vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.21. 

A többlet

Tizedszer adták át a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat február 15-én Budapesten. A Bethesda Gyermekkórház alapító főigazgatójának emlékére szervezett tizenegyedik emlékkonferencián Katkó László lelkipásztor, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Szeretetotthon vezetője vehette át az elismerést a Hold utcai református templomban.

 A hétszázezer forinttal járó díj célja, hogy elismerésben részesítsen egy olyan személyiséget vagy közösséget, aki a Bethesda Kórház volt főigazgatójának lelkületével, példamutatóan szolgálja a beteg, elesett emberek ügyét, egyszerre gyógyítva szeretettel azok testét és lelkét. A díjat tíz évvel ezelőtt hozta létre a Magyarországi Református Egyház Zsinata, a Németajkú Egyházközség Protestáns Fóruma, a Bethesda Kórház Alapítvány és a Dunamelléki Református Egyházkerület Dizseri Tamás emlékére.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, református teológus az átadó ünnepségen elmondta: az egyházi intézményeknek akkor van értelmük Magyarországon, ha az emberség többletét mutatják fel. A díj is olyan embereket, közösségeket szeretne megmutatni a világnak, akik élik és továbbadják ezt a többletet. A miniszter a kárpátaljai református közösségről elmondta: azok mutatnak nekünk példát a cigányokkal, az elhagyott gyermekekkel, az oktatással kapcsolatos munkájukban, akik sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint mi. Hozzátette: az egészségügyben szükség van külső, legális erőforrásokra a működéshez. Az egyházban a külső forrás bevonása a Szentlelket jelenti, innen van az a belső erő, amelyből a nehéz helyzetben is lehet többletet felmutatni.

 Nem győzelem, ajándék

 Ugyancsak a többletről beszélt Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök a kánaáni asszony története (Mt 15,21–28) alapján tartott áhítatában. A furcsa, bántó párbeszédet a nagy igehirdető, Spurgeon két igehirdetésének összehasonlításával magyarázta a püspök. Az első prédikáció az asszony győzelmeként értelmezte az igeszakaszt, a második, harminc évvel később keletkezett magyarázat szerint pedig az asszony nem győzött, hanem kegyelmet nyert. – Istenismeret és önismeret nagy drámája ez, amikor a kánaáni asszony elismeri kicsiségét, és a kegyelemért könyörögve világosan látja: az nem fölösleg, hanem többlet, ajándék – mondta Bogárdi Szabó István, és hozzátette: – Amikor Jézus azt mondja: „Asszony, nagy a te hited", akkor nem mennyiségi, teljesítménybeli, hanem minőségi kérdésről beszél, amibe csak a hit tud belelátni. Ha Isten kegyelmet kapott gyermekeiként a kegyelem megsokszorozói akarunk lenni, akkor írjuk a szívünkbe a kegyelem mély üzenetét: nem győzünk, ha kapunk.

 A szeretet leleménye

 Az áhítat után Bencze János, a Bethesda kórházlelkésze bejelentette a 2014-es év kitüntetettjét, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont vezető Katkó Lászlót, akinek átadták a Melocco Miklós tervezte emlékplakettet, amely az irgalmas samaritánust ábrázolja. A díjazott elmondta: mindenkit oda helyez az Úr, ahol feladata van, de az csak imádsággal és az imádkozó emberek segítségével végezhető el, így épül az általa vezetett otthon is. – Nem volt mindig sikeres a munka, nehéz napokat is megéltünk. Köszönöm mindazoknak, akik segítettek elindulni – tette hozzá Katkó László, kiemelve egy holland férfit, a tavaly karácsonykor elhunyt Pieter van Drielt, aki kezdettől fogva áldozatosan segítette az otthon munkáját, járta a pszichiátriai intézményeket és eldugott fogyatékosotthonokat, hogy mentse azokat, akiket huszonöt éve nem vittek ki a szabad levegőre, vagy akik egy erkölcsileg igen lecsúszott családba születtek.

 Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke laudációjában úgy fogalmazott: a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj arra is alkalmas, hogy összefogjon különbözőnek látszó világokat, területeket. A díjazottak olyan közösséget alkotnak határon innen és túl, orvostudományban, intézményes diakóniában, emberi helytállásban, amelyben közös a Krisztus kicsinyeivel való törődés, az odafordulás és annak hiteles hirdetése, amit Krisztus kegyelméből megtapasztaltunk.

 Katkó László a Szovjetunióban született. A katonaságban és az ungvári vegyi gyárban töltött huszonöt év alatt folyamatosan éreztették vele: nem megbízható tagja a rendszernek. Munkája során találkozott nehéz helyzetben élő gyermekekkel, és akikkel szemben különleges elkötelezettséget élt meg. 1982-től a szürtei gyülekezet presbitere, később gondnoka. 1991-től zsinati tag, ungi főgondnok. 1993-ban, a nagyberegi líceum indulásánál segédkezett, majd elkezdődött az Irgalmas Samaritánus gyermekotthon építése Nagydobronyban, ahol 1995-ben igazgatói feladatokkal bízták meg az ivóvíz, áram és fűtés nélküli intézményben, ahol halmozottan sérült, elhagyott, vagy elárvult, nehéz helyzetben élő lányokat szerettek volna segíteni, holland támogatással. Katkó László keze alatt önellátó intézmény született a hatezer lelkes, színmagyar településen, ahol ma hetven lányról gondoskodnak a szeretet leleményességével.

 A díjátadó után Katkó László számolt be az 1996 óta működő otthon történetéről, működéséről. Jelenleg 70 lakót, köztük 8 halmozottan sérültet lát el 39 dolgozó. Pékség, fogorvosi rendelő, halastó, tehén- és sertéstelep, méhészet, 10 hektárnyi termőföld segíti többek között az intézmény önellátását, ahol rendszeresen szállásolnak el turistákat is, valamint adnak otthon rendezvényeknek, konferenciáknak – volt olyan gondozott, akit egy ilyen találkozó után hozott el ide kezelőorvosa. Tavaly augusztusban nyílt meg a felnőtt lakókat befogadó Gondoskodás háza, ahol 16 főt tudnak elhelyezni mindaddig, amíg férjhez nem mennek – az eljegyzéseket, lakodalmakat együtt, valódi nagycsaládként ünneplik.

 Határtalan gyermekvédelem

 A beszámolót követő emlékkonferencián Czibere Károly beszélt a Magyarországi Református Egyház gyermekjóléti és gyermekvédelmi munkájáról, különös tekintettel a nevelőszülői hálózatról, ahol jelenleg 537 szülő foglalkozik 793 gyermek nevelésével. Az örökbefogadás lélektanáról Bogár Zsuzsa pszichológus, az Ágacska Alapítvány munkatársa tartott előadást, amelyben az örökbefogadásban leggyakrabban megjelenő nehézségeket ismertette, és az örökbefogadással kapcsolatos ismeretterjesztés fontosságát hangsúlyozta. Erre Czibere Károly is kitért előadásában, mondván: szégyennek tartja, hogy kevesen ismerik Magyarországon a határon túl folyó gyermekvédelmi munkát, valamint azt, hogy mindeddig nem készült olyan átfogó tanulmány, amely megvizsgálna Trianon hatását a gyermekvédelmi munkában.

Az eddigi díjazottak: 2005-bel Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi lelkipásztor, 2006-ban Neuwirth Magdolna neurológus főorvos asszony, 2007-ben Győri Katalin, a debreceni Erdélyi Otthon szervezője és vezetője, 2008-ban a diakonisszák közössége, 2009-ben Victorné Erdős Eszter, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió vezetője, 2010-ben Bereczky Ildikó harkányi lelkipásztor, 2011-ben Németh Sándor lelkigondozó, könyvtáros, történelemtanár, 2012-ben Csuka Tamásné börtönmissziós lelkész, 2013-ban Tahy Ádám kardiológus főorvos vehette át az elismerést.

Bagdán Zsuzsanna

Fotó: Vargosz

 

(A cikk megjelenik a következő Reformátusok Lapjában.)