vissza a főoldalra

 2014.02.21. 

Először járt magyar küldöttség az orosz katonai levéltárban

Az orosz fél nem zárkózott el az elől, hogy az ’56-os anyagokat is vizsgálhassuk

Oroszországban vizsgálhatják a magyar kutatók a világháborúk magyar vonatkozású eseményeit. Ennek előzménye, hogy először járhatott magyar katonai delegáció az orosz katonai levéltárban. Dr. Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezetője elmondta: ez a kutatás szakszerűen és reálisan úgy oldható meg, hogy állandó rezidensünk kint él Moszkvában, akinek munkáját a magyar állam finanszírozza.

 Hogyan tudták elérni azt, hogy az orosz illetékesek megengedjék azt, hogy magyarok kutassanak Podolszkban, az Orosz Védelmi Minisztérium Központi Levéltárában?

 – Az Orosz Védelmi Minisztérium Központi Levéltárának igazgatója tagja annak a hadisír-gondozó vegyes bizottságnak, ami 2013 tavaszán Magyarországra látogatott. Megkérdeztük tőle, hogy van-e rá mód, hogy fölvegyük az általa vezetett intézménnyel a kapcsolatot, és egy delegáció megtekintse a levéltárat. Igazgató úrnak nem volt ellenvetése, megtörtént a látogatás, ami lehetővé tette, hogy Oroszországban vizsgálhatják majd magyar kutatók a két világháború magyar vonatkozású eseményeit. Az orosz fél tehát nagyon korrekt módon járt el ebben a kérdésben.

 Azt lehet-e tudni, hogy mennyi olyan I. és II. világháborúra vonatkozó iratot őriznek ott, amely kapcsolatba hozható a magyar hadtörténelemmel?

 –Számokat nem tudok mondani; a helyszínen fölsorolták pontosan, hogy milyen anyagokat őriznek, s meg is mutatták azok lelőhelyeit. Az anyagoknak azt a részeit mutatták meg, melyeket egyszer már kijegyzeteltek 1945 után. Tehát pragmatikus, katonai elv alapján dolgoztak: azokat az úgynevezett zsákmány-iratokat tanulmányozták az orosz szakértők, ami által a harcászati tapasztalatokat vizsgálhatták. A szovjet vezetést az érdekelte, hogy a magyar katonai vezetés miként látta a háborút, s milyen módon vívta meg, s ezt az akkor magyarul tudó orosz szakértők kijegyzetelték az utókor és az orosz katonatisztek számára.

 Azt is meg lehet tudni az anyagokból, hogy mi mindent vitt ki az országból a Vörös Hadsereg?

 –Természetesen, de az erre vonatkozó följegyzések nem tesznek ki hatalmas anyagot. Mi is sokkal többre számítottunk. Ez a zsákmány-anyag alapvetően nem változatja meg majd a II. világháborúban harcoló magyar csapatokról a véleményünket. Amit fontosnak tartok, hogy a levéltár vezetősége beleegyezett az orosz anyagok kutatásába is. Tehát azt is megtudhatjuk, hogy a velünk szemben álló szovjet hadsereg tisztjei miként látták a magyar alakulatokat. Ebbe az anyagrészbe sem nézett bele ezidáig hivatalosan egy magyar kutató sem.

 Milyen fontos kérdésekre szeretnék megkapni a választ?

 –A kutatók többsége bizonyára nagyon kíváncsi arra, hogy miként látta az orosz fél a csaták lefolyását, de bennünket, tehát a HM Kegyeleti Főosztályát, egyértelműen a veszteségek pontosítása érdekel. A történészek számára lényeges lehet, hogy az orosz fél hogyan értékelte a magyar katonák teljesítményét. Tehát ezzel is jobban rálátnánk a 2. magyar hadsereg sorsára és lehetőségeire.

 Az 1956-os forradalomra vonatkozó anyagokba is be lehetett tekinteni?

 –Az orosz fél nem zárkózott el az elől, hogy az ’56-os anyagokat is vizsgálhassuk, sőt ki is fejtették, hogy a titkosítás jelentős részét már föl is oldották. Így a forradalomra vonatkozó azon anyagokat tudjuk megtekinteni, amelyek érintették az akkori szovjet hadsereget. Föl kell hívni a kedves olvasók figyelmét arra, hogy az orosz katonai levéltár nem azonos a belbiztonsági szervek levéltárával. Tehát itt csak azokat az anyagokat találjuk meg, melyek konkrétan az akkori Vörös Hadsereg működésére vonatkoznak, így a belügyi alakulatok tevékenységeiről ezekből az iratokból nem kapunk információkat.

 Így az sem derülhet ki, hogy kiket szerveztek be az oroszok a magyarok közül a saját kémhálózatukba?

 –Ennek a levéltárnak az anyagából ez nem tudható meg. Az itt őrzött dokumentumok a hadászati és harcászati kérdésekre, és azok háttereire adhatnak választ. Így ezek az anyagok a tudományos kutatókat elégíthetik ki, s nyilvánvaló, hogy ebből a kapcsolatból elsősorban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárának lesz a legnagyobb haszna. Nagyon reménykedem benne, hogy a veszteséglisták pedig hozzájárulnak a magyar hadifoglyok sorsának föltárásához.

 A lehetőség adott, viszont kérdés, hogy van-e a kutatáshoz megfelelő számú apparátus, melynek tagjai jól felkészültek a hadtörténeti területen, és jól ismerik az orosz nyelvet?

 –Ez a kutatás úgy oldható meg, hogy egy állandó rezidens kint él Moszkvában, s a munkáját a magyar állam finanszírozza. Természetesen évente tízmilliós nagyságú egy ilyen állandó kutató tartása, és főleg a személyes kiadásokat kell kifizetni, hiszen Moszkva elég drága város. A különböző és szigorú követelmények alapján kiválasztott személy pedig földolgozza az orosz levéltárban található anyagokat, és azt publikálásra előkészíti. Némely egyéb kutatást egy-egy fontos kérdésben lehet történészeknek folytatniuk, de az vezet eredményre, ha egy rezidensünk kint él és állandó kutatóként dolgozik. Van erre példa, hiszen a bécsi katonai levéltárban két fős delegátus kutatja folyamatosan a magyar anyagokat.

 A magyarokon kívül milyen nemzetiségűek kutathatnak még ebben az orosz katonai levéltárban?

 –Az orosz fél jelezte, hogy érkeznek írásbeli megkeresések, sőt az USA-ból is megjelennek kutatók náluk. Általános jelenség, hogy az orosz levéltárakban feloldják a titkosítást, s ha az ő anyagukat publikálják, az az ő hírnevüket és tudományos kapcsolataikat is erősíti. Hiszen már nincs értelme a II. világháború hadműveletei részeire vonatkozó anyagokat titkosítani. Így az orosz fél érdeke is, hogy ezek a dokumentumok megjelenjenek a nemzetközi tudományos publikációkban.

Medveczky Attila