. Középső kislányom születésekor, a kórházban ismertem meg valakit, aki elhívott, hogy kísérjek zongorán egy templomi kórust. Nagyon megragadott a légkör, és ezután lettünk Dr. Sípos Ete Álmos Nagyvárad téri református lelkipásztor „lelki gyermekei”. Az ő nyugállományba vonulását követően a Budapest-Fasori Református Egyházközségbe járunk. Művészi munkánk során nagyon sok jó kapcsolatra tettünk szert más egyházak vezetőivel is, és hisszük, hogy csak az fontos, ki a szívünkben az első.

 F. ZS.: Boldogok vagyunk, hogy a számunkra fontos dolgok üzenete koncertjeink során „megfogalmazódik” a hallgatóság szívében is. Reméljük, hogy ezen az úton haladunk továbbra is, és három gyermekünk nevelése mellett a közönségnek minél több „ajándékot” adhatunk át.