|
 2014.02.07.
Sikereim csúcsán is egyszerű kevi lány
maradtam
A forradalom alatt élelmiszert szállítottam,
s ezért két évig nem játszhatták a felvételeimet
Január 25-én Túrkevén
köszöntötték föl Madarász
Katalin népdal –és magyarnótaénekest 80. születésnapja
alkalmából rendezett ünnepségen. A Korda Sándor Színházteremben
tartott rendezvény ünnepi szónoka Fazekas Sándor vidékfejlesztési
miniszter volt.
Isten éltesse az emberi kor legvégső határáig! Mit érzett akkor,
amikor megtudta, hogy szülővárosa egy ilyen patinás rendezvénnyel
ünnepli meg művésznő születésnapját? Ezt azért is kérdem,
mert egyszer azt nyilatkozta: „olyan ember vagyok, aki a színpadon
kinyílik, de a társaságban inkább a háttérbe vonul.”
– Valóban sosem élt bennem a „magamutogatás” iránti
vágy. Aminek fő oka, hogy első gyermekkori élményeimet
alapvetően meghatározta a tanyai iskola környezete, és az
egyszerű földműves emberek közelsége. Mindig azt éreztem,
hogy nem csak engem, hanem szüleimet, családomat is nagyon
szeretik, bizonyára éppen azért, mert az önzés, a beképzeltség
távol áll tőlünk. Sikereim csúcsán is egyszerű kevi lány
maradtam, s igyekeztem minden sztárallűrt elkerülni. Természetesen
később megszoktam a színpadi jelenlétet, s az is nagyon jól
esik, ha megünnepelnek. Örömmel tettem tehát eleget a születésnapi
ünnepségre való invitálásnak. A rendezvény, melyen több
helyi és környéki művészeti csoport is fellépett ,nagyon jól
sikerült, annyira, hogy a meghatottságtól könnyek gyűltek
szemeimbe. Bevallom, arra sem számítottam, hogy teltházas lesz
az ünnepség, mert az Alföldön akkor már esett a hó, fagyosak
voltak az utak. Attól tartottam, hogy különösen az idősebbek
– akik elejétől fogva végigkísérhették pályafutásomat
– félnek útnak indulni. A félelmet viszont legyőzte a közönség
szeretete, mert annyian voltak, hogy nem is jutott mindenkinek ülőhely
a színházteremben.
Annak, hogy az ünnepi köszöntőt Fazekas Sándor miniszter úr
mondta, mi lehet az üzenete?
–Hivatalos szinten az, hogy a végre van egy olyan
kormányunk, amelyik felismerte: a vidék kulturális erejének
egyik megtartója a magyar népdal és a magyar nóta. Örültem
annak, hogy Fazekas Sándor, aki szintén a Kunság szülöttje,
nagyon személyes hangvételű üdvözlőbeszédet mondott, kerülve
minden sematizmus. Szavaiból azt éreztem, hogy szereti a magyar
népdalt és a nótát. Régebben azt mondták: a népdalt támogatni
kell, mert az a mi zenei anyanyelvünk. Ez valóban így van, de
attól még a nótát nem kell teljesen a partvonal mögé szorítani,
ahogyan azt 3-4 évvel ezelőtt tették. Azt veszem észre, hogy
ma már a fiatalok is elismerik a magyar nótát, mint az egyik
kulturális kincsünket. Nem muszáj mindenkinek rajongania érte,
de azt óriási hibának tartom, ha lenézzük azt, ami a miénk,
amit őseink hagyományoztak ránk, s közben a külföldről beáramló
dalokat, műveket bálványozzuk. A külföldiek sem arra kíváncsiak,
hogyan tudjuk elénekelni az angol dalokat. Az csak egy gesztus
lehet feléjük, de inkább azt kellene megmutatni, ami a sajátunk,
ami csak itt van, sehol másutt. Jómagam a mai napig többféle
zenét szeretek, és régebben sem csak a népdalt kedveltem,
hanem a könnyebb műfajt is. Különösen vonzódtam a népek zenéjéhez,
mert a népdalok fejezik ki az adott nép karakterét. Később
aztán cigánydalokat és magyar nótát is énekeltem, azért,
mert védelmembe akartam venni ezt a két műfajt. Tudomásul kell
venni, hogy a magyar nóta a magyar könnyűzene. A népdalokból
keletkezett, oly annyira, hogy némely nótáról nem is feltételezték
azt első hallásra, hogy konkrét szerzője van. A magyar nóta
azért jött létre, hogy a költők verseit népszerűsítsék.
Az is lényeges, hogy a könnyűzene dallamos legyen, és a szövege
értékkel bírjon.
1954-ben hallhatták először énekelni a rádióban, így
elmondhatjuk, hogy 60 éve van a pályán. Visszaemlékszik arra,
melyik dalt énekelte először az éterben, s milyen volt annak a
fogadtatása?
–Pontosan 1954 januárjában vették föl az első
dalaimat. A címükre sajnos nem emlékszem, de abban biztos
vagyok, hogy kevi népdalok voltak. Kislány koromban szerepeltem
az iskolai ünnepségeken, felléptem a Kölyök Gyöngyösbokrétában,
és táncoltam az édesanyám által vezetett néptánccsoportban.
Egyszer Szolnokon léptünk fel egy vásáron, s a szünetben bejött
egy riporter, aki azt mondta édesanyámnak: ennek a kislánynak a
Rádióban van a helye. Ez 1953 végén történt. Az évben
hallgattak meg a Rádióban, megfeleltem a követelményeknek, és
1954-től vagyok a pályán.
Milyen erős Túrkevén a lokálpatriótizmus? Mennyire ápolják
a hagyományokat, és a település híres szülöttjeinek emlékét?
–A keviekre mindig jellemző volt a hagyományok ápolása.
Minden ember életében az egyik legfontosabb vonatkozási pont a
születés helye, a szülőföld, s szintén fontos sokak számára,
hogy haláluk esetén hova temessék őket. Ez fordítva is igaz:
egy adott tájon élők számára is nagy jelentőséggel bír az,
milyen kiemelkedő vezéregyéniségek, hősök, tudósok, költők,
írók, művészek származtak területükről, és azt is számon
tartják, mely személyiségeknek vált végső nyughelyévé földjük.
Természetes tehát, hogy a nagy hősöknek, a táj életében
jelentőséggel bíró személyeknek, továbbá a költőknek, mű¬vészeknek
a szülőhelyét, lakóhelyét, sírhelyét számon tartjuk környezetünkben,
megjelöljük azokat, és kultikus tisztelettel ápoljuk emléküket.
E szép hagyományok nélkül nem is tudnánk a jelenben élni,
hiszen csakis kulturális örökségünkre támaszkodva lehetünk
képesek emberi léptékű világot kialakítani. Magát a kulturális,
népi javak gyűjtését szüleim is végezték. Édesapám Madarász
Károly néptanító és édesanyám Balogh Terézia tanítónő
1923-ban házasságot kötöttek, s 1930-ig tanyán laktak. Édesapám
nagyon sokat foglalkozott a színjátszó csoporttal, míg édesanyám
30 éven át vezette a túrkevei tánccsoportot. Népdalokat, táncokat
és szólásokat is gyűjtöttek. Hálás vagyok nekik azért is,
mert azokat a dalokat vittem később a Rádióba, amit ők összegyűjtöttek.
Édesapám díjat is nyert népdalgyűjteményével.
Művésznő dobogós helyezést ért el az egyik nótaolimpián, tehát
nótaszerző is. A nóták szövegeit, vagy a dallamait szerezte?
– Már édesapámnak
is voltak versei, s nekem sikerült hagyománnyá nemesíteni ezt
a családi vonást. Engem az motivált, hogy a magyar költők
verseit minél szélesebb körben megismerjék. Sokkal könnyebb
akkor egy verset megtanulni, ha dallama is van. Így először
olyan verseket zenésítettem meg, melyek nagy hatással voltak rám.
Majd előfordult, hogy bennem élt egy dallam, s ahhoz írtam szöveget.
Tehát a nótának nem csak szórakoztató funkciója van?
– Nem, hanem irodalom-népszerűsítő is. Gondoljunk csak
Petőfi verseire, amelyekből nagyon sok nóta keletkezett. Természetesen
lényeges a szórakoztatás is, mert a közönségre úgy lehet a
legjobban hatni, ha feloldjuk a bennük lévő feszültséget. S közben
elfeledtetjük velük a napi gondjaikat. Ehhez nagyon jó eszköz
a humor is. Szerintem a mindennapok megpróbáltatásait csak úgy
lehet elviselni, ha humort viszünk az életünkbe. A vidámság,
a jókedv hatotta át mindig családunkat is.
Egyik megpróbáltatás lehetett az, hogy 1956 után azzal vádolták,
hogy fegyvereket szállított a forradalmároknak…
–A Rákóczi út 5. szám alatt állt a Zrínyi Ilona
Kollégium. Október 23-án oda mentem vissza az albérletből,
mert annyira felvillanyoztak az események. Ott voltam a Parlament
előtti eseményeknél, mikor a Földművelésügyi Minisztérium
épületéből lőtték a tüntetőket. Az első napokban azon
gondolkodtam: hogyan tudnék hasznára lenni a forradalomnak. Az
ELTE Forradalmi Bizottságánál jelentkeztem volt osztálytársammal
együtt. Egyik küldetésünk volt, hogy teherautóval ki kellett
menni Nickelsdorfig, s azt az élelmiszert, amit összegyűjtöttek
az osztrákok, el kellett szállítani Pestre. Ez kitudódott, s
ezért kirúgtak akkori munkahelyemről, és két éven át nem játszhatták
a felvételeimet.
Többször előadta Ifj. Sántha Ferenc prímás által
vezetett zenekarral a „Nem tudom az életemet, hol rontottam én
el” c. nótát. Ha visszatekint az eltelt nyolc évtizedre,
lenne –e olyan, amit másként csinálna?
–Nagyon boldog vagyok, mert mindig is azzal
foglalkozhattam, amit szeretek. Még a fellépésekkor is mindig
olyan dalt énekeltem, ami közel áll a szívemhez. Az meg külön
örömmel tölt el, hogy milyen nagy szolgálatot tehettem a
magyar nép kincsei megmentése érdekében. A mai napig hívnak különböző
rendezvényekre énekelni, s nem győzök eléggé hálát adni a
Jóistennek, hogy sikerült megőrizni hangomat, s ebben az életkorban
is aktív énekes lehetek.
Medveczky Attila
|
