|
 2014.12.29.
Úgy
szeretnék élni, ahogy festek és úgy festeni, ahogy élek
Sonkodi Rita
DLA, festőművész 1997-ben a Magyar Képzőművészeti Akadémia
festő szakán diplomázott. Mestere Dienes Gábor volt. 2003-tól
a Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán tanít.
2010-ben a DLA (Doctor of Liberal Arts) tudományos fokozatot
szerezte meg a Temesvári Nyugati Egyetemen. 1994-től kiállító
művész.
Vallásos témájú alkotások: Ajnácskő (Felvidék),
Kisboldogasszony-templom: Madonna a kisded Jézussal – oltárkép
(2000), Öt táblából álló szárnyasoltárkép – Madonna Jézussal
és őrző angyalokkal (2001), Brassó (Erdély) Szent
Kereszt-templom: Jézus keresztútjának 14 stációja (táblaképek,
2002), Wellington (Új-Zéland) Szt. Erzsébet templom: Árpád-házi
Szt. Erzsébet (2004), Szeged, Boldog Kalkuttai Teréz-templom:
Kalkuttai Boldog Teréz – oltárkép (2006), Mórahalom, Szent László
király-templom: Szent László – oltárkép (2014).
***
Esteledik, Alsóvárosban
a Mátyás templom fehéren világít a rét közepén. A rét körül
guggoló kis családi házak előtt futó járdán babakocsit toló
apukák, bicikliző nagymamák segítenek megtalálni a keresett
utcát: Itt van, valamelyik itt kell legyen, a templom térre futók
közül az egyik biztosan az. Azután technikát változtatunk s
Sonkodi Rita után érdeklődünk. Ó hát mér’ nem mondta,
jobb kézre ott a második ház az övék. Ismeri? – kérdezem.
Hogyne, én nagyon szeretem, ollyan (így mondja erősen
megnyomva) szép munkák jönnek ki a keze alól, hogy csuda!
Az öreg fakapu résein
lámpafény bukik ki, a fény kicsivel az ajtóközép fölött függő
adventi koszorút öleli. Fiatal, törékeny nő, inkább iskolás
lány forma jön elénk. A ház világos mézszín és tört fehér
belső terében teljes az adventi hangulat. Fahéj és citrom
illata keveredik a lenti, kicsiny műtermet megtöltő tempera,
grafit, tustinta és olajfesték szagával. A fölfutó széles
emeleti lépcső minden fokán kis karácsonyi figura üldögél,
fenyőtoboz billeg, gyertyalángja dűl ide-oda.
Befelé figyelő nők,
szépen kidolgozott kelmék, lágy fürtök, karcsú testek, semmi
vér a vásznakon. Egy művész munkáját szemlélem ma, nem a
boldog békeidőkben, hanem a véres XXI. században. Erőszak nélküli,
inkább pátoszra hajló, finom ecsetkezelés mutatja magát. A műveket
alkotó festőnő, férjezett, gyerekekkel, szülőkkel és testvérekkel,
széles rokonsággal: kiegyensúlyozott személyiség, deviancia nélkül
való, semmi hátborzongató, lélegzetelállító mesterkéltség
nincs benne, ráadásul képeinek témájául gyakran választ
szenteket. Az egyetlen „férfias” tulajdonsága, hogy előszeretettel
dolgozik hatalmas vásznakra, és fára, melyen táblaképeinek
alanyai kelnek életre. Képei egészen egyedi látásmódot tükröznek
s hogy honnan ez a látásmód, arra Sonkodi Rita festőművész
életének indulásában és folyásában kell keresnünk a választ.
Sonkodi Szegeden született, 1968-ban. Édesapja
onkológus orvos, szabadidejében festeget, zenél, ő kelti fel
kislányában a festészet iránti érdeklődést. Hamarosan kiderül,
hogy tehetsége van a festészethez: a szakma mesterfogásait
Dienes Gábortól, Csáki Róberttől és Nagy Gábortól tanulja,
Mestere, Dienes az utolsó a nagyok közül, aki a figurális művészetet
oktatja s szerencsésnek tartja magát, hogy növendéke lehet. A
Barcsay Jenő által megírt, illetve megrajzolt európai művészeti
anatómia oktatás legjelentősebb tankönyvéből tanul, és a
Kiss Tibor által adott anatómiaórák, valamint a múzeumok művészete
így együtt az egész adja szemléletének, normájának kialakítását.
A Sonkodi-képek tiszták, líraiak, bensőségesek.
Első egyéni kiállítására
még növendék korában kerül sor. Életállomásai:
Ajnácskő
A felvidéki Ajnácskő
Kisboldogasszony-templomának Keresztelő Szent Jánost ábrázoló
oltárképe 1994-ben készült. Ajnácskő meghatározó állomása
életének, amiről így vall: A Képzőművészeti Akadémia végzős
osztályába jártam, amikor Szeged akkori főépítészétől,
Novák Istvántól megtudtam, hogy Ajnácskőre templomot tervez,
ő építi, és szeretné, ha megfesteném az oltárképet.
Ajnácskő faluközössége
többször hozzákezdett egy saját templom építéséhez de
mindig elvitte pénzüket, akaratukat a háború vagy a politika.
A felkéréssel félelem is költözött a szívembe, miközben
megtiszteltetést jelentett, mert tudtam, hogy Kő Pál a
korpuszt, Melocco Miklós pedig a keresztelőmedencét készíti.
Így akadémistaként, igen fiatalon egy válogatott, nívós művészi
közösség tagjának lenni öröm és felelősség, mert
templomba festeni teljesen más lelkületet kíván. Életem első
megrendelése, amelyről tudtam, hogy a keresztelő medence elé
kerül és előtte imádkoznak majd a hívek! Kezdetben majd
agyonnyomott a felelősség. A templom felszentelése után
sokszor visszatértem Ajnácskőre és szavakkal szinte
kifejezhetetlen boldogságot hoztak nekem a fejkendős, szép kort
megért, aranyos ajnácskői asszonyok, ahogy megsimogatták a
karomat, kezemet, óvatosan, szerényen jelezték, szeretik az
alkotásom.
Felkérést kaptam
egy szárnyasoltárképre is az ajnácskői altemplomba, ami
9 méter
hosszú és 5 táblából áll; angyalok zenélnek rajta Szűz Mária
mellett. Ezt a képemet az a megtiszteltetés érte, hogy az
altemplomból fölvitték a főoltárra.
Ezenkívül van a
csarnoktemplom oldalhajójában egy Madonnám a kisded Jézussal.
Ajnácskő, ez a takaros falu, kéttornyú szép templomával,
melynek időtlen egyszerűségében rejlik a gyönyörűsége, megérdemli
az érdeklődést, büszkeséggel tölthet el valamennyiünket.
Az ajnácskői
templomban található táblaképes metódus szerint készített
alkotásainak néhány titkába enged bepillantást, elmondja,
hogy azért döntött a táblakép mellett, mert a vászon érzékenyebb,
a natúr fa pedig a hőingadozások miatt könnyen vetemedhet. Egyébként
az említett alkotások, szó szerint át lettek csempészve a határon,
Zöldségek közé rejtve, mert odaát a hatalom azért annyira
nem örült annak, hogy magyarországi művészek építik a
templomot.
Amint említettem:
templomba festeni felelősséget jelent – bármennyire is szuverén
a művész, Szűz Máriát akkor sem ábrázolhatja szokatlan színekkel
ugyanis nem attól válik valaki modernné, hogy elveti a konvenciókat.
Mórahalom
 Szentbeszédében
a megyéspüspök Szent László királyt méltatta, akit legendái
és uralkodói erényei alapján példaként állított a ma élők
elé. A szertartás végén megszentelte a főoltár új tabernákulumát
(oltárszekrényét) is, ahová méltó helyére került az Oltáriszentség.
A művet megelőző kutatómunka fontosságát hangsúlyozza,
példaként a szeptemberben fölszentelt mórahalmi Szent László-oltárkép
készítése előtti kutatás állomásairól beszél, hogy milyen
jelentős időbe tellett, míg mindent meg akart tudni lovagkirályunk
pajzsáról, kardjáról, viseletéről, koronájának típusáról.
Sokakat meglepett, hogy igen vékony testalkattal és szőke
hajjal ábrázolja. Szent László alakjáról a közvélemény
igen keveset tud, hiszen a Képes krónikában lévő kicsiny rajz
nem nyújt róla hiteles képet, a hermája pedig az idős uralkodóról
készült – az oltárkép viszont a legszebb férfikorban, erejének
teljében ábrázolja királyunkat. Ez a festmény színében,
formavilágában olyan, mintha több száz évvel ezelőtt készült
volna. Szent László alakja karcsú, méltóságteljes, és nem köznapi.
Szent László-képe stílusát befolyásolta a templombelső, s
az is, hogy külön oltárt faragtak számára.
Brassó
A Szent
Kereszt-templomban 14 táblaképen ábrázoltam Jézus Krisztus
keresztútjának történetét. Rendkívüli állapot volt, mert
abban az időben született meg a kislányom, s míg mellettem,
nagy örömömre, egy új kis élet bimbódzott, két éven
keresztül festettem a valaha volt legmélyebb szenvedés táblaképeit.
Wellington
Új-zélandi Szent
Erzsébet-festményem születése a wellingtoni magyar közösség
régi álma révén valósult meg, mikor közadakozásból felépült
a templomuk, s engem kértek föl, hogy Árpád-házi Szent Erzsébetet
ábrázoljam rózsákkal. Itthon készítettem a képet, s azt
elvitték Wellingtonba. Féltve őrzöm a kis nyakláncot amellyel
a wellingtoni magyar közösség meghálálta munkámat.
Szeged
 Legutóbb
szerelmes versekből ismert nőalakokat festettem meg, ez volt a Múzsák-sorozatom,
amit 2013-ban láthattak a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Három
évvel ezelőtt ezt egy másik kiállítás előzte meg, amely részben
a nyugatos írókhoz kapcsolódott: az ereklyéiket, személyes tárgyaikat
– így Babits nyugágyát, Ady foteljét, Márai írógépét,
Kosztolányi csokornyakkendőjét, tintatartóját – festettem
meg. Van Gogh is festett kézműves tárgyakat, eszközöket,
krumplihalmokat.
Mesterek
Sonkodi fest,
grafikákat készít, s mindemellett a Szegedi Tudományegyetem
Tanárképző Főiskolai Karán tanít, noha azt vallja: a művészet
nem tanítható, úgy tudja, erre mestere Dienes Gábor sem törekedett,
aki Bernáth Aurél növendéke volt. Bernáth Aurél ritkán
korrigált, viszont mindig megtekintette hallgatói képeit. Akit
letegezett, annak tetszett az alkotása. Mi pedig Dienes Gábor
tekintetét lestük, melyben benne volt a kritika és a dicséret
is. Az Epreskertben dolgoztunk, ami maga volt a szabadság. Kölcsönös
vonzások alakulnak ki egy-egy nagy mester körül, nyilván azok
a diákok övezik, akik jól érzik magukat társaságában s akik
festészeti stílusát, irányzatát elfogadják. Ahogyan Dienes,
úgy én is szeretek órákat festeni.
Kiállítások
Nem
panaszkodhatom. Általában kétévente rendeznek műveimből kiállítást,
legutóbb Hódmezővásárhelyen, a Félúton című kiállításomon
mutathattam be közel 150 munkámat a gyönyörűen felújított
Alföldi Galériában. Egyedülálló lehetőség az ilyen egy
festő számára.
Családi hagyományok
Advent idején látogattunk
el Szegedre, így azt is megkérdeztük, hogyan ünnepelnek
Sonkodiék Karácsonykor.
A makói nagyszüleim
által kialakított hagyományt követem családommal.
Karácsonykor az
egész nagy, 38 fős család együtt ünnepel. Csak a gyermekeket
ajándékozzuk meg, a felnőttek a békés családi együttléttel
ajándékozzák meg egymást. És még valami, ami fontos: felmenőim
orvosok, úgy nőttem fel, hogy nálunk sokszor zörgették
betegek az ajtót, diákkoromban, nyaranta nővérként segédkeztem
a kórházban, a családilag belémszorult kötelesség – a rászorultakon
való segítés – mellett, megtapasztaltam, adni igazán jó, úgyhogy
december 9-én inkubátort adtunk át a szegedi kórháznak, és
diákjaimmal feldíszítettük az újszülöttosztályt.
P.G.-M.A.
|
