vissza a főoldalra

 

 

 2014.02.28. 

Magyarországon vagy a legalacsonyabb, vagy ahhoz közeli a gyógyszerek ára

Két év alatt 10 milliárd forinttal kevesebbet költöttek a betegek a támogatott készítményekre

Tizenkét új terápiás lehetőséggel, gyógyszerrel bővül a támogatott készítmények köre, és ennek köszönhetően közel 25 ezer beteg esetében válik elérhetővé új, hatékonyabb és korszerűbb gyógyítási metódus. Szerkesztőségünk vendége Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

 Milyen forrásból tudták kigazdálkodni azt, hogy tizenkét új gyógyszerrel bővüljön a támogatott készítmények köre?-

 –Lényeges hangsúlyozni, hogy nem tizenkét új gyógyszerrel, hanem annyi terápiás lehetőséggel bővült a támogatott készítmények köre. Igaz, ezeknek több mint a fele új készítmény, míg a másik részbe azok tartoznak, melyek már a közfinanszírozott gyógyszerkincs részét képezték, de most újabb terápiás területei kerültek bevonásba a támogatott körbe, így jelentve kezelési előrelépést a betegek számára. Az elmúlt években is folyamatosan kerültek be új gyógyszerek a támogatott körbe, azonban most egy újabb jelentős előrelépést tudtunk elérni. Olyan szakmai igény mutatkozott minderre, hogy meg kellett találnunk, a befogadáshoz a forrást, mely biztosítja a gyógyszerkassza egyensúlyát. A Nemzetgazdasági Minisztériummal, gyógyszergyártókkal együttműködve megtaláltuk azokat a módszereket, melyek nem jelentenek többletkiáramlást, továbbá az egyes terápiás területeken történt árcsökkentések, racionalizálások következtében felszabaduló források átcsoportosítása is biztosítja a szükséges fedezetet. .

 Kikkel konzultált az Egészségügyért Felelős Államtitkárság az ügyben, hogy mely gyógyszerek kerüljenek bele a támogatott készítmények közé?

 – A gyógyszerek befogadása egy szigorúan jogszabályok által szabályozott terület, melyben többek között szerepe van az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, a GYEMSZI-ben működő Technológia Értékelő Irodának, az Egészségügyi Szakmai Kollégium illetékes tagozatainak, és a szükséges jogszabály előkészítési feladatok  végrehajtásában és a megfelelő koordinációban pedig az Egészségügyért Felelős Államtitkárságnak. 

 Milyen készítményekkel bővül az orvosok terápiás palettája?

 – Jellemzően egyes szakorvosok által írható, vagy szakorvosi javaslatra háziorvos által is rendelhető készítmények kerültek be a támogatott körbe. Néhány példát kiemelve az új befogadásoknak köszönhetően február 1-től 100%-os támogatással lesz elérhető az ismert központi idegrendszeri betegség, a szklerózis multiplex kezelésének első szájon át szedhető készítménye. Három készítménnyel bővül a vesedaganatos betegek kezelésében alkalmazható terápia. Új készítmény nyújt segítséget olyan prosztata tumoros betegeknek, akiknél már csontáttét alakult ki. A szív- és érrendszeri betegségek kezelésében pedig jelentős előrelépést hoz egy kardiológiai készítmény indikációjának bővítése, ami így szívelégtelenség esetén is alkalmazhatóvá válik. A szívritmuszavarban szenvedő betegek stroke megelőzésére törzskönyvezett három új szájon át szedhető véralvadásgátló támogatása pedig május 1-jétől valósul meg.  

Elképzelhető, hogy a költségvetésben lesz még arra forrás, hogy tovább bővüljön a támogatott készítmények, terápiák köre?

 – A gyógyszer-támogatási rendszer alapja, hogy a kasszában felszabaduló forrásokat új készítmények finanszírozására fordítják. Ennek bővülését azonban minden esetben kritikus bizonyítékokon alapuló szakmai, költséghatékonysági elemzéseknek kell aláveteni. Itt emelném ki azt is, hogy a magyar közfinanszírozott gyógyszerkincs nemzetközi mércével is széleskörű.

Változtak az egymással helyettesíthető és egyenértékű gyógyszerek között bevezetett árverseny (vaklicit) szabályai. Mit jelent az egészségügyben a vaklicit fogalma?

 –A vaklicit azt jelenti, hogy az azonos hatóanyaggal rendelkező gyógyszerek gyártói egymás ajánlatát nem ismerve licitálnak – hála Istennek– lefelé arra, hogy mekkora támogatást kérnek az adott gyógyszerre, és értelemszerűen a legjobb ajánlatott tevő és ezen készítménynél meghatározott ársávban drágább és az ellátás biztonságát garantáló készítmény kap támogatási preferenciát, és így ezen készítményeknek a legkedvezőbb a betegek által fizetendő térítési díja.  A ellátás biztonságának további javítása érdekében a licitben nyertes un. referencia készítménytől immár nemcsak 10%-kal, hanem 15%-kal drágább készítmények is megkapják a gyógyszer-támogatási kedvezményeket, jelentve ezzel bővülő a beteg számára kedvező térítési díjjal elérhető gyógyszerkört. A vaklicit – amely a költséghatékony gyógyítás elemévé vált – módszerét a tapasztalatok alapján finomítottuk.

 Van arra nézve kimutatás, hogy 2010-től közfinanszírozott gyógyszerek körében a rászorulók összesen mekkora összeget takaríthattak meg?

 – 2012-ben a közfinanszírozott gyógyszerek körében a rászorulók közel 7,5 milliárd forintot takaríthattak meg. A 2013-as adatok alapján az új eljárásrend a lakosság számára majdnem 3 milliárd forint megtakarítást hozott, így két év alatt a lakossági terhek csökkenése meghaladta a 10 milliárd forintot.

 A környező EU-s tagállamokhoz mérten ez egy jó arány?

 – Elmondható, hogy ma Magyarországon vagy a legalacsonyabb, vagy ahhoz közeli a gyógyszerek ára.

 Engedjen meg egy másik témát: két évvel ezelőtt arról lehetett olvasni a háziorvosi munka presztízse is jelentősen csökkent, mivel nagyon sok ellátásból ki vannak zárva a háziorvosok. Sikerült-e javulást elérni ezen a téren?

 –Sajnálatos módon igaz ez a tendencia, s ezért jónéhány intézkedéssel próbáltunk ezen javítani, például az informatika, az eszközfinanszírozási támogatás, vagy a finanszírozás bővítésének eszközével. Olyan projekteket is elindítottunk, mint amilyen a Praxis-váltás program, ami a fiatalabb kollégák számára vissza nem térítendő támogatásokkal teszi vonzóbbá a pályát. Több ilyen program is készül majd, hiszen a következő évek egészségpolitikájának is egyik legmeghatározóbb feladata lesz a fiatal háziorvosok pályakezdésének biztosítása.

 

Medveczky Attila