vissza a főoldalra

 

 

 2014.12.12. 

Gazdag és szép

Kétmillió dollár fejében az Amerikai Egyesült Államok új magyarországi nagykövete kineveztetett. A kinevezés majd egy évet váratott magára. Ez a várakoztatás és a kifizetett összeg, valamint az ehhez kapcsolódó elvárások a legkisebb mértékben sem arányosak. Amikor a négygyermekes édesanya és egyben a legfelsőbb amerikai kaszthoz tartozó Mrs. Bell 1991-ben összeházasosodott Bradley Phillip Bellel, akkor tulajdonképpen az amerikai szappanoperák egyik legsikeresebbjébe, illetve a Gazdagok és szépek című sorozatot kitaláló, üzemeltető és sikerre vivő családba házasodott be.

Ez a család Barack Obama megválasztásával és a befizetett kétmillió dollárral közvetlen kapcsolatba került az Amerikai Egyesült Államok elnökével. Mrs. Bell így már nemcsak producer, filantróp és nemcsak a művészetek, a környezet és a társadalmi problémák elhivatott követe, de tényleges, diplomáciai értelemben is elfogadott követté válhatott. Az Egyesült Államok nagykövetévé.

Hogy a tényleges kinevezésre miért kellett egy egész évet várni, arra több magyarázat is létezik. Az első, hogy Mrs. Bell nem felkészülten érkezett a szenátusi meghallgatásra. Ez akár igaz is lehetne, ha nem hallottunk volna más kinevezett nagyköveteket ugyanezen meghallgatásokon.

A második, hogy a hírszerzési közösség fontosnak tartotta, hogy a magyarországi nagyköveti poszt üresen maradjon. A nagykövetség nagykövet nélkül tartását egyfajta üzenetnek szánták. A harmadik magyarázat, hogy Mrs. Bell esetleg nehezen viselte volna Mr. Goodfriend ténykedését, talán kínosak lettek volna a magyar kormány elleni akciók. Mr. Goodfriend mint komisszár nyilván jobban teljesít.

Akárhogy is, nekünk jó, hogy Colleen Bell Budapestre érkezik. Ha meg nem is szűnnek az amerikai akciók az ország ellen, de kisebb erejűek lehetnek.

 

csorja