vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.21. 

Az RMDSZ a politikusaira bízza a marosvásárhelyi tömegrendezvényén való részvételt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a politikusainak a belátására bízza, hogy részt vesznek-e a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett Székely szabadság napján március 10-én Marosvásárhelyen – nyilatkozott az MTI-nek Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor elmondta, még nem tudja, hogy ő maga elmegy-e a rendezvényre, ugyanis az azt megelőző napokon az Európai Néppárt kongresszusán vesz részt, és megtörténhet, hogy a kongresszust követő egyeztetések március 10-ig is elnyúlnak. Az RMDSZ elnöke nyomatékosította, az SZNT-nek nagyon oda kell figyelnie arra, hogy tartsa távol a pártpolitikát a rendezvénytől, és ne hangozzanak el a mikrofontól az RMDSZ-t sértő kijelentések. Kelemen Hunor azt is megjegyezte, ha az SZNT valamilyen nyilatkozatot akarna elfogadtatni az összegyűltekkel, igényt tartanak arra, hogy a dokumentum szövegét közösen dolgozzák ki.

 

MTI