vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.21. 

Emberi szó

Az izraeli nagykövet szerint nem a politikusok, nem a zsidók hanem a magyar nép megjelenése fontos a holokauszt 70. év­fordulója alkalmából rendezendő eseményeken. Az a fontos, hogy emlékezzünk azokra, akik az életükkel fizettek azért, mert zsidónak születtek. A Jerusalem Postnak azt nyilatkozta: a magyar zsidó szervezet annak ellenére hozta ezt a döntését, hogy a magyar kormány békítő üzenetet küldött a zsidó közösségnek.

Mint ismeretes, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége vasárnap döntött a holokausztév kormányzati programjainak bojkottjáról. A szervezet a civil pályázati alaptól elnyert támogatások visszaadásával fenyegetőzött. Hajt­hatatlannak mutatkozott a legkisebb kompromisszumra, visszatetsző módon követelte, hogy a kormány állítsa le a Szabadság tér­re tervezett a német megszállás áldozatai em­lékművének felállítását, a józsefvárosi Sorsok Háza projektet, és váltsa le a Veritas kutatóintézet elnökét, Szakály Sándort.

Sértő és pimasz hangnemben kapja Magyarország a vádakat és hazugságokat, melyben visszatérő motívum: mert nem kértünk bocsánatot! Most Ábrahám úr vissza­adta a ki­tüntetését is, és folyékonyan letagadta a tényeket, pe­dig nem fe­lejtette ő azt el, hogy Antall Józseftől kezdve, Horn Gyulával folytatva minden kormány és államfő fejet hajtott az ál­dozatok emléke előtt. Ugyanígy tett a re­formátus egyház Ra­vasz püspök által jegyzett nyilat­ko­zatában, valamint a Katolikus Püspöki Kar és a Magyarországi Egyházak Öku­menikus Tanácsa is Isten színe előtt kért bocsánatot. Az őszin­te, szívből jövő bánatra mi volt a válasz? A SZŐR­SZÁL­HASOGATÁS. Miért csak így, mi­ért nem úgy? És évről évre a nem elég! Még mindig nem elég! Orbánék bevezették a holokauszt áldozatainak em­lék­napját. Százszor és ezerszer el­mondták: minden zsidó számíthat rájuk, megvédik őket, no­ha nincsenek bántva. Áha, szóval mi nem vagyunk a ma­gyar nemzet részeinek te­kintve Orbán által! – jött azonnal a felelet. Őszintén szólva meg­untam már ezt az állandó jammerolást! Éppen ezért tar­tom fontosnak Ilan Mór nagykövet mér­téktartó és elegáns okfejtését. Mert 1992 óta, hogy Csurka Istvánnal Berenbaum rabbinál járva megtekintettük az akkor még makett állapotában lévő holokauszt múzemot, tehát húsz év óta ez az első valóban emberi szó a meg­szokott vádas­kodások helyett

 

czyla