vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.21. 

Berényi: Magyarként akarunk érvényesülni!

Az MKP Országos Tanácsa szombati, február 15-i ülésén Bárdos Gyula köztársaságielnök-jelölt kampányát is értékelte, ugyanakkor a Népi Platform felelősségére is rámutatott.  A részletekről portálunkat Berényi József pártelnök tájékoztatta.

"Nagyon pozitívak a visszajelzések. Dél-Szlovákiában a magyarok, de a szlovákok is értik Bárdos Gyula jelölésének a lényegét, miszerint egy összefogással mutassuk meg, hogy van súlyunk és egyenrangú állampolgárok vagyunk ebben az országban.

Ide tartozik az is, hogy befolyásolni tudjuk a köztársaságielnök-választást is, és ne mások szabják meg, hogy hova, milyen tisztségre jelölhetünk valakit, vagy sem. Ezt a kérdést mi is döntsük el magunk!

Integráns részei vagyunk ennek a társadalomnak, de úgy, hogy magyarok vagyunk, és magyarként akarunk érvényesülni. Jó eredményre számítunk az első körben, hiszen Bárdos Gyula személyében egy olyan jelöltet sikerült állítanunk, aki pártállásra, sőt etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül szerezhet szavazatokat.

A Magyar Közösség Pártjának Országos Tanácsa azt is kimondta, hogy nehéz helyzetbe kerülünk, ha a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint Robert Fico és Andrej Kiska kerülnek az államfőválasztás második körébe.

Robert Ficót nem akarjuk, Kiskát viszont nem ismerjük. Egy olyan személyről van szó, akit politikai szinten nem lehet besorolni sehová sem, azaz, személye számunkra egy zsákbamacska. Ezért a helyzetért elsősorban a Népi Platformé a felelősség, hiszen egy olyan jelöltet állítottak, aki nem tudja felvenni a versenyt nem csak Robert Ficóval, de több más jelölttel sem.

Mi készek lennénk Pavol Hrušovskýt támogatni a második körben, de oda önerőből kellene jutnia, és akkor majd az eredményéhez hozzá lehetne tenni pluszként a magyar szavazatokat is. A köztársaságielnök-választás időpontjáig azonban még van egy hónap" - szögezte le Berényi József.

 

(Forrás: felvidek.ma)