vissza a főoldalra

 

 

 2014.01.24. 

Veszélyes tendenciák

A Legfelsőbb Tanács rendőrállammá változtatja Ukrajnát

Január 16-án a költségvetés elfogadása mellett az ukrán kormánypárti képviselők a demokrácia alapjait sértő törvénytervezetekre is rábólintottak.

Ennek kapcsán az ellenzék részéről tiltakozásokra került sor, de tiltakoznak a különböző nemzetközi szervezetek is. Az újonnan elfogadott jogszabályok, amelyeket Janukovics elnök állítólag már alá is írt, fellépnek a bírók és családtagjaik védelmében. Például a bírókról, családtagjaikról és közeli rokonaikról szóló bizalmas információk gyűjtéséért, őrzéséért vagy terjesztéséért, a bíró megsértéséért vagy a rá való nyomásgyakorlásért 300-500 adómentes minimálbérnyi összegű bírságot vagy két év börtönbüntetést róhatnak ki. De korlátozzák az információ szabad áramlását is. Letilthatják például a hatalomnak nem tetsző tartalmaknak helyt adó internetes oldalakat, kötelezővé válik az információs portálok hivatalos bejegyzése, és a SIM-kártyák vásárlásánál köteles lesz a vásárló bemutatni személyi igazolványát, melynek adatait a szerződéskötésnél használják majd fel.

Az informatizáció és a kapcsolat szférájának szabályozásával foglalkozó nemzeti bizottság kötelezheti az internetszolgáltatókat, hogy szűkítsék ügyfeleik hozzáférését a világháló azon oldalaihoz, melyeken olyan információk találhatók, amelyek ellentmondanak a törvényhozásnak, illetve amelyeken keresztül olyan hírügynökségek tevékenysége valósul meg, melyek nincsenek államilag bejegyezve.

A törvénycsomag a továbbiakban kitér a gyülekezési jog, a polgári tiltakozó megmozdulások lehetőségeinek, valamint a kormányzati hivataloknál dolgozó tisztségviselőkről publikálható adatok korlátozására is. A tömegrendezvényeken és -megmozdulásokon mostantól például tilos az arc eltakarása, az egyenruhák viselése, a rendőrök és más, közfeladatokat végző, hivatalos személyek szidalmazása, a radikális tartalmú szóróanyagok terjesztése.

Az állami hivatalok, polgári egyesületek blokád alá vételéért és a hatalom képviselőinek fegyverrel vagy más eszközökkel való ellenállásért 5–10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak az elkövetők.

Változás az is, hogy az összecsapásokban részt vevő rendőröket ezentúl nem vonhatják büntetőjogi felelősségre.

Megkönnyítik a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztését is.

Rágalmazásért kapható 50 adózatlan minimálbérnyi összegig terjedő bírság vagy 200 óráig tartó közmunka, vagy egy évig terjedő javítómunka. Külön cikkely foglalkozik az írásos művekben, a tömegtájékoztatásban vagy az interneten terjesztett rágalmakkal, melyek 50-300 adómentes minimálbérnyi összegű bírsággal vagy 150-240 órányi közmunkával, vagy egy évig terjedő javítómunkával büntetendők.

Megszavazták azt is, hogy a fasizmus bűntetteinek tagadásáért két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

 

(Forrás: karpataljalap.net)