vissza a főoldalra

 

 

 2014.08.29. 

Hibázott a szlovák szociális minisztérium

A szlovák törvényhozás 2013. novemberében elfogadta a 448/2008–as, a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosítását, amely újabb hatáskörökkel ruházta fel a megyéket. A hatáskörökkel azonban, mint már annyiszor, anyagi fedezetet nem biztosítottak. Pozsony megye számára június 30-ig a törvénymódosításból kifolyólag több mint 640 ezer euró a plusz kiadás.

A törvénymódosítás vitájában azonban a szociális és munkaügyi miniszter nyilvánosan ígéretet tett, hogy 2014-ben a nonprofit szervezetek által biztosított szociális szolgáltatások finanszírozására a 8 megyének 10 millió eurós anyagi segítséget nyújtanak. Az intézkedés és az ígéret célja az volt, hogy a megyék számára megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek segítségével anyagi forrásokat takarítanának meg, amiből több rászoruló számára válna elérhetővé a nonprofit szervezetek által nyújtott szociális szolgáltatások mielőbbi biztosítása.

Ez év február 4-én a munka, szociális és családügyi minisztérium levelet küldött, amelyben felszólították a megyéket, hogy küldjék el írásos kérvényüket, amely tartalmazni fogja az egy fő/hónapra eső dotáció összegét. Ebben az e-mailben értesítettek arról is, hogy a támogatás a minisztérium és a megye között megkötött szerződés értelmében kerül majd átutalásra.

A minisztériumi értesítés és ígéret alapján, számolva az említett dotációval is, Pozsony-megye közgyűlése 2014. február 21-én elfogadta az éves költségvetést.

Ezzel szemben 2014. március 13-án kaptuk a hírt, hogy Jozef Burian államtitkár úr döntése alapján a támogatást nem a megyék, hanem egyenesen a nonprofit szolgáltatók kapják meg. Ráadásul egy nagyon szerencsétlenül megfogalmazott szerződés alapján, melynek értelmében a nonprofit szervezet a támogatást nem a standard kiadások fedezésére, hanem a gazdaságilag indokolt kiadásokra fordíthatja, amelyek felső határa nincs megszabva. Röviden ez azt jelenti, hogy a szolgáltatók akár saját fizetésüket is megemelhetik és a rászorulók a támogatásból semmit sem kell, hogy lássanak.

Ezzel a döntéssel az államtitkár úr Pozsony-megyének 1 600 000 eurós hiányt okozott, de hasonló cipőben jár a többi megye is. Költségvetésükben hiányzik az anyagi fedezet arra, hogy a nonprofit szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat biztosítani tudják. A rendelkezés alapvető filozófiája sem valósult meg, mivel nem tudnak a megyék több rászorulónak ellátást biztosítani, mint eddig. Ennek következtében kénytelenek voltunk leállítani a rászorultak nonprofit szervezetek által nyújtandó szociális szolgáltatások biztosításáról szóló szerződések megkötését.

Ami azonban ennél is aggasztóbb, az a tény, hogy a nonprofit szervezetek nem csökkentették az ellátottak önrészesedését, sőt a rászorultak nem is kaptak információt erről a segítségről, amelyet a minisztériumtól kaptak. Mivel Pozsony-megye felelősségteljesen áll hozzá hatásköreiből fakadó kötelezettségeinek teljesítéséhez, azonnal hathatós intézkedéseket foganatosítottunk. Először is levélben kértük a minisztériumot és az államtitkár urat, hogy találjanak megoldást az általuk okozott problémára. Másodszor kértük a személyes találkozás lehetőségét, harmadszor pedig elkezdtük saját erőből keresni a megoldást – a költségvetés módosításának lehetőségét.

Sajnos írásos megkeresésünkre a minisztérium a mai napig nem reagált, a személyes találkozásra Burian államtitkár úrral pedig 2014. július 31-ig kellett várni. Ezen a találkozón, miután elmagyaráztuk neki a helyzetet, értette meg a tárca államtitkára, milyen következményei vannak a döntésének, amelyet az íróasztaltól, a megyékkel való előzetes konzultáció, egyeztetés mellőzésével hozott meg. Sajnos az ügyben a mai napig nem történt előrelépés, és ami a legszomorúbb, hogy ennek a szerencsétlen államtitkári döntésnek ismételten csak a rászorulók látják kárát.

 

Németh Gabriella, az MKP szociális és egészségügyi alelnöke