vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.07. 

K. Debreceni Mihály kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 27-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Székely János esztergom-budapesti segédpüspök a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

 Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.

 A jelölések alapján a püspökök testülete ebben az évben K. Debreceni Mihálynak, az MTVA kárpátaljai tudósítójának adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.

 K. Debreceni Mihály 1984. szeptember 23-án született Ungváron. A Csapi Széchenyi István Középiskola befejezése után a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán szerzett diplomát 2005-ben (a negyedik és ötödik évet összevontan végezte). Már egyetemi évei alatt tudósította a Duna TV-t és a Magyar Televíziót, a közszolgálati csatornák számára azóta a kijevi, a bukaresti, a Rio de Janeiró-i és Sao Paoló-i, valamint a nyugati emigrációban élő magyarokról is készített filmet. 2013-ban kétszer is forgatott a Vatikánban: először a pápaválasztás előtt, majd egy cigány zarándokcsoporttal novemberben (mindkét útról egy-egy hosszabb dokumentumfilm is készült). A tavalyi brazíliai Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról kiküldött tudósítóként készített beszámolókat a köztelevízió és -rádió számára, emellett egy 25 perces összefoglalót is gyártott az rendezvényről. Munkájának köszönhető az is, hogy a HungaRio magyar katolikus ifjúsági találkozó résztvevői folyamatosan bekapcsolódhattak a világtalálkozó eseményeibe.

 K. Debreceni Mihály az MTVA kárpátaljai tudósítója, 2011 óta az MTI Hírcentrum ukrajnai részlegéért felelős vezető szerkesztő. Sokfelé forgatott a nagyvilágban az elmúlt években, Közép-Európa összes országa mellett Oroszországban és Dél-Amerikában is filmezett. Második generációs televíziós szakemberként képes egymaga ellátni egy teljes stáb feladatait: remek operatőr, jól ír, interjúi lényegre törőek, és a leforgatott anyag vágási munkálatait is elvégzi.

 Korábbi kitüntetései: 2007-ben a European Reporter’s Cupon Franciaország különdíját nyerte el a legjobb riportfilmért, 2010-ben II. helyezést szerzett a legjobb operatőri munkáért a Reporter Reporter’s Cupon, 2013-ban a My Native Land (Ukraine) versenyen kapott elismerést a legjobb portréfilmért.

 

(katolikus.hu)