vissza a főoldalra

 2014.12.05. 

Gyurkovics feketekomédiája

(Gyurkovics Tibor: Nagyvizit – Új Színház)

Gyurkovics Tibort legtöbb színpadi művében az foglalkoztatta, milyen tanulságokat hordoz a múlt, és mit őriz ebből a generációk tudata. Ezek a kérdések tragikusak és sorsdöntőek. Gyurkovics Tibortól azonban idegen a tragédia. Kérdéseit és válaszait ezért a groteszk segítségével fogalmazza meg. Ez adja színdarabjainak jellegzetes humorát.

Vajon hogyan viselkednek az emberek egy kórházi szoba összezártságában, élet és halál küszöbén? A válasz: groteszkül. A Nagyvizit kórterme sajátosan sűrített életmetszet. Négy férfi fekszik egy kórházi szobában, akiket a közös sors – a betegség – hozott össze. A négy típus az azonos állapotra különbözőképpen reagál. Van köztük depressziós beteg, rigolyás, féltékeny és optimista. Ez a négy modellfigura a darab tartópillére. A Nagyvizit az úgynevezett állapotdrámák mintapéldája: nem történik benne semmi a kórházi lét apró-cseprő ügyein – a lázmérésen, a viziten, ebéden, látogatáson – kívül. A beszélgetések témái állandóan ismétlődnek: a betegségek leírásai, a múlt emlékei, a kórházi hierarchia megvitatásai. Érdekes, hogy ezek az emberek félszavakból is értik egymást. Gyurkovics mondatai nem egymásra felelnek, hanem egy korábbi vagy későbbi kérdésre.

Négyágyas férfi kórterem a sebészeten. Mind a négy ágy foglalt, ki-ki vérmérsékletétől és lelkiállapotától függően viseli sorsát. A betegeknek rengeteg idejük és alkalmuk van arra, hogy beszélgessenek egymással, megszeressék, vagy megutálják, s legfőképpen elviseljék egymást.

Igen, elviselni egymást. Ebben a sebészeti kórteremben a főorvos által operált négy betegnek kell elviselnie egymást, akár olyan apróságokban is, hogy az egyik ki akarja nyitni az ablakot, a másikat meg ez zavarja. Badari Zoltán és Cziegler Béla a súlyosabb betegek, Badari fel sem tud kelni, ezért is abszurd, amikor az ő lúdtalpáról folyik a párbeszéd. Badari korábban beosztott vezető volt, de az előléptetését is hiába várta, itt viszont ő ad igazi életet a szobának. Csurka László ezt a figurát remekül alakítja. Nagyon jól bemutatja azt, ahogy ezen alak számára végre van egy hely, ahol ki tudja élni hatalomvágyát, ugráltathat másokat, és rafinált módon még betegtársa ebédjét is megszerezheti. Érezni a művész alakításán, hogy Badarinak mennyire lényeges a kórház, az a hely, ahol még lehet valaki. Itt végre ő lehet az úr. Nagy Zoltánnak Czieglerként főleg a lírai tragikus jelenetekben sikerült igazán nagyot alkotnia. Emlékezetesek azok a jelenetei, amikor rá akarnak erőszakolni dolgokat, amikor kényszerképzetektől gyötrődik, vagy amikor kifakad belőle az igazság. Szerepformálása jól mutatja, mennyire esendőek vagyunk, ha magunkra maradunk. Szarvas Attila játéka felemásra sikerült. Egyrészt remekül játssza az állástalan kaszkadőrt, akinek csak a nőkön jár az esze, s még mikor képekkel üzletel, akkor is madonnákban gondolkozik, ugyanakkor inkább elszavalja a szövegét. Vass György a szerelmét féltő férfit alakítja parádésan. Jól mutatja be azt a beteget, aki szinte egész idő alatt azzal van elfoglalva, hogy a felesége nem látogatja, de amikor az asszony bejön, semmi értelmeset nem tudnak egymásnak mondani – az is az abszurd egyik jellemzője, hogy képtelenek vagyunk megérteni a másikat, mert izoláltan élünk –, csak veszekednek. A kisegítő takarítónő szerepében Esztergályos Cecília minden színészi eszközével élve nevetteti meg a nézőt. Így sikerül bemutatnia azt a figurát, akinek állítólag sok a dolga, a kórteremben mégis beleszól más dolgaiba. Ezzel színfoltja a bezárt világnak. Koncz Gábor a kissé szórakozott főorvost állítja elénk mintaszerűen. Azt az alakot, aki most jött meg nyugat-európai útjáról, teljes önelégültséggel számol be élményeiről a körülötte szervilis hallgatóságként nyüzsgő kisdoktornak, és nem is érdekli a betegek panasza. Gregor Bernadett Klári nővérként mutatja be azt, hogy mennyire elfásult az egészségügyben dolgozó nő, és érzelmi szinten teljesen magányos. Timkó Eszter igazán vonzó, de nagyon buta feleséget játszik, olyan asszonyt, aki boldogtalannak, magányosnak érzi magát, és éppen ezért a flörtölésbe „menekül”. Ifj. Jászai László színpadra lépésével szinte betör a színre a külvilág, de ebben is ott van a groteszk, az abszurd. A művész jól mutatja be azt a minisztériumi funkcionáriust, aki nagyon elfoglalt, mindenkinek mindent megígér, s ezáltal elhiszi saját maga fontosságát.

Koncz Gábor rendezésével rávilágít arra, hogy a darab egésze maga egy nagyvizit, diagnózist állítva fel emberségről és gyarlóságról. Az előadás megjelenítése a rengeteg nyílt és rejtett komikus lehetőség miatt virtuóz, kihegyezett előadásmódot igényel. Bár a darabban lehetőség nyílik a hatalmas komédiázásra, mégsem illő átlépni a jó ízlés határát, hogy a mű egészén végigvonuló tragikum ne váljon a fergeteges humor „áldozatává”. Ezt teljes mértékben sikerült megvalósítani ebben a rendezői koncepcióban.

Medveczky Attila