vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.21. 

Miščević: Az EU miatt mielőbb meg kell alakítanunk a kormányt

Tanja Miščević, Szerbia európai uniós tárgyalócsoportjának vezetője szerint az európai integráció miatt fontos, hogy a választást követően minél előbb megalakuljon a szerbiai parlament és a kormány, írja a Beta.

 Miščević rámutatott arra, hogy az új parlamentre számos új törvény elfogadása vár majd, így többek között a médiatörvényé, amely már átjutott az Európai Bizottság ellenőrzésén, de a munkatörvényé és a csődeljárásról szóló törvényé is.

 A főtárgyaló szerint az előrehozott a parlamenti választás nem fogja lelassítani Szerbia európai uniós csatlakozási tárgyalásait. „A héten kezdődnek meg az oktatás és a kultúra kérdéseivel kapcsolatos tárgyalások. Semmi sem állt le, éppen ellenkezőleg, két lépéssel előrébb haladunk” – mondta Miščević az RTS vendégeként.

 A kérdésre, hogy a szerbiai kormánynak az eurointegrációval kapcsolatos munkáját lassítja-e az a tény, hogy a kormány lemondásban van, a tárgyalócsoport vezetője azt válaszolta, hogy ez ebben a pillanatban nem fontos, mert a politikai döntések „nem elengedhetetlenek ahhoz, hogy megismerkedjünk a Európai Unió gyakorlatával”.

 Miščević egyezett Branko Ručić eurointegrációval megbízott tárca nélküli miniszter abbeli véleményével, hogy a tárgyalások első évében öt vagy hat tárgyalási fejezet megnyitása is lehetséges.

 

(vajma.info)