vissza a főoldalra

 2014.01.31. 

Csorja Gergely: A bögrecsárda-ügy

A Hír Tv bejelentése alapján a VIII. kerületi jegyző bezáratta a Keret nevezetű lakáskocsmát. A lakáskocsmát régebben bögrecsárdának nevezték, igaz a bögrecsárdák többsége a sufniban, vagy a garázsban működött. Csurka István egyik legkiválóbb drámája a Házmestersirató egy ilyen bögrecsárdában, mai nevén tehát lakáskocsmában játszódik. A lakáskocsma ötlete nem új, csak annak van eladva. Kisberk és csapata rejtett kamerás felvétellel buktatta le a bögrecsárda üzemeltetőit és a helyet be is zárták.

A Hír Tévének egy emberként esett neki a liberális sajtó, élén Tóta Duplavé Árpáddal. Micsoda aljas feljelentők, kisnyilasok, kommunisták, spiclik, bogarak (?). Ha a Hír Tv Kazincbarcikán buktat le egy bögrecsárdát, ahol a helyi alkoholisták isszák el a nyugdíjat és a segélyt, akkor senki egy szót sem szól. Itt azonban egy, a kilencvenes évek elejétől virágzó, kultúrának beállított jelenség lett feljelentve és az azt képviselő hely bezárva. A 90-es évek elején indult el az alternatív urbánus félértelmiség mozgalma az illegális és félig legális szórakozóhelyek üzemeltetésére. A mozgalom hatalmas profitot termelt és természetesen mindig, szigorúan kulturális misszióként volt feltüntetve. A Tilos az Á, a Rácz-kert, a Szimpla, a legkülönbözőbb rendezvények és fesztiválok lényegében egyről szóltak: a piálásról és esetleg a kábítószerekről. Azonban ezek lettek a liberális, a többnyire vérkommunista, holokausztáldozat vagy csak budai értelmiségi felmenőkkel rendelkező urbánus, kozmopolita értelmiség gyűlhelyei, bár az is igaz, hogy egyikük-másikuk később ettől függetlenül is turistacélponttá vált.

 Miközben a vendéglátósokat halálra szekírozta az APEH, az ANTSZ mindenféle szabványokat erőltetett rájuk, addig az alterhelyeket szervező kiváló vállalkozó kedvű fiatalok lényegében mindent megtehettek. Az azóta gigarendezvénnyé nőtt Diákszigetre százmilliókat adott az állam, a romkocsmák minden létező szabályt megszegve, sokszor bármiféle engedély nélkül üzemelhettek.

Persze tudjuk, hogy a bürokrácia vegzálásaiért nem a romkocsmák, vagy a fesztiválok a felelősek, csakhogy az mégis furcsa, hogy egyeseknek bármit szabad, míg mások tízmilliós beruházásokkal sem tudnak megfelelni a szabályoknak.

Kisberk Szabolcs stábja szerencsétlenségére most ebbe a törvényen felüli kultúrkörbe kötött bele. Mivel az illegális és féllegális kocsmák üzemeltetésében hazánk élen jár, és van valamiféle kurucság egy bögrecsárda üzemeltetésében, a Hír Tv-t támadók alappal számíthatnak a tájékozatlan emberek szimpátiájára. Nem szeretjük mi a feljelentgetőket, mit fáj az neki, ha a másik ügyeskedik.

Magam sem kedvelem túlzottan a menjünk oda kamerával okoskodni valahova stílust. Nem kenyerem, hogy vegyünk fel embereket, majd csináljunk hülyét belőlük ország-világ előtt a nézettség növelése okán. Csakhogy ennek a piacilégy stílusnak az elterjesztői éppen azok az urbánus, kozmopolita értelmiségi körök voltak, akik most a leghangosabban fújolnak.

Amikor nem az ő köreikből származó embert, csoportot, vagy vállalkozást lepleznek le – ne adj’ Isten hoznak hírbe –, akkor oknyomozó újságírásról beszélnek. De ha az ő köreik sérelmére történik az oknyomozás, nos, akkor vagy kommunista beidegződés, vagy náci alapvetés, esetleg diktatórikus hajlam, és ezek kiszolgálása történik. Akkor az újságíró vamzer, spicli, aljas besúgó, a dögöljön meg a szomszéd tehene elv manifesztálódása.

Ne menjünk messzire, csak Schmitt Pál ügyéig. Schmitt Pál tönkretételét, diplomájának szétcincálását, majd kampányszerű lejáratását azok vitték véghez, akiknek túlnyomó többsége pontoson ugyanolyan plágiummal, ugyanazzal a CTRL-C, CTRL-V technikával írta diploma munkáját, összes évfolyam és egyéb egyetemi dolgozatát, mint Schmitt. Akkor Schmitt legyalázása vicces volt, most a Keret nevezetű bögrecsárda bezáratása spicliskedés.

Jó, ha tudomásul vesszük, hogy ez a néhány 10 ezer főből álló csoport, a budapesti kreatívok, ez a magát liberálisnak tartó félértelmiség, a Tóta W. Árpádok, a Gulyás Mártonok mindent elfogadhatónak tartanak, ami az ő köreikből származik, és lényegében mindent támadnak ami a legkisebb érdeksérelemmel is járhat vagy markánsan a másik oldalhoz tartozik.

Amíg Alföldi Róbertet nevezték ki a Nemzeti élére, tisztán politikai alapon, addig minden rendben volt, ahogy Vidnyánszkyt, az rögtön skandalum lett. Ez a hihetetlenül agresszív csoport, akárhogy is, de hatással van a társadalomra.

Minekutána a kétharmad győzelmével háttérbe szorultak – és bár a Fidesz köreiben is képviseltetik magukat, de korántsem olyan súllyal, mint az egykori SZDSZ–MSZP most Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-csoportban –, nekiláttak a kormánypártokat tűz alá venni. És bizony sikerrel.

Miközben másról sem szól minden, mint a kormánypárti médiatúlsúlyról és a Fidesz mindent lerohanó hadairól, a valóságban a Fidesz holdudvarába tartozó értelmiség szinte semmit sem szerzett meg. A 23 budapesti kőszínházból hármat sikerült átvenni, a negyediknél, a Vígszínháznál Balázs Péter kénytelen volt hátra arcot csinálni.

A médiában még mindig a balliberális oldal van túlsúlyban, ha lényegesen kisebb mértékben is, mint korábban.

Mástól sem visszhangzik az ország, mint Simicska térnyerésétől, valójában egy-két látványos tenderen túl a megbízások túlnyomó többségét ugyanazok söprik be, mint korábban, hogy a hatalmas profitot elrakva teli pofával szidhassák Orbánt és híresztelhessék, hogy Simicska mindent lenyúl.

Az igazi veszély abban van, hogy egy-két emblematikus és agyonpofázott ügy után a jobboldali értelmiség is elhiszi, hogy itt valami hatalmas élettérbővítés zajlott, hogy az a bizonyos keresztény közép és felső osztály most megszedte magát, miközben a másik oldal lassan kivérzik.

 Jelentem, hogy erről szó sincs. A látványos ügyeken túl a pénz pontosan oda folyik ahova korábban, a tenni akaró keresztény középosztálybeli pedig pontosan ugyanazokba a falakba ütközik, mint korábban. Néhány kivételtől eltekintve.

Ezt nem azért írom, hogy a kormányon számon kérjem az élettér bővülésének hiányát, vagy hogy felrójam a teljes pályás támadás elmaradását. Nem. Ezt azért fontos megállapítani, mert hajlamosak vagyunk eltunyulni, vagy éppen kiábrándulni. Azok, akiknek mégis sikerült valami, azok kényelmesen hátradőlve várják, hogy még kapjanak, akik pedig kimaradtak a jóból – tehát a többség – egyre nagyobb sértettséggel szemléli vélt vagy valós jussának elmaradását. Ez bizony nagyban rontja a hangulatot. Az újonnan létrejött intézmények, megerősödött vállalkozások fülüket-farkukat behúzva, mások előtt bezárkózva a folyamatos pergőtűztől kissé paranoiásan várnak. Csak azt nem lehet pontosan tudni mire.

Most látnunk kell, hogy a kezünkben az esély. Ha képesek vagyunk egymást segítve kihasználni a lehetőséget, ha megteremtjük a valódi továbblépés alapjait, akkor már nem holmi bögrecsárdák adják a témát.