vissza a főoldalra

 

 

 2014.12.17. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 51-52. (karácsonyi, dupla ) száma!

A tartalomból:

Kettészakadhat-e a Fidesz? (címlapon)

Goodfriend úr jelentéseiből kiderült, hogy más stratégiát kell választani. Az amerikai külügy rendkívüli gyakorlatát mutatja, hogy amikor a kitiltási ügyet kitalálták, akkor tulajdonképpen egy többfunkciós furkósbotot adtak Goodfriend kezébe. A korrupcióvád megfogalmazása és annak kiterjesztése, fideszes politikusok javainak bemutatásával eredetileg a tüntetéseknek adott volna támogatást, de most másféle ütlegelésre is kiválóan alkalmas. Miután a közvéleményt nem hozta lázba se Szijjártó Péter háza, se Lázár János órája, se Kósa Lajos rockútja, se Rogán Antal ingatlannövekménye, az átlagember meggyőzésérő l áttértek a Fideszen belüli ellentétek felerősítésére, a Fideszt övező bizalom szétverésébe. Az akció csak most mutatkozik meg a maga valójában. Habony Árpád Gucci táskájának bemutatása, mely táska állítólag 500 ezer forintba kerül és úgy általában a Fidesz fiatal vezető politikusainak vagyonosodását firtató kampány valójában a Fidesz tagságának és a Fideszhez közel álló szervezett erőknek szól. Az a felismerés, hogy Orbánt társadalmi támogatottság híján törvényes, de még talán törvénytelen eszközökkel sem lehet az utcáról, ellenzékből megbuktatni egyetlen lehetőséget hagyott. Belülről kell megtámadni.

 In memoriam Csurka István

A FORDULAT ÉVE ÉS ÉVEI (2.oldal)

1994-ben a fordulat a májusi választásokon következett be, azonban a választási eredményhez vezető folyamatok már jóval korábban elkezdődtek. Rákosiék éppenhogy megszüntették a szabad választások intézményét, a ’90-es rendszerváltozás pedig visszaállította. Valójában mégis nagyon hasonló folyamat zajlott le, mert a fordulat jellegét, mélységét, történelmi irányát sokkal inkább az elő készítő  idő szak eseményei, beavatkozásai határozzák meg, s nem maga a választási eredmény, vagy hogy eltörlik magát a választást. Mire akármelyik bekövetkezik, már szinte minden el van rendezve. A szabad választás, ha elfogadjuk annak, ami, és csak belőle vezetjük le a változásokat, önmagában is téves ítélet. Ha alaposan megvizsgáljuk a magyarországi szabad választás összes körülményét, az előkészületeit, a módszert, amellyel egy bizonyos irányba terelték a társadalmat, akkor a szabad választás mint a változás előfeltétele, nem marad kizárólagos. A rendszer demokratikus voltát mindig a győztesek vezetik le a szabad választás tényéből, kétségbevonhatatlan tisztaságából. Ez adja most minden politikai, történetfilozófiai gondolatmenet alapját, s kevesen veszik észre, hogy a választások mennyit vesztettek törvényesítő - hitelesítő erejükből a Gutenberg-galaxis korában, a korlátlanul manipulálható társadalmak korában.

 A mezőgazdaság előtt álló egyik legnagyobb kihívás az agrártársadalom elöregedése

Miközben jelentő s a munkanélküliség a fiatalok körében, fő leg a vidéki térségekben (4.oldal)

Czerván György agrárgazdaságért felelő s államtitkár: Az EU, illetve a nyugat-európai országok felismerték a mezőgazdaságban a generációváltás jelentőségét, a vidékről történő elvándorlás, az ágazatban elhelyezkedő fiatalok hiányának problémáját, ugyanakkor a fiatalok és az innováció közötti kapcsolat fontosságát is. Éppen az agrárágazatban jellemző átalakulás miatt van szükség újításokra, új ötletekre a termelés hatékonyságát ösztönző elemekre, módszerekre. Ezt a lendületet pedig úgy gondolom, első sorban a fiatalok tudják életben tartani.

 KENDO (5.oldal)

Az 1968. január 1-jén született Habony Árpád tíz évig volt a magyar válogatott tagja, háromszoros magyar bajnok, világbajnok. Van egy kisfia. Gyanítom, a vele kapcsolatos, hosszúra nőtt bűnlajstrom alapja a nagyapja, Habony József, a vezérkari összekötő tiszt, aki kormánymegbízott volt a Horthy-hadseregben. Igaz, ezért szülei már megbűnhődtek a Rákosi- és a Kádár-rendszerben, ahol osztályellenségnek számítottak. A pestszentlőrinci általános iskola elvégzése után mégis inkább autószerelőnek akarták taníttatni fiukat (gondolom, felmérték, milyen karrier várhat egy osztályellenség leszármazottjára), de egyik tanára rábeszélésére, aki a képző művészetekben tehetségesnek tartotta, mégis gimnáziumba adták, ahol leérettségizett. Több felső oktatási intézményben is tanult, ám tanulmányait nem fejezte be, mert pénzt kellett keresnie. Habony Árpád közben sportolt, nem is akármilyen szinten teljesített, a világbajnokságig vitte. Csakhogy, megint egy hibát vétett. Olyan sportágat választott, amelyet a II. világháború után az amerikai hadsereg betiltott.

 A védelmi kiadások növelése (5.oldal)

Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért

felelős helyettes államtitkára: a NATO erő s szövetsége Észak-Amerikának és Európának, és ez nem változik. Ami változik, az a NATO-t körülvevő világ, a kihívások, amelyekkel szembe kell nézni.

 A kormány intézkedéseinek célja az örökbefogadási folyamat ösztönzése

A pedagóguséletpálya-modell bevezetésével az óvodapedagógusi hivatás is népszerűbbé válik (6.oldal)

Minden gyermeknek meg kell adni azt az élményt, hogy családban nőhessen fel. Fűrész Tünde család- és népesedéspolitikáért felelő s helyettes államtitkár: bevezettük az örökbefogadói gyes intézményét, amely alapján azok, akik három éven felüli gyermeket fogadnak örökbe, fél évig otthon maradhatnak vele.

 Csak a bevált felzárkózási programokat folytatjuk

Nem kifejezetten roma programokat hirdetünk, hanem olyanokat, melyekkel minden hátrányos helyzetű emberen segíthetünk (7.oldal)

Langerné Victor Katalin, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára: Kétségtelen, hogy Magyarország jövője a jelen gyermekeiben rejlik. Minél korábbi időszakban kezdődik el a felzárkózás annál hatékonyabb és hátránycsökkentőbb. Ezt a célt szolgálják a 113 helyszínen működő Biztos Kezdet Gyerekházak. Ezekben az intézményekben, a fő hangsúly a korai fejlesztés elősegítése. Ennek segítségével már az óvodába lépéskor csökkennek a hátrányok. Erősíti a gyermekközpontúságot és a felzárkózás eredményességét a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás bevezetése is.

 A fiataloknak a drog helyett a sport legyen a szenvedélyük

A bűnözés társadalmi tömegjelenség, és ez ellen csak társadalmi összefogással lehet eredményesen küzdeni (9.oldal)

Minden társadalomnak jól felfogott érdeke, hogy a felnövekvő generáció tagjai a későbbiekben ne jelentsenek veszélyt a társadalom többi tagjára, sem a köz-, sem a magánvagyonra nézve. Dr. Garamvölgyi László dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója: a felderítések hatékonysága nem eredményezheti azt, hogy akár a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma, de általában a kriminalitás is csökkenjen.

 Úgy szeretnék élni, ahogy festek és úgy festeni, ahogy élek

SONKODI RITA FESTŐMÚVÉSZ (10.oldal)

Befelé figyelő nők, szépen kidolgozott kelmék, lágy fürtök, karcsú testek, semmi vér a vásznakon. Egy művész munkáját szemlélem ma, nem a boldog békeidőkben, hanem a véres XXI. században. Erőszak nélküli, inkább pátoszra hajló, finom ecsetkezelés mutatja magát. A műveket alkotó festő nő, férjezett, gyerekekkel, szülőkkel és testvérekkel, széles rokonsággal: kiegyensúlyozott személyiség, deviancia nélkül való, semmi hátborzongató, lélegzetelállító mesterkéltség nincs benne, ráadásul képeinek témájául gyakran választ szenteket. Az egyetlen „férfias” tulajdonsága, hogy elő szeretettel dolgozik hatalmas vásznakra, és fára, melyen táblaképeinek alanyai kelnek életre. Képei egészen egyedi látásmódot tükröznek s hogy honnan ez a látásmód, arra Sonkodi Rita festő művész életének indulásában és folyásában kell keresnünk a választ.

 Eltörölték három délvidéki település magyarjainak kollektív bűnösségét

Nem szabad megfeledkezni az ártatlanul meggyilkolt polgárokról, ez civilizációs és emberi kötelesség (12.oldal)

A Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére a szerb kormány hatályon kívül helyezte a három falu: Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségérő l szóló határozatot. Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő , a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) frakcióvezetője: a szerb kormány határozata magyar eredmény, magyar siker.

 Költségvetés (13.oldal)

Átment a parlamenten a 2015-ös költségvetés annak ellenére, hogy egy fideszes hiányzott, egy másik pedig nemmel szavazott. A 131 igen 62 nem mellett nem nyomott gombot Vona Gábor, a Jobbik elnöke és párttársa Vollner János valamint Gyurcsány Ferenc független, a DK elnöke, Szabó Tímea független, a PM társelnöke. Vona és Gyurcsány fizikailag sem voltak jelen! Az Államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi fő összegét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, a kiadási fő összegét 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapította meg a parlament.

 A megszületett Krisztusban önzetlen testvérre találhatunk (19.oldal)

A több mint 7000 lelket számláló magyarlakta település, Csantavér plébánosával, Utcai Róbert atyával beszélgettünk a hívek életérő l, Karácsonyról, az elmúlt és a jövő évről.

Bár nagyon visszatetszőnek tartom, hogy egyes nyugati bevásárlóközpontokat már szeptemberben karácsonyi díszbe öltöztetnek, mi is meglehetősen korán kezdünk készülni Krisztus születésének ünnepére. Advent első  vasárnapja előtti héten behordjuk csodaszép templomunkba a fenyőfákat. Tesszük ezt egyrészt azért, hogy az emberek rögtön az Úrjövet kezdetén ráébredjenek arra, hogy hamarosan itt van Karácsony, másrészt pedig azért, mert ezeket a sok esetben 8-10 méteres fákat falunk önzetlen családjai ajándékozzák a közösségnek.

 Isten számára nincs méltatlan hely a földön (22.oldal)

P. Reisz Pál OFM: Advent arra indított bennünket, hogy közelítsünk a betlehemi barlanghoz. Karácsony éjjelén lépjünk is be oda. Irányítsuk szemünket a szegényes istállóra, a városszéli barlangra. Elcsodálkozunk a szegényes környezeten, az Isten Fiához szinte már méltatlan helyen, és az újszülött közelében lévő állatokon. Mindezeknek persze jelentősége van.

 „Készítsd magad, kedves lélek” (22.oldal)

Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház örökös tagja: Régi karácsonyok… Elrejtve az emlékezetben egyetlen, de kitörülhetetlen, pár filmkockás jelenet: édesapámmal vagyok együtt a Boráros tér 6-os szám udvarán 1944. decemberében, és ő mosolyogva hógolyót dob felém. Majd néhány évvel később a Diótörő, első operai élményem. 1956-ban hosszú külföldi útjáról hozta haza édesanyámat a „mennyből az angyal” az „üszkös, romos Budapestre”. A későbbi években Karácsony első napját először az üstdob mellett ünnepelhettem; J. S. Bach Karácsonyi oratóriuma erő teljes üstdob szólóval kezdődik. Szinte megremeg a föld attól az örömtő l, hogy megszületett a Megváltó. Nagyon büszke voltam, hogy ezt a csodát éveken keresztül a Ferenciek terén én játszhattam.

 Polgármesterek karácsonya

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere:

Karácsony ünnepén, minden évben nagy figyelemmel vagyunk azok iránt, akik nehéz sorban élnek, és segítségre szorulnak. Az előző évekhez hasonlóan idén is megszerveztük városunkban a karácsonyi tűzifaosztást. Azokon a családokon szeretnénk segíteni, akiknek a hideg beálltával anyagi körülményeik szűkösen teszik lehetővé a téli hónapokban a meleg otthon megteremtését. Sajnos tudjuk, sokan vannak olyanok, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, amely a mindennapi megélhetéshez külső segítséget igényel. A karácsonyi faosztással így első sorban azokon a családokon akartunk segíteni, akik nem csak segélyre számítanak, hanem saját erejükből is akarnak változtatni nehéz sorsukon.

 Kovács Róbert, Kő bánya polgármestere: évente igyekszünk meghittebbé tenni a szépkorúak, az egyedülállók és a családok ünnepét, mindazokét, akik szükséget szenvednek. Odafigyelünk rájuk még akkor is, ha maguktól talán soha nem kérnének segítséget. A kőbányai önkormányzat képviselői, felnőtt- és gyermekháziorvosai, valamint szociális és oktatási intézményeinek dolgozó, nevelő i segítenek abban, hogy minden rászorulóhoz eljussunk. Tudjuk, hogy az ünnepi készülődés során az élelmiszerek megvásárlása jelenti az egyik legnagyobb kiadást. Hagyományainkhoz híven ezért most Karácsonykor is ajándékcsomagokkal segítünk, hogy az ünnepi készülődés mindenki számára gondtalanabb legyen.

 Dr. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere: Az elmúlt években a kerület vezetésével, a józsefvárosiakkal együttműködve mindent megtettünk azért, hogy Józsefváros egyre szebb és élhetőbb legyen, de tudjuk, hogy rengeteg feladat van még hátra. Szeretném ezt a megkezdett munkát ugyanezzel a lendülettel folytatni. A következő években az itt élő emberekről való gondoskodás mellett a társasházak felújítása és a közbiztonság további javítása áll majd a középpontban Sokan fölvetik azt, mennyire üzletiesedett el a Karácsony. Szerintem az ünnepek lényege pont abban rejlik, hogy egy eltelt esztendő után a hozzánk legközelebb állókkal tölthetünk el nyugodt napokat. Nem véletlenül hívják a Karácsonyt a „szeretet ünnepének” is, hiszen a családdal elöltött közös idő t semmilyen ajándék és semennyi pénz sem pótolhatja.

 Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere: A gyermekekről családtámogatási rendszer gondoskodik, az idősekről a Teljesség felé időskori programsorozattal, több mint 1000 esemény évente. A híd a korosztályok között elv vezérli a programokat. Fontos kiemelni, hogy „ingyen” támogatás nincs, lehetőség szerint saját részt kell vállalni a támogatás igénybevételéhez (kötelező  óvodába, iskolába járás)…A legemlékezetesebb Karácsonyok egy kiskunsági tanyához kötődnek. 1972-ig anyai nagyszüleim a Bösztörpusztához közeli Csintován éltek, a nagy család – három generáció, huszan-harmincan – együtt karácsonyozott. Sztaniolba csomagolt dió, kő kemény sárga, rózsaszín és világosbarna színezetű szaloncukornak látszó édesség díszítette a kis fát a petróleumlámpa alatt.

 Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere: Nálunk hagyomány, hogy minden Karácsonykor elmegyünk a templomba, és mindig meglátogatjuk a nagyszülőket. Ez idén is így lesz. Pihenéssel fogom tölteni az ünnepet, családi körben, a gyermekeimmel. Egyetemista nagylányom is hazajön, ilyenkor sokat beszélgetünk, és közös programokat szervezünk. Megköszönöm a nyíregyháziaknak, hogy az itt élő emberek igazi közösséget alkotnak. Szeretik városukat, büszkék rá és már többször bebizonyították, hogy képesek széles körűen összefogni egy-egy jó cél érdekében. S ez a fajta összetartozás a szeretet kifejezése is a város és az itt élő k iránt. A következő években is sok munka és megoldandó feladat vár ránk, de a jövőben is úgy fogunk építkezni, hogy közben megőrizzük a város értékeit és szépségeit.

Papp Gábor, Hévíz város polgármestere: Az ünnepeket családi körben töltöm. Persze, öt gyermekkel ez alapvető en is „komoly” létszámot jelent, de a fontos az, hogy egymással legyünk. A nagyok nem itthon tanulnak, feleségem is sokat dolgozik, én magam is alig vagyok a hétköznapokon otthon, így igen fontos számomra, hogy legalább ilyenkor egymással legyünk. Ezt tudom a legjobban becsülni, szeretni a Karácsonyban. Kívánom, hogy Hévíz minden polgára továbbra is találja meg számítását ebben a városban, hogy sikerüljön boldog, elégedett gyermekeket nevelni a családoknak, kiegyensúlyozott, harmonikus öregkort biztosítani az idő s hozzátartozóknak, s ahogyan eddig is szép példáját adták a hévíziek annak, hogy ezért a városért tudnak, akarnak és képesek együtt tenni, ez a jó „szokásuk” maradjon meg a jövő évben is!

 Karácsony Hódmezővásárhelyen (25.oldal)

Almási Istvánhoz, Hódmező vásárhely polgármesteréhez indulunk adventi látogatásra. Mi már két évtizede úgy járunk e tájon, hogy szemünk lásson, úgy megyünk, hogy szétnézzünk. A városban itt-ott megállunk, szót váltunk… Arról beszélgetünk mennyire más ez a mostani világ, mint az ő gyermekkora volt. Meséli, édesanyja négy gyermekkel maradt egyedül, mikor az édesapját elhurcolták málenkij robotra, akit csak majdnem négyévesen látott először, mert akkor tért haza a fogságból. Még ma is emlékszik, úgy szorította apja kezét, egész nap el sem engedte, rajta csüngött, attól félt, ha nem kapaszkodik belé, újra elviszik.

 Rácz Norbert Zsolt, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkésze:

A jézusi életút legfőbb értéke a példamutatásban rejlik

„Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,11) (35.oldal)

A szeretet evangéliumát hirdette, s az általa felismert igazságokat nemcsak szóban terjesztette, hanem tettei által, gyakorlatba ültetve meg is élte azokat. A társadalom peremén élőket egyenlő félként kezelte, felkarolta a beteget, a bűnöst, az idegent és a nő t egyaránt. Nem a hibát, nem a gyengeséget vagy a megvetett mivoltot látta bennük, hanem az embert, az Isten által teremtett, egyedi és értékes lényt. Maga köré egyszerű embereket gyűjtött tanítványokul, akiket példázatokkal és példaadással vezetett rá a maga értékrendjének megismerésére és elfogadására.

 Művészek-sportolók nyilatkoznak

(többek közt):

Kolonits Klára, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas magánénekesnője, Gárday Gábor, Bartók–Pásztory- díjas operaénekes, Bede-Fazekas Csaba, a Győ ri Nemzeti Színház operaénekese, érdemes és kiváló művész, Bazsinka Zsuzsanna operaénekesnő , a Magyar Köztársaság érdemes művésze, Barabás Botond, a szolnoki Szigligeti Színház színművésze, Kertész Marcella színművésznő , énekesnő , a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, Dózsa László színművész, érdemes művész, az Újpest Színház igazgatója, Sánta Jolán operaénekesnő , Boráros Imre felvidéki Kossuth-díjas színművész, Leblanc Győző operaénekes és Tóth Éva primadonna, Eperjesi Erika, primadonna, operaénekes, Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója, Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója, Berczelly István kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója, Dr. Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Kincses Károly operaénekes, Barabás Zsuzsa, kolozsvári operaénekesnő, Kovács Éva Rebecca színésznő , Poór Péter, táncdalénekes, színész, Bátki Fazekas Zoltán operaénekes, Köteles István zeneszerző , énekes, a Dupla KáVé együttes alapítója, Szíki Károly színművész, rendező , Dékány István filmrendező , dokumentumfilm-készítő , Kammerer Zoltán olimpiai-, világ- és Európa- bajnok kajakozó, Ladányi Balázs 227-szeres válogatott, világbajnok jégkorongozó, Demeter Bence világ- és Európa-bajnok öttusázó.

 

Keresse a Magyar Fórumot december 18-án, csütörtökön az újságárusoknál! De már december 17-én, szerdán 10-14 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. telén

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.