vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.28. 

Munkaalapú társadalmat építünk

A baloldali összefogás jelöltjei a tények figyelembe vétele nélkül negatív és gyűlölet-kampányt folytatnak

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, kormánymegbízott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyíregyházi központú, 2. számú választókerületében méretteti meg magát az áprilisi országgyűlési választáson. Képviselő úr elmondta: a munkahelyteremtő- és munkahelyfenntartó pályázatoknak köszönhetően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, s így a 2. számú választókerületben is, több helyi vállalkozó nyert pályázati támogatást.

 Képviselő úr még 2010-ben azt nyilatkozta: „Ha munka van, akkor minden van. Úgy lehet a munkahelyeket erősíteni Nyíregyházán, hogy a helyi vállalkozókat támogatjuk, valamint a fiatal, diplomás, képzett munkaerőt helyben megtartjuk.” Három és fél év alatt mit sikerült ezekből az elképzelésekből megvalósítani?

 –Nagyon jól emlékszik a mondataimra, s a mai napig nem változott a munkahelyteremtés területére vonatkozó véleményem. A legfontosabb kérdés ma is a munkahelyteremtés és a megélhetés. Hiszen a munka jövedelmet képez, és mi munkaalapú társadalmat építünk. Szabolcs-Szatmár –Bereg megye 2. választókerületében nagyon lényeges a munkahelyteremtés. De mi nem csak beszélünk erről! Hiszen több olyan beruházást hajtottunk véghez, aminek kivitelezésében a helyi vállalkozók lehetőséget kaptak. Útépítés történt az elmúlt három és fél évben: Nyírbogdánytól egészen Paszabig, s ez a választókerületemet érinti Kótajnál, Bújnál és Paszabnál. Régóta várták már a helyi lakosok ezt a fejlesztést, mert nagyon rossz minőségű volt az út az említett települések között. Lényeges, hogy Nyíregyházán leraktuk a nyugati elkerülő út alapkövét, így az autópályától –2014 végétől –be lehet jutni a tiszavasvári útig, s mindez kapcsolódik a LEGO Manufacturing Kft. legújabb beruházásához. Hiszen a LEGO új gyárat épít Nyíregyházán – az én választókerületemben – , aminek átadására március 25-én kerül sor. A LEGO a már meglévő 1300 munkahely mellé 500 újabbat hoz létre az új telephelyén. Mindez nagyon lényeges beruházás a Nyíregyházán és környékén élők számára. A helyi vállalkozók számára munkahelyet teremtett az alsó-szabolcsi szennyvízberuházás, ami Nyírtelektől Tiszalökön át Tiszadobig tart. Jelenleg még zajlanak a kivitelezési munkálatok, s ha azok a terv szerint a közeljövőben befejeződnek, akkor 95%-os lesz a csatornázottság a 2. számú választókerületben. Tehát a már említett fejlesztések, az ipari parkokban történő beruházások és a LEGO gyár építése mind-mind munkahelyet teremtettek. Nem állíthatom azt, hogy már nincs teendőnk a munkahelyteremés területén, hiszen még vannak, akik nem tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, ezért a közfoglalkoztatás jelentős lehetőséget biztosít azon munkanélküliek számára, akikre még bizonyos okok miatt nem tart igényt a versenyszféra. Ők bekapcsolódhatnak az önkormányzati közfoglalkoztatásba, illetve, mivel esetünkben hátrányos helyzetű kistérségekről beszélünk, a Strat-munkaprogram is lehetőséget biztosít számukra. 2013-ban több mint 40 ezren dolgoztak a megyében a közfoglalkoztatási programban, és ebbe beletartoznak azon települések lakói is, akik a 2. számú választókerülethez tartoznak.

 Halmi József, az MSZP megyei alelnöke azt állítja: „tavaly 400.000 közmunkást foglalkoztatott a kormány, ám ha ezt a kört kivesszük a foglalkoztattak köréből, akkor a munkanélküliség nem csökkent, hanem növekedett.” Mi erről a véleménye?

 –Tényszerűen cáfolható Halmi József állítása, mert országos szinten a 2010-es kormányváltástól számítva – most a KSH és az Eurostat adatait idézem – 255 ezerrel többen dolgoznak, mint korábban, s ebből a versenyszférában hozzávetőlegesen 110 ezren. A munkahelyteremtő-és munkahelyfenntartó pályázatoknak köszönhetően Szabolcs-Szatmár –Bereg megyében, s így a 2. számú választókerületben is, több helyi vállalkozó nyert pályázati támogatást. Így körülbelül megyei szinten 70 vállalkozás tudott bővíteni, s hozzávetőlegesen 700 munkahelyet teremteni. A munkanélküliség is csökkent a megyében. Jelenleg 14-15 %-os a munkanélküliség, ami csökkenő tendenciát mutat, hiszen ez az arány 3 évvel ezelőtt 21-22%-os volt. Jelenleg az országos átlag 9,3%-oa. A közelmúltban miniszterelnök úr arról beszélt Kínában, hogy ha több beruházás érkezik az országba, akkor hosszú távon elérhető az a cél, hogy 4%-ra csökkenjen a munkanélküliségi ráta.

 Sokan kritizálják a közfoglalkoztatást. Tud arra választókerületéből példát mondani, hogy valaki a közfoglalkoztatási program keretén belül kezdte meg a munkát, és immár az elsődleges munkaerőpiacon dolgozik?

 –Tavaly augusztus 8-án a közfoglalkoztatás keretén belül egy szakképzett karbantartó kezdte meg a munkáját a földhivatalnál – ő éppen az én választókerületemben lakik, Nyíregyháza kertvárosi részén –, és olyan jól dolgozott, hogy január 1-jétől átvettük főállásba. Így már munkaviszonyban áll a megyei földhivatalnál.

 Többen sajnálkozva tekintenek az ország keleti felére. Olyan előítélek élnek: ott magas a vagyon elleni bűncselekmények száma és elég rosszak az útviszonyok. Van-e valami alapja ennek a sztereotípiának?

 –A megye az elmúlt három és fél évben egyre erősebben kezdett fölzárkózni az ország fejlettebb részeihez. Tény, hogy nehezebb körülmények közt élnek itt a lakosok, mint a nyugati régióban, de az itt élők szeretnének dolgozni, s olyan jövedelemhez jutni, hogy abból eltartsák a családjukat. A legtöbben nem akarnak elvándorolni, hanem a lakóhelyükön szeretnének munkát találni. Az infrastruktúra állapota a megyében – ha az utakra, kerékpárutakra, szennyvízhálózatra gondolunk – jelentősen fejlődött. Sőt! A turizmus a megyeszékhely egyik sikerágazata, aki nem hiszi, látogasson el Nyíregyházára és környékére, és saját szemével győződhet meg arról, mennyit fejlődött ez a térség az elmúlt években. Való igaz, hogy a közbiztonság kérdése is élénken foglalkoztatja a választókat. Rakamazon rendőrőrsöt adtunk át, és több rendőrkapitányságon jelentős létszámnövekedés történt. Természetesen még vannak teendők a közbiztonság területén, de már érzékelhető a javulás.

 A fejlesztések, a munkahelyteremtés egyik vonzata lehet az, hogy többen vállalnak gyermeket.

 –Ez nálunk sincs másként. Nyíregyháza lakossága nem csökkent, hanem, ha kis mértékben is, de növekedett, ellentétben az országos tendenciával. Jelenleg 120 ezren élnek a megyeszékhelyen.

 Tehát óvodákat, iskolákat is fejlesztettek?  

–A választókerületemen belül óvodát újítottunk fel és bővítetünk Ibrányban, Nagycserkeszen, és Kálmánházán most kezdik el a bővítési munkálatokat. Az utóbbi településen tavaly adtam át a megújult Benedek Elek Általános Iskolát, ahol immár korszerű körülmények között tanulhatnak a gyerekek. Egyetlen egy iskolát, óvodát sem zártunk be, hanem felújítások, bővítések történtek. Ki kell emelni, hogy az egészségügyi szolgáltató rendszer is fejlődött, hiszen orvosi rendelők, egészségügyi szolgáltató központok jöttek létre. Tiszalökön, ahol február 12-én kormányablakot avattunk Navracsics Tibor miniszter úrral, ami azt jelenti, hogy a közigazgatás is megújult a Tiszavasvári járásban, meglátogattuk az átadás ellőtt álló térségi egészségügyi központot. Emellett fejlődik a védőnői hálózat is. Mindezek az intézkedések mind az állampolgárok érdekében történnek.

 A szabolcsi 2. választókerület 2014-re mennyivel bővült ki? Több kisebb település is hozzá tartozik?

 –Nyíregyházának a nyugati, a kertvárosi része tartozik a választókerülethez és a külterületi bokortanya-rendszer. Az a célom, hogy a bokortanyákat úgy fejlesszük, hogy azok turisztikai látványosságok legyenek. Emellett 20 település tartozik még a 2. választókerülethez, így a megye nyugati és a Tisza-mente városai, nagyközségei.

 Bizonyára, mint kormánymegbízott jobban ismeri az „új” településeket.

 –Mint megyei vezető állandóan foglalkoztam ezekkel a településekkel is. Családilag is kötődöm ehhez a térséghez: Nyírteleken születtem, míg Gávavencsellőről édesapám és nagyszüleim származnak.

 Milyen kampányrendezvényeket terveznek?

 –Simicskó István államtitkár úr – aki Tiszalökön született és Tiszavasváriban él a rokonsága – már egyszer tartott lakossági fórumot a választókerületben, és majd később is meghívott vendégünk lesz a kampány során. Mivel sokan élnek mezőgazdaságból a térségben, agrárfórumot tervezünk Budai Gyula államtitkár úr és Jakab István képviselő úr részvételével, és gazdasági fórumot is, melynek díszvendége Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr lesz.

 A jelenlegi képviselői programját az íróasztal mellett álmodja meg, vagy a civil szervezetekkel, az egyházakkal, a polgárokkal konzultálva?

 –Széleskörű társadalmi kapcsolatokkal rendelkezünk, így jó viszonyt ápolunk az egyházakkal, a civil szervezetekkel, az iskolák, a tankerületek vezetőivel. Tehát mindig meghallgatom a polgárok, és a társadalmi csoportok vezetőinek véleményét, és nagyon fontos számomra, hogy a fiatalok ne vándoroljanak el, mert csak akkor lehet felzárkózó térségről beszélni.

 Önnel szemben, ha jól tudom, Juhász Ferenc, hajdani szocialista honvédelmi miniszter indul…

 –Juhász Ferenc többször indult a hajdani 3-as számú választókerületben, és én a választókat elég bölcsnek ítélem meg ahhoz, hogy a tények alapján ítéljenek. Ha jól tudom, Juhász Ferencnek jelenleg is bírósági ügye van.

 Milyen jellegű kampányra számít a baloldal részéről?

 –A baloldali összefogás jelöltjei biztos, hogy a tények figyelembe vétele nélkül negatív kampányt folytatnak. Ők azt mondják, hogy minden rosszabb, mint 2010 előtt. Tehát a választókat meg akarják téveszteni a negatív-gyűlölet kampányukkal.

 Szintén Halmi József állította azt, hogy a „jelenleg sulykolt rezsicsökkentős kommunikációs trükk a szegényebb rétegeket mára teljesen ellehetetlenítette. Ők már nem tudják élvezni a kormányzati kommunikáció által hangoztatott rezsiátverést.” Mi erről az ön, s mi a választók véleménye?

 –Nemrég Tiszalökön tartottunk rezsifórumot, ahol zsúfolásig megtelt a kisváros közösségi tere, és éppen a kiskeresetűek, a nyugdíjasok biztosították támogatásukról a kormány rezsicsökkentő politikáját. Mindebből arra is következtethetünk, hogyha a baloldal rezsiátverésről beszél, akkor a hatalomba visszakerülvén eltörölné a rezsicsökkentést.

 

Medveczky Attila