vissza a főoldalra

 2014.12.05. 

Csorja Gergely: A demokrácia alkonya

Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy a nyugati típusú demokrácia kiüresedését mutassam be, az Orbán-kormány és az Orbán Viktor vezette Fidesz 2010-től kezdődő közjogi és bizonyos értelemben társadalmi változtatáskísérletén keresztül.

 A Fidesz 2/3-os győzelme

2010-ben a Fidesz–KDNP az országgyűlésben kétharmados többséget szerzett. Az ezt megelőző két ciklusban a szocialista–liberális, majd liberálissá lényegülő szocialista hatalom olyan mértékben vesztette el hitelességét, hogy politikai értelemben megsemmisült. A 2010-es választási eredmények után a felaprózódó ellenzék semmiféle koherens társadalmi, gazdasági vagy politikai elképzelést nem tudott felmutatni. Az ellenzéki pártok a Jobbik és az LMP kivételével egyetlen érvvel próbálták visszaszerezni politikai súlyukat.

Az Orbán Viktor vezette kormányt és a Fidesz többségét kormányzásuk első napjától a diktatúra kiépítésével vádolták. Amikor a kétharmados többség jelentős közjogi reformokba kezdett, és főleg amikor új alkotmányt fogadtak el, a vádak felerősödtek és külföldi visszhangra találtak.

A közjogi reformok legitimitása lényegében megkérdőjelezhetetlen. Ezekre a változtatásokra a magyar alkotmányos rendszerben – de tegyük hozzá, hogy valójában bármely nyugati demokratikus állam jogrendszerében – a kétharmados felhatalmazás elegendő.

Nem létezik olyan érvényes jogelv, ideértve a sokat hangoztatott, bár a magyar és általában a kontinentális alkotmányjogtól idegen fékek és ellensúlyok rendszerét, mely a közjogi átalakítást – ideértve a választójogi törvény átalakítását – érvénytelenítené vagy felülírná. Az ellenzékhez köthető jogászok és Scheppele asszony ilyen irányú próbálkozásai valójában a jogon kívüli területekről szedik érveiket.

Ha azok a jogi érvek érvényesek lennének, melyeket az ellenzék felhoz, akkor az Amerikai Egyesült Államok alkotmánykiegészítései eredendő jogsértések lennének, és ilyen módón a teljes amerikai jogrendszer illegitim lenne.

A Fidesz–KDNP által kialakított közjogi rendszer egyetlen módon írható felül demokratikus keretek között. A változtatást végrehajtók kétharmados felhatalmazást kell szerezzenek. Minden más megoldás – a magyar alkotmányos szabályozás önkényes eltörlése, vagy valamiféle közjogi cezúra megállapítása erre a két ciklusra – alapvetően ellentétes a modern demokrácia lényegével.

A másik alapvető vád, mely lényegében a közjogi rendszer milyenségén kívüli vád, és amelyet legérthetőbben Tölgyessy Péter fogalmazott meg, hogy Orbán Viktor kézi vezérléssel irányítja az országot. Ugyan kerüli az alkotmányjog szempontjából aggályos rendeleti kormányzást, de pártjával erőből szavaztat meg minden javaslatot, a közigazgatás rendszerében pedig emberein keresztül közvetlenül érvényesíti akaratát. (Lásd Tölgyessy Péter világítótorony hasonlatát.)

Ez a vád hangzatos és a mögötte álló tények látszólag igazolják, csakhogy alapvetően üres. A kétharmados felhatalmazás mellett ugyanis nincs valós tartalma. Kivel és milyen legitimáció alapján kéne politikai szempontokat egyeztetni, kinek és milyen legitimáció alapján álló politikai érveit kellene a kormányzatnak és a Fidesz által dominált jogalkotásnak figyelembe vennie?

Az általános válasz, hogy a szakmáét. De pontosan melyik szakmáét? A közgazdaságiét, mely csődbe terelte az országot, a jogiét, mely számtalanszor, de legemlékezetesebben a 2006-os rendőri túlkapások, majd a devizahitelesek ügyében bizonyította be, hogy részrehajló, alkalmatlan és kézivezérelt? A közigazgatás szakembereinek véleményére kellene figyelemmel lenni, mely szakemberek az önfoglalkoztató társadalomellenes bürokrácia kiépítői és fenntartói hazánkban? Mondjunk a társadalmat jelentősen befolyásoló magyar szakmák vagy ágazatok közül egyet, mely az elmúlt húsz évben bebizonyította, hogy léteznek független, érvényes szakmai érvei és ezeket sikerrel lehet alkalmazni!

A szakértelem és főleg az ún. szakmai pozíciók elértéktelenedéséért a különböző ágazatok prominensei sokat tettek az elmúlt évtizedekben. Ennek ellenére nem jó, hogy nincsenek széles látókörű, felkészült, találékony tehetségek a láthatáron, akik a szakmák valódi, érvényes szempontjait tudnák képviselni a kormányzati elképzelések mellett, vagy ha úgy adódik ellen. Nem tekinthetők ilyennek a szűk csoportérdekeket képviselő kontárok, akik rendszeresen megjelennek itt-ott és ekézik a kormányzati elképzeléseket. Hogy példával szemléltessük a harácsoló kontárság mibenlétét, érdemes áttekinteni Felcsúti Péter életútját és állandóan változó szakmai véleményét.

Az Orbán Viktor fémjelezte rendszer talán egyetlen komoly elmaradása éppen itt van. Nem látszik, hogy – tisztelet a néhány kivételnek – tömegével adnának lehetőséget a fiatal tehetségeknek. Nem látszik egy új alkotó értelmiség felemelkedése. Látszik egy kiváló tehetségű technokrata réteg, de ez önmagában kevés. A jó végrehajtást ugyanis a találékony tehetségek előkészítő munkája kell megelőzze és ez bizony sok helyütt hiányzik.

Ez amúgy világjelenség. A közigazgatást, sőt a felsőoktatási rendszert tömegesen hagyják ott az alkotni képes emberek, hogy jobb híján valamiféle pénzfelhalmozásba, esetleg önpusztításba kezdjenek.

És itt elérkeztünk a Nyugat egyik legégetőbb problémájához

Ma ismert társadalomképünk, mely az egydimenziós* emberre épít, az emberre, mely elsősorban fogyasztó, repedezik. Minden mutatónk, minden kutatásunk, minden igyekezetünk e körül a kép körül forog. A politika nagy kérdése a GDP, az adott ország gazdasági teljesítőképessége és annak egy főre vetített pénzben meghatározott értéke.

Ez alapján ítéljük sikeresnek vagy éppen sikertelennek az adott kurzust.

Csakhogy az élet nem egydimenziós. A fogyasztási vágy kielégítésének foka nem abszolút érték. E mellett számtalan más társadalmi dimenzió létezik. A közösségi élet, az életminőség, a jövőkép, az általános közérzet, az igazságosság, a kultúrának való megfelelés, azaz, úgy általában a társadalmi komfort.

Az ember lehetősége, hogy jól érezze magát, hogy belsejéből, zsigereiből, évezredes kulturális kötődéseiből, tudattalanjának ősi szimbólumaiból, ősei több száz generációs génmódosulásából következő igényei és vágyai kielégítésre találhat-e legalább olyan súlyú   élet-tény, mint a fogyasztói kielégülés foka.

Hol van az kőbe vésve, hogy az államnak a GDP növelés az elsődleges funkciója? Milyen általánosan elfogadott elvekből következik, hogy az állam működése és elvei ellentétben kell álljanak egymással? Mert ma alapvető ellentét látszik elmélet és gyakorlat között.

Miközben a nép uralmáról, jogegyenlőségről, szabadságról, esélyegyenlőségről és alapvető jogokról beszélünk, közben a nyugati demokráciák éppen ezeket az alapelveket üresítették ki. Mondjuk azzal, hogy egy amerikai elnöki rendelet alapján bárkit ki lehet tiltani az Egyesült Államokból indoklás nélkül.

És miközben a Nyugat államai a GDP növelésével vannak elfoglalva, melynek elsődleges célja, hogy az állam bevételeit, így a politika által elosztható javak mennyiségét maximalizálja, ugyanezen államokból turistajáratok szerveződnek Irakba, hogy az Iszlám Állam nevezetű agyrém mellett harcoljanak.

A zavar elsődleges oka, hogy a GDP-növelést, ahogy ezt Szingapúr és Kína bebizonyította, a féldiktatúrák sokkal hatékonyabban érik el, mint a nyugati demokráciák. A Nyugat és elsősorban az Egyesült Államok erre a tényre egyetlen választ ad: de ott nincs szabadság.

Ez a válasz érvényes válasz lehetne, ha közben nem rohanták volna le mindenféle felhatalmazás nélkül Irakot, ha nem robbantanának ki színesnek nevezett forradalmakat, ha nem tájékoztatnák félre polgáraikat programszerűen, ha nem támogatnának emberkínzó diktatúrákat, ha nem tartanának fogva vád és fellebbezési lehetőség nélkül embereket, ha nem avatkoznának szuverén államok belügyeibe, ha nem figyelnék meg és hallgatnák le szövetséges államok vezetőit (a nem szövetségesekről ne is beszéljünk), ha nem gyakorolnának politikai nyomást haszonmaximalizálási céllal, és mondjuk, ha nem tiltanának ki politikai célokkal embereket országaikból.

Csakhogy ezeket megteszik, és annak ellenére, hogy pillanatnyilag még tényleg a nyugati demokráciákban a legszabadabb és a legkomfortosabb az élet, a fenti és még millió más önellentmondás miatt a demokrácia tartalmilag, elveiben üresedik ki, és marad az elillanó jólét.

A jólét ugyanis viszonylagos. Ha több százmillió, sőt milliárd ember éri el a nyugati egydimenziós ember fogyasztási szintjét, akkor a Nyugat csábereje és ezzel együtt politikai ereje elenyészik, hacsak nem él vissza katonai fölényével, és nem válik maga is katonai diktatúrává, melyre amúgy az igény megvan.

De térjünk vissza Magarországra.

 A korrupció kérdése

Bár a korábban taglalt vádakat az ellenzék fenntartotta, sőt az LMP és a Jobbik is átvette, a Fidesz támogatottsága továbbra is erős. Egy ciklus kormányzás után is könnyedén nyerte az országgyűlési és az önkormányzati választásokat is.

Ebben a helyzetben lépett közbe az amerikai külügy. Számtalan cikkben elemeztük már az okokat, és azok irracionalitását, hogy az Egyesült Államok miért akarja meggyengíteni az Orbán-kormányt. Most ne ezzel, hanem a módszerrel foglalkozzunk.

Az adóhatóság elnökének és még néhány továbbra is ismeretlen ember kitiltásának egyetlen lényegi eleme volt. A korrupcióvád, melyet az amerikai ügyvivő a megfoghatatlan és cáfolhatatlan okok és tények miatt az egész kormányra kent rá.

Függetlenül a ténytől, hogy a kitiltásról – ki tudja miért – a Napi gazdaság számolt be először, a kitiltási ügy jól eltervezett lépés volt. A korrupció ugyanis össztársadalmi jelenség Magyarországon, ugyanakkor a mindenkori hatalom meglehetősen ellentmondásosan viszonyul hozzá, és ez igaz a Fidesz-kormányra is. Mire gondolok?

A magyar középosztály 1948 után eltűnt. Elvették javait, megfosztották társadalmi rangjától, azaz a korábbi középosztályt alkotó réteg középosztályi státusa megszűnt, helyét azonban nem vette át senki. Ez a középosztályi, vagy polgári tudat, a valós státus elvesztése után is megmaradt a középosztályt alkotó családokban és valamiféle pszeudoosztályt alakítottak ki.

A pszeudoréteg – önhibáján kívül – a nyugati értelemben vett középosztály egyetlen ismertetőjegyével sem rendelkezett, illetve egyel igen: öntudatával.

A gulyáskommunizmus időszakában az így szocializálódott, pszeudoosztálybeli ember, lett légyen gyári munkás, értelmiségi, autószerelő vagy akármi – akár párttitkár is –, kialakított egy ezek–mi viszonyt (az ők túlzottan felemelőnek hangzott az ezek helyett). Mivel a gulyáskommunizmus félpuha diktatúrájának sajátos velejárója volt az ügyeskedés, a gyűlölt állam, az ezek államának megkárosítása, így a korrupció nemhogy elítélt, de kimondottan kívánatos társadalmi jelenségnek számított az emberek egymás közötti viszonyaiban.

A rendszerváltás eufóriáját igazán ez a pszeudoosztály teremtette meg. Ők azok vagy inkább mi vagyunk azok, akik a valódi változást, a kárpótlást, a középosztály értékeinek visszaszolgáltatását, a társadalmi igazság helyreállítását a leginkább várták. Ez azonban elmaradt.

A korrupció, az ügyeskedés minden formája virágba szökkent és új értelmet kapott. A középosztály legnagyobb csoportjai ebből az új felhalmozásból kimaradtak és többnyire éppen az általuk ezeknek titulált csoport lett a változás nyertese. Méghozzá a lehető legkorruptabb, sokszor a korrupciót törvényesítő módszerekkel. Ezen módszerek egyik sajnálatos velejárója volt, hogy a legitimált korrupciónak az elsődleges nyertesei még csak nem is az ezek lettek, hanem a helyzetet kihasználó és gyakran megteremtő külföldi befektetők. Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a fent leírt helyzet kialakulásában az Amerikai Egyesült Államok magyarországi és részben magyar származású képviselőinek, valamint a nagykövetségen keresztül a hírszerzési közösségnek jelentős szerepe volt.

A pszeudoközéposztály elnémított társadalmi csoporttá vált. Vágyai, igényei, kulturális beágyazottsága, társadalomelképzelése maradinak, mucsainak, revizionistának, sovénnek, retrográdnak lettek bélyegezve. Holott hagyományai, elsősorban polgári, másodsorban nemesi, harmadsorban nagyparaszti hagyományai értékítéletük szerint egyeznek a magyar hagyományok lényegével, és kompatibilisak az európai és az egyetemes kultúrával.

Orbán Viktor és a Fidesz sikerének egyik legfőbb oka, hogy meg tudta szólítani ezt a réteget. A Fidesz tagságának jelentős része ebből a rétegből került ki. Márpedig ebben a rétegben jogosan fogalmazódik meg az igény, hogy ha végre sikerült politikai képviseletre szert tenni, és ez a képviselet végre tükrözi a társadalmi arányokat, akkor talán ideje átváltani a pszeudóból, valódi középosztállyá, ennek anyagi vonzataival együtt.

A középosztály helyzetbe hozása azonban nem egyszerű, sőt tisztán kormányzati eszközökkel lehetetlen. A fent leírt korrupcióképletet, melynek egyik része adott esetben bűncselekmény, de a hallgatólagos társadalmi konszenzus szerint nem komoly dolog – ide tartozik az adócsalás, a kenőpénz, bizonyos jogosulatlan előnyök kihasználása, melyek elsősorban az államot károsítják – más része nem vagy nem egyértelműen az – a kapcsolati tőke használata, erős lobbitevékenység, szürke gazdaság fenntartása, jogi kiskapuk igénybevétele – természetesen ez a réteg is alkalmazza. Miért ne alkalmazná?

Alapvető érzete, és ráadásul jogos érzete, hogy most neki kell jönnie. Hogy a társadalmi és történelmi igazságosság azt kívánja, hogy az elmaradt rendszerváltást anyagiakban is kompenzálni kell.

Van ebben a jogos érzetben persze bizonyos ellentmondás. Mert, ha a pszeudoréteg valós középosztállyá válását éppen a politikai képviselete által vezetett államtól várja, akkor az államot – a most már saját államát – kárósító korrupcióval tulajdonképpen saját rétegének felemelkedését is gátolja.

Ezt az ellentmondást persze felülírják a mindennapok és felülírja, hogy az ellenzék, ideértve a Jobbikot is a korrupció és a lopás, oly mélységeibe jutottak, mindenféle értékelhető teljesítmény nélkül, hogy az onnan érkező kritika nemhogy a középosztály tagjaira nincs semmilyen hatással, de a társadalom szinte összes csoportja megmosolyogja.

Azonban az amerikai követségtől érkező vád, még ha bizonyítatlan, még ha koholt is, hatással lehet. Azt valahogy komolyabban lehet venni. Ezt használta ki az amerikai külügy. Az áfaügyek felemlegetése – mely ügyekhez amúgy a kormányzatnak semmi köze, sokkal inkább a teljesen idióta európai forgalmiadó-szabályozás tehet róla, ráadásul egyáltalán nem magyar, hanem összeurópai jelenségről van szó – és kimondatlan meglebegtetése, hogy a kormánynak vagy a Fidesznek köze van hozzá és azért nem vizsgálják ki a NAV egykori alkalmazottjának bejelentéseit, azonban betalál. Ugyanis az áfacsalás ipari mérete tény. Ezt mindenki tudja. Azt már kevesebben, hogy az áfacsalás – amennyiben ügyesen csinálják, márpedig, akik ipari méretekben csinálják, azok általában ügyesek – felderíthetetlen, bebizonyíthatatlan. Nemcsak nálunk, egész Európában. Méghozzá azon egyszerű okból kifolyólag, mert az áfaelszámolás rendszere lehetővé teszi, hogy európai államok között áfa nélkül folyjék a kereskedelem, továbbá azért, mert lényegében nincs egységes adószabályozás, nincs egységes nyilvántartás és nincs egységes adónyomozás. Ezt rákenni a magyar kormányra igen aljas, de kétség kívül rafinált húzás.

Hogy ezt a kisszerű akciót az Amerikai Egyesül Államok követsége intézi, azonban visszavezet minket eredeti témánkhoz. A demokrácia szólamai, tényei kiüresednek. Amikor Orbán illiberális demokráciáról beszél, amikor felemleget keleti példákat, amikor utat keres, akkor a jövőnket, Európa és a Nyugat jövőjét alapvetően befolyásoló rendszerszintű problémákról beszél.

A rendszerszintű problémák egyik következménye, igaz az egész ügyhöz képest piszlicsáré következménye, az amerikai akció a kormány ellen. A nehézségek természetét azonban jól mutatja ez a kis ügy is. A világ lakosságának többsége az elmúlt évtizedekben – a kommunikációs eszközök, a repülés, és általában a globalizációként emlegetett jelenség miatt is – politikai öntudatra ébrednek. Ma már a Nyugat nem tudja vezető szerepét megtartani a korábbi eszközökkel, melyek nem csak a Nyugaton kívül, de a civilizációt alkotó országok többségében is ellenérzéseket váltanak ki.

Ezekkel a nehézségekkel a Nyugat vagy szembenéz, vagy először a demokráciát, majd a nyugati civilizáció fogalmát üresíti ki.