vissza a főoldalra

 2014.12.05. 

Éves számvetés és beszélgetés Bíró Zoltánnal

A Fidesz kormány tudatosan vállalta az együttműködést olyanokkal – becsületes magyarokkal, keresztényekkel – akikkel a liberális hatalom tiltotta az együttműködést. Ennek a tudatos vállalásnak eredményeképpen hozta létre a RETÖRKI-t, nevezte ki főigazgatójává Bíró Zoltánt. Az irodalomtörténész, akire az intézet rábízatott, egy éves számvetést készített. A számvetés határait kijelöli a vezető rendelkezésére álló keret, azon belül a súlypont a szakmai stáb felállítására esett, konkrétan arra a csapatra, melynek tudására az intézetnek elengedhetetlenül szüksége van, ha a rendszerváltás korszakát tudományos eszközökkel kívánja vizsgálni, és útmutatással akar szolgálni a további hazavesztést megakadályozandó.

 Nemzetközi kitekintéssel indítottak, a Duna menti országokból hívtak meg történészeket, szakértőket. Erre a nagyszabású rendezvényre mindenki eljött, akinek itt kellett lennie. Később a szomszédos országokban is lezajlott rendszerváltozási folyamatok elemzésére szerveztek műhelybeszélgetést, különös tekintettel arra, hogy a maradék Magyarország nemzetstratégiájának mindig középpontjában kell álljon a határon túli magyarok helyzete. E gondolat jegyében 13 előadás hangzott el az utódállamokban és a nyugati szórványban élő magyarok képviselőitől. Emellett jelentek meg egymás után a szolid, gusztusos kiállítású kötetek, köztük Simon János Puccs vagy összeomlás? című kiadványa, melynek különlegessége, hogy az egykori MSZMP legfelső vezetőivel közvetlenül a rendszerváltás előtt készített interjúkat tartalmazza, valamint a Rendszerváltás 1989 című többszerzős tanulmánykötet M. Kiss Sándor, s a Tüntetések könyve Katona András, Kiszelly Zoltán, Salamon Konrád, Simon András és Zachar Péter Krisztián szerkesztésében. És nem utolsósorban olyan hiánypótló kiadvány, mint az éppen százéves Gombos Gyula a népi mozgalom és a harmadik út, valamint a magyar politikai gondolkodás kiemelkedő egyéniségének levelezése Szíjjártó Lászlóval. Legutóbb pedig Kahler Frigyes kötete, mely a Zétényi-féle igazságtételi törvény, illetve az igazságtétel megakadályozásának történetét tárja fel.

Az intézet megnevezése a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum többrétegű munkát sejtet. Érdemben már több mint egy éve működnek, sikeresen, mégis csend van Önök körül. Pedig kezdéskor a főigazgató személye sokszor állt nemtelen támadások kereszttüzében. Mi motiválhatta a támadókat?

 – Nézze, a köztudat alakításában eddig jószerivel a félremagyarázók domináltak, a mi szándékunk pedig a kutatások során feltárt dokumentumok segítségével való hiteles közreműködés annak érdekében, hogy végre tisztába tegyük a félreértésektől, félremagyarázásoktól és torzításoktól terhes korszakot. A támadók nyilván jobban érezték volna magukat, ha nem alakul meg az intézet.

 Összességében, ha egyszóval kellene válaszolnia, sikertörténetnek tartja-e a Magyarországon lezajlott rendszerváltást?

 – Egy szóval ezt a kérdést nem lehet megválaszolni, ám sikertörténetként semmiképpen nem vagyok képes értékelni, hiszen az ország belerokkant a privatizációnak nevezett kiárusításba, az igazságtétel ügyében pedig nem történt semmi. Mi annak idején Lakiteleken a nemzet védelmében szükséges érdemi változások megtétele mellett tettünk hitet. Most bő két évtized elteltével világosan látszik, hogy sem az akkori köztársasági elnök, sem az alkotmánybíróság elnöke, sem az első miniszterelnök abban a kétségtelenül nehéz, bonyolult, több irányból befolyásolt erőtérben nem csillogtatta politikai talentumát vagy akaratát.

A kényszerítő körülményekre szoktak hivatkozni. Elfogadható érvnek találja ezeket az ismert hivatkozásokat?

 – Na látja, erre tudok egy szóval is válaszolni. Nem. De ez nem azt jelenti, hogy nem látnám be azt, vagy nem tudnám, hogy a körülmények mindig minden politikust kényszerítenek. Mégis azt kell mondjam, egy korszak politikai főszereplőinek megítélése attól függ – és ez a politikai talentum lényege –, hogy megtalálja-e valaki azt az ösvényt, amin a kényszerítő erők közepette vagy ellenére mégis csak járni lehet.

 Ez az út, vagy hogy az ön kifejezését használjam, inkább csak ösvény, mint éppen manapság érzékeljük, nem nagyon keskeny?

 – De keskeny is, veszélyektől is terhes, mint látjuk, és mégis van, aki vállalja, hogy elindul rajta, mert nincs más becsületes lehetőség. Azt tartom helyesnek, ha cselekedeteiről ítélünk meg mindenkit, pláne egy politikust, mégpedig a haza érdekében tett cselekedeteiről.

 Most egy óriási, nagy pénzekkel hömpölyögtetett műsor folyik a szemünk előtt éppen azért, mert 2010-ben megvolt a jobbító szándék, és azt már 2014-ben tettek követték jól látható, kézzelfogható módon. Hat megnyert választás után, akik a választások útján nem értek el sikereket, megint a felforgatással próbálkoznak. Lát hasonlóságot az 1990. őszi – az SZDSZ által megszervezett – taxis blokád és a mostani megmozdulások között?

 – Ezt én kétségtelen ténynek tekintem, ez lényegében ugyanaz a társaság, ők azok, akik sem ilyen, sem olyan választási eredményt nem fogadnak el, ami nem az ő teljhatalmukat garantálja. Úgy gondolják, minden eszköz megengedett számukra, amely ennek a kormánynak a bukását idézi elő. Azt remélik, hogy sikerül átvenniük a hatalmat, én meg azt remélem, hogy nem. Azért dolgozunk egyebek mellett, illetve pontosítok azért is van a RETÖRKI, hogy az általunk feltárt tények tisztítsák a társadalmi tudatot. Segítsenek a honpolgároknak a politikai értékelésekben, például az olyan nagy horderejű döntéseknél, mint amilyen a választás. Aki kézbe veszi például az M. Kiss Sándor szerkesztette Rendszerváltás 1989 című könyvet, annak váljék érthetőbbé, hogy miként dőltek el a dolgok tulajdonképpen e nevezetes év során. Legyen láthatóbb minden, ami a hazai rendszerváltás jellegét, módját, végső soron társadalmi és nemzeti következményeit meghatározta.

 Lehet, hogy azért másolják a taxisblokádot, mert azzal, akkor olyan sikeresen blokkolták az Antall-kormányt, hogy azután soha nem állt a lábára?

 – Persze, valószínűleg azt gondolják: sikeres csapaton és módszeren ne változtass. Ez egyszer már bevált, minek fáradozzanak új stratégiákkal, mikor így is megkapnak minden támogatást külföldről.

 Azért a mi köreinkben is akad elég kicsinyhitű ember, hiányolom azt az együtt lobogást, ami a hetvenes-nyolcvanas években munkált, amely az írók szellemi környezetében megvolt. Van egy álmom, amely arról szól, hogy az újonnan létesített intézmények kitűnő szakemberei által generálva megindul, éppen a támadások hatására, egy erőteljesebb szellemi mozgás, melynek fóruma, nevéhez és hagyományához híven a Magyar Fórum lesz.

 – Remélem, siker koronázza a hetilap törekvését, rajtunk nem fog múlni. December 12-én lesz a legközelebbi konferenciánk, tudósítson majd róla a Magyar Fórum is. De nem akarom, hogy leragadjunk a konferenciáknál. Izgalmas kutatás tárgya például még ma is a mezőgazdaság, a vidéki Magyarország sorsa a rendszerváltásban. Vagy Ózd, Diósgyőr, a 89–90-ben még létező pesti nagy gyárak, az azokból eltűnt munkások tízezreinek a sorsa. Nemrég végigjártam Miskolcon az egykori Lenin Kohászati Művek hűlt helyét a vasgyár utolsó igazgatójával. Hát mit mondjak? Embermagasságú a gaz, ez a térség a privatizációs pusztítás mementója. A nagy cukorgyárak eladásának is hasonló lett az „eredménye” azzal tetézve, hogy mert bezárták a gyárat, elsorvadt a környéken a cukorrépa-termesztés is. Szóval nemcsak a létesítményekben, de a társadalomban okozott kár az, ami végképp megbocsáthatatlan. Hiszen, amikor még tehetett volna valamit az Antall vezette MDF ezeknek az embereknek az érdekében, nem tett semmit, mondván, ő jobboldali. De sem a baloldal, sem a párt, sem senki más nem védte meg őket az SZDSZ-től, amely formáció szélsőségesen liberális nézeteinek erőszakolása oda vezetett, hogy gyakorlatilag megszűnt a magyar értékteremtés, nem épült fel a polgárság és a földből élők körében még tragikusabb lett a helyzet. Földre löktek bennünket, innen próbálunk feltápászkodni. Nehéz, ám nem reménytelen a helyzet.

 A reményt is el akarják venni tőlünk?

 – Ha van összefogás, ha a józan ész diktál, ez nem sikerülhet. Ez egyszer, úgy gondolom, a tervezőkre végül csalódás vár.