|
 2014.02.07.
Gáspár István: Az egyház szíve
szerinti úton haladunk
Beszélgetés a lelkipásztori napok kapcsán
Ha nem találkozunk
Isten szeretetével, légvárat építünk. Míg ha szeretetét
megismerjük, éljük a jézusi egységet, az istenszeretet előbb-utóbb
túlcsordul bennünk, és elindulunk a másik felé –
fogalmazott Gáspár István az Országos Lelkipásztori Intézet
igazgatója a minap befejeződött lelkipásztori napok apropóján.
Az évente hagyományosan januárban megrendezett négynapos
konferencia idén az evangelizáció három évvel ezelőtt
megkezdett ívét folytatta: önmagunk, közvetlen környezetünk
evangelizálása után a világ evangelizálására helyezte a
hangsúlyt. Gáspár Istvánnal a Magyar Kurír munkatársa beszélgetett.
A magyar lelkipásztorkodás nagy múltra visszatekintő
szakmai rendezvénye a Lelkipásztori-Teológiai Napok. Mikor és
milyen céllal indították el?
–
A kezdetek a hetvenes évek végére tehetők. Eleinte teológiai
napok elnevezéssel volt ismert, majd a kilencvenes években kezdték
lelkipásztori napokként meghatározni. Az a célja, hogy a papságnak
és munkatársaiknak segítséget nyújtson a lelkipásztorkodásban.
A teológiai és biblikus alapvetés mellett nagyon fontos, hogy a
terepen való munkában konkrét útmutatást adjon.
A megszólítottak köre tehát a lelkipásztorok és világi
munkatársaik?
– Pontosan. Azoknak a jelentkezését fogadjuk el, akik a
plébánosaikkal együtt jönnek. A papjainkat szeretnénk segíteni.
Mivel egy fecske nem csinál nyarat, ezért fontosnak tartjuk,
hogy mindenki hozzon magával munkatársakat, akikkel együtt
tudja otthon elkezdeni, folytatni azt, ami itt megfogalmazódott.
Megvan az igény a megszólítottakban?
– Aki eljön, azzal a vággyal teszi, hogy megszólítható
legyen. Elsősorban a Lélek által. Megtapasztalható a résztvevőket
fogékonysága, a többség visszajáró vendég. Mindig örülünk
az újaknak, igyekszünk felkelteni az érdeklődést a programok
iránt.
A napok felépítése
mutatja, gondosan előkészített a témafeldolgozást és
megalapozott a témaválasztás. Hogyan készítik elő évről-évre
a témákat?
– A kidolgozás team-feladat, együtt keressük meg a témát.
A témaválasztásban vigyázó szemünket Rómára vetjük: a
lelkipásztori napok fő ereje mindig is ez volt. Amiben a
Szentatya és a püspökeink irányt mutatnak, arra próbálunk
haladni, ez nagy biztonságot ad. A Lélekre figyelés erősít
meg. Az egyház szíve szerinti úton próbálunk ebben előre
jutni. Mostani témánkat a három évvel ezelőtti püspöki szinódus
alapján választottuk. Önmagunk evangelizációjával kezdtük,
majd a környezetünkre figyeltünk, most pedig annak az útját
keressük, hogyan léphetünk ki a sekrestye falai közül a világba
úgy, hogy az evangéliumot hirdessük. A biblikus alapozást a
teológiai követte, majd arra kerestük a választ, hogy ki és
kit evangelizáljon, miért fontos ez, és hogyan induljunk el.
Ternyák Csaba érsek a szentmisében arról beszélt, hogy
Jézus küld minket, hogy kiálljunk az emberek elé. Ahhoz
azonban, hogy alkalmas eszközzé váljunk, felkészültség kell.
– Valóban. Hogy jó szándékkal kiállok, és megpróbálom
elmondani azt, amit általános iskolában tanultam – legtöbben
akkor vettek részt hitoktatáson –, az kevés. Miközben
szakmai életünkben folyamatosan képeztük magunkat, diplomát
szereztünk, a hitünk megmaradt a gyermekkori szinten. Ezért
tanulnunk a hitünkről. Fontos, hogy megszülessen az emberben a
tanulás igénye.
Milyen lehetőséget ad az Egyházunk arra, hogy a felébredt
igény alapján továbbmenjen?
– Az egyházmegyékben működő teológiai főiskolák, központok
kínálnak lehetőségeket, ahol az érdeklődők el tudják mélyíteni
a hitüket. A plébániákon segíthet a katekumenátus, a felnőtteknek
tartott hittan, a családközösségek. A keresztény ember
feladata, hogy keresse az útját hite felnőtté válásához.
Az iskolai hitoktatásban mire helyezi a hangsúlyt?
– Az iskolai hitoktatásban azt tartom fontosnak, hogy a
katekézis során a gyermekek találjanak lehetőséget arra, hogy
találkozzanak Isten szeretetével. Ez ad motivációt arra, hogy
valójában miért végezzük a katekézist. E nélkül légvárat
építünk. Erről beszélt a mostani konferencián Török Csaba
atya is. Az a gondolat, hogy Isten személyesen szeret engem, nem
maradhat háttérben. Erre kell épülnie a katekézisnek.
Sokszor ér minket, keresztényeket a vád, hogy zártak
vagyunk. Milyen hangsúllyal van jelen életünkben, hogy megszólítsuk
a kívülállókat?
– Ha őszintén magunkba nézünk, be kell vallanunk, hogy
kevéssé. Ferenc pápa az egyháznak számos ösztönzést ad,
hogy elinduljon ebben az irányban. Van küldetésünk a világban.
Ahogy a pápa fogalmaz: el kell mennünk a perifériákig, nem
pedig otthon a plébánián várni, hogy majd eljönnek hozzánk.
Nekünk kell oda mennünk, ahol az emberek vannak. Ha figyelünk a
pápa kezdeményezéseire, útmutatásaira, akkor nem várunk ölbe
tett kézzel a saját falaink között. Az is kevés, ha csak a
kapunkat nyitjuk ki. Az emberek közé kell mennünk. Az egyháznak
nem csupán egyik feladata az evangelizálás, hanem a fő
feladata. Nem fakultatív, nem választható: Krisztus az egyházra
bízta az evangélium hirdetését, ezért nekünk kötelességünk,
hogy megtegyük.
Vonzó az életünk
a kívülállók számára?
– Ebben az egyház hitelessége
a tét. Jézus azt mondta: „Arról tudják majd meg rólatok,
hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”
(Jn 13,35) A keresztény közösség hitelessége annak függvénye:
jó-e közéjük menni. Veszekednek, széthúznak, közömbösek,
vagy megélik a jézusi egységet, szeretetet. Ebből nőhet ki a
küldetés: előbb-utóbb az istenszeretet túlcsordul, és
elindulunk a szegények felé, amit a Szentatya hangsúlyoz.
(Trauttwein Éva/Magyar
Kurír)
|
