vissza a főoldalra

 

 

 2014.01.24. 

Mirjana Marković kapcsolatban van Ćuruvija gyilkosával

Mirjana Marković, Slobodan Milošević özvegye egy közös barátjukon keresztül kapcsolatot tart fenn Slavko Ćuruvija újságíró és laptulajdonos gyilkosával, írja a Blic.

A napilap szerint ez a bizonyos közös barátjuk Dragan Filipović Fića, aki a Dnevni telegraf lap tulajdonosának meggyilkolása idején az állambiztonsági szolgálat második hírszerző osztályának helyettes vezetője volt, emellett a titkosszolgálat különleges műveletekkel foglalkozó osztálya vezetőjének a tanácsadója.

 Dragan Filipović Fića kapcsolatot tart fenn Mira Marković és Miroslav Kurak között, s még meg is látogatja Moszkvában a valamikori Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) vezetőjét.

 „Kurak, aki nemrégiben egy szafarin vett részt Tanzániában és Kenyában, telefonon kereste fel Filipovićot, aki Sanghajban él amióta a Szablya fedőnevű akció idején elmenekült. Filipović egyébként folyamatosan értekezik a JUL egykori elnök asszonyával is és gyakran meg is látogatja Moszkvába” – árulta el a Blic forrása, aki szerint Filipović tudja mi történt, és hogy mit csinált az állambiztonsági szolgálat, így számos dologról leránthatná a leplet Ćuruvija meggyilkolása és más bűntények kapcsán is.

 Filipović időközben, noha az állambiztonsági szolgálatban vele együtt dolgozók szerint inkább a fegyverekhez és a harcművészetekhez ért, mint a kifinomult hírszerzési munkához, most tollat ragadott. Könyveiben a saját egykori munkájával kapcsolatos információkat közöl és nem rejti véka alá, hogy lényegében a leszámolásokkal kapcsolatos tanácsadó volt. Ćuruvijának az 1999. április 11-én történt meggyilkolásáról is ír.

 „Támogatta az amerikai légicsapásokat. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy meggyilkolták. A globalisták kizárólag az állambiztonsági szolgálatot teszik felelőssé a haláláért, holott nyilvánvaló, hogy bármelyik hazafias csoport végrehajthatta volna a gyilkosságot, hiszen több tucat volt az ilyenekből Szerbiában” – írta Filipović. Megállapítja, hogy nem volt „közös pont” az újságíró-gyilkosságokban, magáról pedig feltételezi, hogy a gyanúsítottak között van, s valóban több szállal is kötődik a Ćuruvija-ügyhöz.

 Dragan Filipović egyébként arról is írt a könyvében, hogy Vojislav Koštunica választási győzelme után összeült az állambiztonsági szolgálat vezetése, s jelen volt Veljko Stoiljković akkori rendőrminiszter is, aki kérelmezte, hogy „életük árán is védjék meg Miloševićet”. Miután azonban a miniszter távozott, a DB vezetése megállapodott abban, hogy elismerik Koštunica győzelmét és a továbbiakban a „radikális és nemzeti erőkre” támaszkodnak, legalábbis ez áll Filipović könyvében.  

Danica Drašković, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) tisztségviselője a Blicnek azt mondta, négy tagjuknak az ibari főúton történt meggyilkolását követően az egyik akkori állami tisztviselő ajánlatot tett neki, hogy Dragan Filipovićnak biztosítsanak helyet a párt biztonsági szolgálatában. „Azt mondták, hogy Filipović az SPO biztonsági osztályának vezetője szeretne lenni. Cserébe felajánlották, hogy a választásokon egy bizonyos százaléknyi szavazatot biztosítanak. Azonnal nemet mondtam, mert már akkor gyanítani lehetett, hogy Filipović Milorad Ulemek Legijával együtt ott volt a bűntény helyszínén” – szögezte le Drašković.

 

(Forrás: vajma.info)