vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.05. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 10.száma!

A tartalomból:

HÁBORÚ, BÁRMIKOR (Csorja Gergely írása a címlapon)

Bármennyire is ellentétes alapértékeinkkel, a keresztény ember bármennyire is elutasítja az öldöklést, az egymásnak feszülő csoportok harca, a háború az emberi lét egyik formája. Méghozzá meglehetősen gyakorta előforduló formája. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a háborúk kitörésének okaival, az ellentétek végletességének kialakulásával és a látszólag értelmetlen pusztítás lélektanával. De valódi választ nehezen találunk az égető kérdésre, és ennek egyik lehetséges, sőt valószínű oka, hogy az élet eme ésszerűtlen jelenségére nincs az emberi elme számára elfogadható általános válasz. A háború alapokaira Samuel P. Huntington, a XX. század végének meghatározó amerikai elméletgyártója által renovált civilizációs elmélet adott választ a Nyugat politikacsinálóinak. Ez a válasz annyira hitelesnek tűnt Washingtonban, hogy egy komplett külügyi és nemzetvédelmi stratégiát építettek rá. Az elméletet eredetileg ugyan Oswald Spengler találta ki a 20-as évek elején és írta le lényegesen nagyobb horizontú elmélete részeként, de Huntington forrásmegjelölés nélküli újraértelmezése Spengler gigantikus munkájánál, A Nyugat alkonyánál lényegesen nagyobb hatásúnak mutatkozik. (Spengler zsenialitásának sajnálatos elfeledése a Nyugat egyik legnagyobb szellemi pazarlása, melyért nagy árat fizetünk.)

 In memoriam Csurka István

Az ellenség terve: tisztán kiemelkedni a habokból (2.oldal)

A Szabad Demokraták Szövetsége megszűnésének, mint pártnak ez a történelmi, mélyebben fekvő oka. Ez elégelődött meg, anélkül, hogy kimondódott volna. Elég volt belőlük. De ez a megszűnés egyben egy csalárd csőd is, amely mögött ott áll a csődgondnok: Bajnai Gordon és idegen megbízói. Nagyon körmönfont dolog ez. A kimondott önfeloszlatás, az alapítók kilépései mögött felismerhető a rendszer megmentésének a szándéka. Mert másként már nem menthető meg a rendszer, a gyarmatosítás. A kilépők ugyanazt a megbízást teljesítik, mint huszonegy éve a megalakuláskor. Nem lehet nem észrevenni azt a mohó igyekezetet, amellyel a rendszerváltás óta elkövetett bűnök garmadáját ebbe az eredetileg is kisvállalkozásba most belepumpálják. Mert valakinek tisztán kell kiemelkednie a habokból. Bajnai Gordonnak kell a palackorrú tiszta delfint eljátszania úgy, hogy a farka se érjen a vízbe.

 A gyermekvállalás támogatása kiemelt célja a kormánynak

A családi élet és a munkahelyi feladatok összeegyeztetése alapvető érdeke a munkaadóknak (4.oldal)

A család és a munka iránti elköteleződés jellemzi a kabinet politikáját. Ennek érdekében a kormány az idén is meghirdeti a Családbarát Munkahely pályázatot. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: az alaptörvényben rögzítettük a családok védelmét, és a családok védelméről szóló 2/3-os törvény megnevezi a családok jogosultságait, így a pénzbeli támogatásokat is. Tehát a család közjogi védelme soha nem volt annyira erős, mint jelenleg.

 A posztkommunista maffia készülődik (4.oldal)

Önkényuralmi jellegéből eredően már a Kádár-diktatúrában is csak a látszatához ragaszkodtak annak a hazugságnak, hogy minden hatalom a dolgozó népé. Ám az állampártból létrehozott MSZP-t a leggátlástalanabb rablókapitalizmus képviselői foglalták el, akiknek természetes szövetségesévé vált a magyarokat zsigerből gyűlölő SZDSZ-es klikk, s Gyurcsány Ferenc puccsszerű hatalomátvételével kiteljesedett a rombolásuk.

 A baloldali összefogás adóemelésre, támogatásmegvonásokra, megszorításokra készül

A Gyurcsány-korszakkal szemben a mostani kabinet megvédi a nyugdíjasokat,

és mindent megtesz terheik csökkentéséért (5.oldal)

Dr. Pósán László országgyűlési képviselő az április 6-ai országgyűlési választáson a Debrecen központú Hajdú-Bihar megyei 2. választókerületben méretteti meg magát. Képviselő úr elmondta: a baloldali politikusok brutális adóemeléssel akarják büntetni mindazokat, akik a családi adórendszerrel jobban jártak.

 Chrudinák Alajos: TÖRTÉNELMI FORDULAT (6.oldal)

A John McCain féle amerikai neokonzervatívok és George W. Bush elnök egykori, héja politikusai, akik az örökös háborúk reményében összeszűrték a levet izraeli tábornokokkal és cionista stratégákkal, 2013 szilveszterekor bosszúból Obamát kiáltották ki a legrosszabb amerikai elnöknek, mivel az elmúlt év végén új közel-keleti politikát hirdetett és a Szíria és Irán ellen tervezett két háborújukat is meghiúsította, amelyek kirobbantásáért Netanjahu már évek óta rámenősen hajszolja az amerikai elnököt. Az embernek akaratlanul is e díszes társaság engedelmesen militarista elnöke, Bush jut az eszébe, aki ebbe három meghirdetett háború után bele is bukott. Sean Wilentz amerikai történész Bush elnök haldokló, iraki háborújának utolsó éveiben közölte a világgal, hogy Bush számára a legkedvezőbb forgatókönyvcím az „Óriási, történelmi kegyvesztés” lehetne, majd így folytatja: „Sok történész most arra lenne kíváncsi, hogy Bushra vajon tényleg úgy emlékeznek majd, mint az amerikai történelem legrosszabb elnökére?” A történész nem tévedett, Bush valóban az egyik legkártékonyabb elnöke volt Amerikának.

 Két év alatt valamennyi hazai általános és középiskola hálózati csatlakozása megújul

A miskolci pályázat sikere miatt döntöttünk a Digitális Közösség Program folytatása mellett (7.oldal)

Az általános iskolában egyre meghatározóbb az informatika-oktatás, az informatikai eszközök használata. A sávszélesség-bővítést követően uniós forrásból mintegy 12 milliárd forint jut az iskolák informatikai eszközeinek fejlesztésére. Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: valamennyi településen ki kell építeni az internetes gerinchálózatot egészen utcaszintig, s az adott állampolgár eldöntheti, kíván-e élni az adott csatlakozási lehetőséggel.

 Az új földtörvény május elsején mindenképpen hatályba lép

Egyetlen négyzetméternyi földet sem engedünk át a külföldi spekulánsoknak (8.oldal)

Az új törvény legfontosabb rendelkezése, hogy a magyar termőföldet védi, és a magyar földműveseket hozza előnyös helyzetbe azzal, hogy akik helyben laknak és ott gazdálkodnak, azok vehetik meg a földeket. Dr. Bitay Márton, a vidékfejlesztési tárca állami földprogramért felelős államtitkára szerint a földtörvény május 1-jén akkor is hatályba lép, ha az unió nem üti rá a pecsétet.

 Befejeződött a kulturális rendszerváltozás

Újra támogatást biztosítunk az önkormányzatoknak a helyi kulturális intézmények működtetésére (9.oldal)

Ebben a ciklusban ment végbe a valódi kulturális rendszerváltozás, hiszen 2010-ig a magyar múzeumi és színházi világ jórészt ugyanabban a szervezeti, fenntartói struktúrában működött, mint 1990 előtt. Szerkesztőségünk vendége Halász János kultúráért felelős államtitkár.

 Újpesti meglepetés

Rendezőként a darab mondanivalóját nem hazudtolom meg, s kerülök minden öncélúságot (12.oldal)

A meglepetés – ezzel a címmel mutat be zenés színművet Újpest első polgármesteréről, Ugró Gyuláról március 14-én az Újpest Színház. Történelem, lokálpatriotizmus és magyar nóta egy színpadon. A műről Dózsa Lászlóval, az Újpest Színház művészeti vezetőjével, a darab rendezőjével beszélgetünk. „Azt figyeltem meg, hogy a közönség elvárja és szereti, ha a színdarabok közben muzsika szól. Tehát kedvelik a zenés darabokat. Aki ismeri a rendezéseimet, például a Bodnárnét vagy az Elveszett paradicsomot, tudja, hogy mindig zenével fűszerezem meg az előadásokat. A zenét nem öncélúan használom, nem időkitöltésként, hanem az előadás koncepciójának részeként. A Bodnárnéban felcsendülő ballada még jobban fokozta a drámai erőt. Esetünkben pedig butaság lett volna figyelmen kívül hagyni azt, hogy Újpest első polgármestere remek nótákat is szerzett.”

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

 

Tisztelt Támogatóink!

A Magyar Fórum csak Önökkel, Önökben létezik, az Önök figyelme, segítsége tarthatja életben. Ha tehetik, támogassák az újságot! Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak, mert ezzel támogatják a Heti és Havi Magyar Fórum megjelenését. Teendők a felajánlással kapcsolatban: éves adóbevallásuk elkészítésekor töltsék ki vagy kérjék cégüket, hogy készítse el az ún. 1%-os adóval kapcsolatos rendelkező

nyilatkozatot. Ezen nyilatkozaton két adatot kell feltüntetni:

1. A kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

2. A kedvezményezett adószáma: 18670275–1–13

 

Támogatásukat köszöni: Medveczky Attila, a kuratórium elnöke