vissza a főoldalra

 2014.12.05. 

Elfogult Magyarországgal szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága

Az igazságügyi tárca vezetője változtatás nélkül továbbítja az államfőhöz a kegyelmi bizottság javaslatát. A köztársasági elnök ez alapján továbbra is szabadon mérlegeli a kegyelem megadását

Az Országgyűlés november 18-án több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében. Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája: Strasbourg feleslegesen avatkozott bele a magyar jogrendszerbe, mert jelenleg is van lehetőség államfői kegyelemre, ha egy elítélt pozitív személyiségváltozást mutat.

 A Ház döntése értelmében az új kegyelmi eljárást – a büntetett hozzájárulása esetén – hivatalból kell megindítani, alapvető feltétele pedig, hogy az elítéltnek már legalább negyven ténylegesen letöltött éve legyen életfogytig tartó büntetéséből. Mi tette szükségessé a kegyelmi eljárás bevezetését?

 – Úgy látszik, hogy a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága finoman szólva nagyon nem szereti a magyar jogrendszert, és hazai igazságszolgáltatást. Jelenleg ez a grémium „árnyékra vetődött”, mert az a megállapítása, miszerint az emberölésért és rablásért elítélt Magyar László későbbi szabadlábra helyezésének eshetőségét kizáró ítélet magalázó bánásmódnak minősül, és így sérti az emberi jogok európai egyezményének előírásait, egyszerűen hazugság. Hiszen a büntetőeljárási törvényünk a különleges eljárások keretében pontosan szabályozza a kegyelmi eljárásokat, és az a jogrendszer eddig is lehetőséget adott a szabadságvesztésre ítélt esetében arra, hogy a köztársasági elnökhöz forduljon, és kegyelmet kérjen. Az államfő dönthet úgy, hogy az általa megszabott feltételek mellett kegyelemben részesíti a kérelmezőt, de el is utasíthatja a kérvényt. Egykori jogalkalmazóként üdvözlöm azt a jogtechnikai megoldást, melyet a 2015. január 1-jével hatályba lépő büntetés-végrehajtási kódex tartalmaz. Tehát a büntetés-végrehajtási intézetnek kell nyilvántartásba vennie a 40 év elteltét, amikor a feltételes szabadlábra bocsátás kérdése hivatalból felvetendő. Ilyenkor a büntetés-végrehajtási intézet nevelőszolgálata véleményt tud formálni arról, hogy az addig végrehajtott büntetés alkalmas volt-e arra, hogy az elítélt szabadlábra bocsátása esetén képes lesz beilleszkedni a polgárok közösségébe, s megvan-e a remény arra, hogy nem követ el újabb bűncselekményeket. Strasbourg tehát feleslegesen avatkozott bele a magyar jogrendszerbe, mert jelenleg is van lehetőség államfői kegyelemre, ha egy elítélt pozitív személyiségváltozást mutat.

 A törvény szerint a büntetett hozzájárulása nélkül nem lehet lefolytatni a kegyelmi eljárást. Elképzelhető, hogy van olyan ember, aki inkább a börtönt választja a szabad élet helyett?

 – Ez a kitétel első olvasatra komikusnak tűnhet. De csak első olvasatra; csak gondoljon bele az olvasó, mennyire idős emberre is vonatkozhat az, hogy kikerülhet a fegyházból. Tekintsünk vissza az elmúlt 40 évre: mennyi minden változott a társadalomban, az infrastruktúra, a jogalkotás területén, nem is szólva arról, hogy ha valakit 40 éves korában tényleges életfogytiglanra ítélnek, akkor 80 évesen kerülhet szabadlábra, akkor hol és milyen módon fogadnák be őt, s az illető miből tudná fenntartani magát? Ha ezeket józan ésszel mérlegeli az elítélt, akkor biztos, hogy alaposan végiggondolja azt, élni kíván-e a törvény által biztosított lehetőséggel.

 Tegyük föl, hogy úgy dönt, szabadon akar élni.

 – Akkor kerül az ügye a Kúria elnöke által ad hoc kijelölt öt bíró elé, akik értékelik, mérlegelik azt, hogy kegyelemben részesíthető-e. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nem engedi meg azt, hogy ne kerülhessen sor a tényleges életfogytiglani büntetés felülbírálására. Tényleges életfogytiglani büntetés kiszabására azért kerül sor, mert az elkövető olyan veszélyt jelent az emberi társadalomra, hogy szükséges a közösségből való végleges eltávolítása. Tehát ezt egy jogerős bírói ítélet tartalmazza. A magyar jogrend szerint jogerős bírói rendelkezést csak rendkívüli jogorvoslati eljárás keretén belül lehet megváltoztatni. Ebbe a körbe tartozik a perújítás, a felülvizsgálat vagy az ügyész számára nyitva álló jogorvoslat a törvényesség érdekében. E három rendkívüli jogintézmény azonban nem teremti meg annak lehetőségét, hogy a jogerős ítéletben megfogalmazott tényleges életfogytiglani büntetést megváltoztassák a különleges eljárásban. Ezért jó megoldás az, hogy a tényleges életfogytiglan tartó szabadságvesztés megváltoztatását csak a köztársasági elnök kegyelmi rendelkezésével lehessen megváltoztatni. A most elfogadott törvény úgy fogalmaz, hogy a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit vizsgálja meg az öt főből álló bírói bizottság. A bizottsági indokolt vélemény köti az igazságügyi minisztert, de nem köti a köztársasági elnököt. Tehát az igazságügyi tárca vezetője változtatás nélkül továbbítja az államfőhöz a kegyelmi bizottság javaslatát. A köztársasági elnök ez alapján továbbra is szabadon mérlegeli a kegyelem megadását.

 Franciaországban a tényleges életfogytiglani büntetés intézményét 1994-ben vezették be. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem ellentétes az emberi joggal a tényleges életfogytiglani büntetés – Franciaországban. Az ítélet szerint ugyanis a francia jog lehetőséget ad a szabadságvesztés felülvizsgálatára, ami elégséges. Amint említette, eddig is lehetett nálunk az államelnöktől kegyelmet kérnie az elítéltnek. Ez nem kettős mérce?

 – De az! Sajnos a „quod licet iovi, non licet bovi” alkalmazása érhető tetten az Emberi Jogok Európai Bírósága állásfoglalásaiban. Az is abszurd, hogy nemcsak az ötágú vörös csillag, hanem a sarló-kalapács nyilvános használatának indokolatlan korlátozása is sérti a véleménynyilvánítás szabadságát az emberi jogi bíróság ítélete szerint, míg a fasiszta jelképek használata tilos. Alig múltam tíz éves, mikor megéltem Budapest ostromát – a Széna tér közelében laktunk szüleimmel. Arra is gondolni kell, hogy az itt lekötött orosz erők a magyar katonák védekezése miatt nem tudtak eljutni a Rajnáig, csak az Elbáig. Ha szovjet megszállás alá kerültek volna a tőlünk nyugatra eső országok is, akkor bizonyára nem hoztak volna ilyen ítéletet a vörös csillag viselésével kapcsolatban. De most a hipotézisek világából térjünk rá a tényekre. Konkrét ügyben ítélkező legfelsőbb bírósági tanácselnökként éltem meg, hogy a tatai sortűz ügyében hozott jogerős ítéletünket – ami 10 éves munka eredményeként született meg, és állapítottuk meg a nemzetközi jog alkalmazása mellett, hogy a sortűzre parancsot adó katonatiszt nemzetközi jogban tilalmazott bűncselekményt követett el – az Emberi Jogok Európai Bíróságának 17 tagú nagykamarája 11:6 arányú többségi szavazattal megsemmisítette, és elmarasztalta a magyar államot, sőt azt is kétségbe vonták, hogy Magyarországon forradalom volt-e 1956-ban. Csak 6 bíró mutatott rá a különvéleményében arra, hogy a többség egy meghamisított tényállás alapján döntött. A strasbourgi ítélő fórum szerint a Legfelsőbb Bíróság tévedett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságánál tárgyszerű eljárásokban nem mindig reménykedhetünk.

Medveczky Attila