|
 2014.12.16.
Megjelent a Havi Magyar Fórum
decemberi száma!
A
tartalomból:
Magyar
írók Magyarország területéért
VÉRZŐ
MAGYARORSZÁG
Szerkesztette:
Kosztolányi Dezső – Budapest, 1928.
Irredenta? Írta:
Herczeg Ferenc
Ha
Magyarország elragadott vármegyéit ma három európai
nagyhatalom tartaná megszállva, mi akkor is biztosak volnánk
benne, hogy egykor még vissza fogjuk kapni ezeréves örökségünket.
Ilyen esetben azonban bánthatna minket a tudat, hogy addig is, míg
üt a szabadság órája, sok víz fog még lefolyni a Dunán, miként
sok víz lefolyt a Visztulán is, mielőtt Lengyelország újból
össze tudta szedni szétszórt csontjait. A mi „hódítóink”
azonban szerencsére kis nemzetek. Kis nemzetek, amelyek nem is
olyan jó katonák, mint voltak Nagy Frigyes poroszai, nem is
olyan jó adminisztrátorok, mint voltak Mária Terézia osztrákjai,
sőt nem is olyan fegyelmezett és fanatikus szolgái az államuknak,
mint voltak Katalin cárnő oroszai. A kis nemzetek nem urai saját
sorsuknak, az ő emelkedésük, és hanyatlásuk mindenkor rajtuk
kívül eső erők játékának eredménye. Olvassuk el az oláhok
vagy a szerbek történetét, örökös hullámzás az, amelynél
(csak úgy, mint a magyar történelemben, de még kirívóbb módon)
a rövid föllendülés egy-egy korszakát a rettenetes nemzeti
katasztrófák és a mélységes süllyedés időszakai követik,
aszerint, amint a kis nemzetek érdekei egy-egy időre
megegyeztek, vagy újból ellentétbe jutottak a Keleten érvényesülő
nagyhatalmak érdekeivel.
Egy
akol, egy pásztor
Írta: Móricz
Zsigmond
Tehát,
él a Bánságban valaki, akit a román kormány figyelmeztetett,
hogy ... (talán a pontos nevek és adatok kimondására nincs szükség!),
hogy ha meg akar maradni Nagy-Romániában, akkor tartózkodjék
attól, hogy Temesváron, vagy más városban megjelenjen, hogy
vendégeket fogadjon, s hogy egyáltalán magyarokkal érintkezzék.
Az illető úr sem birtokát eladni, sem a magyarság birtokló
elvét feladni nem akarva, remeteségre ítélte magát s
hagymatermesztéssel foglalkozik. Egy napon megáll háza előtt
egy kocsi s kiszáll belőle egy katolikus pap, idegenszerűen öltözve,
mert a román kormány még arra is ügyel, hogy a katolikus pap a
román papokhoz hasonlóan öltözzék. A földbirtokos protestáns
ember, de boldogan fogadta házában a katolikus papot: magyar a
magyart.
–
Azért jöttem – szólt a pap –, mert meghívást kaptam, hogy
az ön vidékének lakosai misét akarnak hallgatni.
A
gazda kételkedőén rázta a fejét:
–
Nem tudok a faluban két katolikus családot sem; azok is románok;
soha jelét sem adták, hogy különbözni akarnának a falutól.
–Pedig
ez mégis úgy van. Számos hívást kaptunk, sőt a módját is
megtalálták, hogy lehet megtartani az istentiszteletet. A román
kormánytól ugyanis szigorú parancsunk van, hogy misét kiszolgáltatnunk
csak templomban szabad. Minthogy azonban a katolikus templomok
vagy le vannak foglalva, vagy tilalom alatt állunk: így biztosítva
vannak, hogy a pap nem férhet a néphez. Engem azonban idevalósiak
értesítettek, hogy az ön birtokán van egy régi kápolna,
amely nincs fölvéve a lajstromokba. Engedje meg azért, hogy itt
a misét megtarthassam.
Természetesen
a legnagyobb örömmel; csak azt jegyezte meg, hogy magyar prédikáció
lesz-e? A pap szelíd mosollyal mondta:
–Ez
volt a hívek kérése éppen. Minden különösebb feltűnés nélkül,
csak a tanyabeliek útján adták ki a hírt, hogy másnap
istentisztelet lesz a régi kápolnában.
A varázsló
Írta: Bethlen
Margit grófnő
Élt
egyszer egy király. Nagy volt és hatalmas és büszke hatalmára.
Mindenki ki körülötte élt földig hajolt meg előtte, ami különben
célszerű is volt, mert ha véletlenül egyszer egy fej
kiemelkedett a többi közül, azt menten leüttette. Így aztán
szükségszerűen ő volt egész környezetében állandóan a
legnagyobb és magasabb, ami önérzetét természetesen mód fölött
fokozta. De azért mindig élt a gyanúperrel, hogy hátha, elbújva
valahol a háta mögött valaki mégis felmerészeli emelni fejét,
s észrevétlenül hirtelen csak fölébe nő és azért, miként
annakidején Hófehérke mostohája, ő is naponta kérdést intézett
varázstükréhez. De persze nem azt, hogy ki a legszebb, hanem,
hogy ki a legnagyobb és leghatalmasabb országában. Hosszú időn
keresztül minden nap újból és újból meg- könnyebbülve és
kielégített hiúsággal szemlélte tükrében saját képét. De
egy idő múlva kósza hírek kezdtek keringeni valami csodálatos
lényről, emberről, manóról, vagy varázslóról, akit
megfogni nem lehet, jön és megy kénye-kedve szerint, emberek szívéből
pompázó virágokat fakaszt, mindegyikéből más és mást,
ahogy kedve tartja, néha kis, jelentéktelen szolgaszívéből
nagy, hatalmas pálmafát,
édesen
daloló madarakkal rajta, máskor megérinti egy nagy úr szívét
és szamártövis erdő csírázik ki belőle.
***
Marjalaki Kiss
Lajos: Új úton a magyar Őshaza felé
Hét
hosszú század zúgott el fejünk felett azóta, hogy Julián barát
– pápája és királya parancsát követve – elsőnek lépett
a Kelet felé vezető fölfedező útra. S azóta minden hívő
magyar számára szent út lett a jámbor baráttól elsőnek
taposott nyom, mint az őshazába vivő egyedüli járható útvonal.
Régi följegyzések állítják, hogy Julián eredménnyel tért
meg keleti útjáról. Nemcsak hogy eljutott az őshazába, Magna
Hungáriába, hanem az ott visszamaradt magyarokkal még magyar
nyelven beszélgetett is. A Julián nyomdokait követő őshaza-kereső
magyarok nem jártak többé hasonló szerencsével. Pedig mikor
elindultak hazulról, tarsolyuk csakúgy duzzadt a jó reménységtől.
S bár sokat vittek magukkal ebből a szükséges útravalóból,
még többet hagytak idehaza a turáni magyarok lelkében. De
mikor megjöttek útjukról, nem hoztak magukkal mást, mint csalódásokat,
vagy... egyéb eredményeket. Bizony így volt: még eddig minden
keleti fölfedező utazás nyomában fájdalmas csalódás váltotta
fel azok reménykedését, akik felajzott lélekkel, délibábos kép
után révedeztek, akik szemeiket olyan messze tájakra irányították,
ahol a nagy távolság és a történelem gomolygó köde miatt tévedni
is, csalódni is csak igen nagyot lehet. Gondoljunk csak vissza a
legutóbb Indiából hazaröpített szenzációs hírek sorsára.
Pósa Zoltán : A halál
színe körüljárhatatlan
(Novellabetét
a Szökés és vezeklés című regényből)
Attila
a gyér cserjéket csapkodja egy fűzfavesszővel, miközben párhuzamosan
halad a patakkal. Léptei az egyre kiszélesedő mederben
lelassult csörgedezésre ösztönösen lomhává szelídülnek. A
víz tükrén megcsillanó tanya képe bágyadt mosolyra készteti.
Részegen kiváltképpen erős belső kamerájával látja az
atavisztikus, évezredes génjeibe kódolt gyanakvás redőitől
meggyűrt arcot. Az öreg rongyszedő Sajti bácsi bizonyára megkérdezné
tőle: – Kit keres? Mit felelnél, dadarásznál, megnyerőnek vélt,
ittasan kiváltképpen bamba bazsalygásod még támadóbbá tenné
a vénséget, aki senkit sem hajlandó ismerni még a közvetlen
szomszédságból sem. S még az a jobbik eset, ha ez a féleszű
faggat, sokkal kellemetlenebb, ha zsernyákokkal találkozol ilyen
állapotban. „Kit keres, mit csinál, hova megy? Az ilyesfajta túl
konkrét rébuszokkal lehet téged leginkább zavarba hozni, Szilvássy-Krajcs
Attila. Ilyenkor cserbenhagy cinikusan kedves, megnyerően
szemtelen, intellektualizmusával mégis distanciát teremtő stílusod.
–Van
egyáltalán munkahelye? – Erre, a legindiszkrétebb kérdésre
már betanult egy hihetőnek vélt feleletet, ami létkérdés,
hiszen ebben a fölvilágosultnak, emberképűnek, vagy minek
nevezett szocializmusban, ami már nem azonos a sztalinizmussal,
ahol a nagy divatos, államfői jelszóvá pofozott hazugság
velejéig hamis alapszlogenje szerint „aki nincs ellenünk, az
velünk van”, még mindig bűncselekménynek számít, ha nem
tudsz munkahelyet igazolni ...
MEGHITT BESZÉLGETÉSEK NYIRŐ JÓZSEFFEL
SZERKESZTETTE: MEDVIGY ENDRE
Nyirő József
a Notre-Dame körül
Van
az emigrációban egy lapunk, amely személyi híreket is közöl.
Biztosan benne lesz egy hír két sorban, talán efféleképpen:
„Nyirő József, a nagy magyar író Németországból Párizson
keresztül Spanyolországba utazott.” Ha meg is jelenik ez a hír,
mi itt hozzáfűzünk egy keveset. Igen, azt írtam ott fentebb,
hogy Nyirő József a Notre-Dame körül. Kicsit furcsa, de így
volt. Mert a Bajorerdő homályából egyszerre itt termett a németországi
magyarság vándorapostola. S miután bévül kigyönyörködte
magát, többszörösen körüljárta a katedrálist. Nem szólt
semmit, hanem levett kalappal nézett az ég felé. A kísérők már
idegeskedtek, de ő még mindig szótlan maradt. Csak akkor fohászkodott
neki, mikor már a rakpartról gyönyörködött ülve.
–
Amondó volnék, bizony tudomány kellett meg művészet. A
harmadik lékhajóban szeretnék felütni egy sátrat s onnan nézni
napokon át. Még akkor sem tudnám lelkembe szívni mindezt a sok
gyönyörűséget. De tudom, hogy míg a Nyugat ezeket a katedrálisokat
építette, a magyarok véreztek ott a keleti végeken; így építettük,
mi magyarok, a nyugati katedrálisokat: vérünkkel! – Ha másért
sem, de a Notre-Dame-ért visszajárok majd Párizsba. Így
nyilatkozott Nyirő József a szívébe zárt katedrálisról, s másnap
este már a Gare d’Austerlittzon búcsúztunk.
–
Tankönyvekből ismertem Párizst. Amit néhány óra alatt láttam,
az egészen más; érzem: ha volna időm jól megismerni a franciákat
– akkor szeretni tudnám őket. Székely fiúk a vonat mellett,
s Nyirő József olyan fürgén ugrik le a lépcsőn, hogy nem állom
szó nélkül:
–
Csak nem nagy a jókedv, Józsi bátyám? Elérti a szót, s
huncutkásan a vállamra csap:
–Nem
a jókedv nagy öcsém, hanem a fiatalság. (Csak zárójelben:
hat évtized van már mögötte.)
Dr. Sebestény Sándor: Emlékezés Lyavinecz János
püspök úr életútjára
A
görög katolikus keresztények számára december 12-e gyász emléknap:
2012-ben ekkor hunyt el Lyavinecz János prágai püspök úr a
napi szentmise hallgatása közben az egykori morva főváros, a
Brno (Brünn) melletti Zernuvkában, az Árpád-házi Szent Erzsébetről
elnevezett római katolikus apácaotthonban. 1996-tól vezette a
Cseh Köztársaság Apostoli Exarchátusát, a klasszikus egyházmegyénél
kisebb lélekszámú un. részegyházat. Felvillantjuk a püspök
úr sorsát, mely példázza nemzetünk fiainak hányadtatásait a
Trianoni békediktátum következtében hazánktól elszakított
területeken.
Dr. Kiss Lajos: Einstein szellemi arca
Iskolai tanulmányainkból
csak a neve maradt meg emlékezetünkben. És az a megalapozott mítosz,
hogy ő a tudománytörténet egyik legnagyobb alakja. A fizikatanárok
beszéltek arról, hogy Einstein a relativitáselmélet megalkotója.
Két változata van: 1905-ben a speciális, 1916-ban az általános
relativitáselmélet látott napvilágot. Hogy ezeknek a teóriáknak
mi a korszakos közlendőjük, az átlagosan művelt, tájékozott
embernek egyszerű válasza van; Einsteintől kölcsönzi a magyarázatot:
„Már a görög ókor óta általánosan ismert, hogy egy test
mozgásának leírásához egy másik testre is szükség van,
amelyhez az elsőnek a mozgását viszonyítjuk. A kocsi mozgását
a földfelülethez viszonyítjuk, a bolygó mozgását a látható
csillagok összességéhez.” Itt voltaképpen koordinátarendszerekről
van szó. Mozgást, időt és teret egységbe vonó összefüggésről.
A relativitás mozzanata már Galileinél felbukkan. Csak tovább
kellett gondolni. Ez nagy feladat volt. Hatalmas szellemi erőfeszítést
kívánt.
Dr. Diószegi György Antal: A magyar hajdúvilág ősi
gyökerei
Fontos szerepe
volt a hajdútársadalomnak Magyarország történelmében, hiszen
Hunyadi Mátyás királyunk dicsőséges világa megszűntével évszázadokon
át olyan sorsdöntő hazafiúi szerepet töltöttek be hazánk életében,
mely egészen a XVIII. század elejéig meghatározó volt nemzetlétünk
megtartásában. Külön is meg kell emlékezni a magyar hajdúk
országvédő és nemzetmentő szerepéről Bocskai, Bethlen és a
Rákócziak korában. A hajdúöntudat az egyik legfontosabb
magyar néplelki örökségünk! Érdemes a magyar hajdúk világának
gyökereit megismerni, mert ennek keretében a magyar történelem
egyik legfontosabb kérdésköre tárul fel. De fontos a hajdúk művelődéstörténeti
jelentőségének adalékaira is kitérni mindazon összefüggések
keretében, melyek a magyar őstörténet jegyében is meghatározóak
voltak.
Keresse a Havi
Magyar Fórumot a Magyar Fórum Kiadóhivatalában (IX. kerület,
Ráday u. 32., I. em. 3.), az újságosoknál, vagy fizessen rá
elő!
info@magyarforum.hu
|
