vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.04. 

Vass Levente megújítaná az RMDSZ-t

Taburomboló sajtótájékoztatót ígért a meghívóban Vass Levente, amelyen az RMDSZ megújítására vonatkozó javaslatait ismertette. Kifejtette: a társadalom elé kell vinni a szövetségi politizálás problémáit, az elmaradt és szükséges közvitákat pedig nem lehet tovább halogatni. A fiatal politikus szerint Marosvásárhelynek központi szerepet kell játszania az erdélyi magyar politizálásban, úgy vélte, elengedhetetlen a választott tisztségeket betöltő politikusok elszámoltatása, a 2016-os választásoktól kezdődően pedig be kell vezetni, hogy egy-egy személy legtöbb három mandátum idejéig tölthessen be törvényhozói tisztséget.

 Vass úgy gondolja, Marosvásárhelyen hiánynak számít az egyenes beszéd, legalábbis ami a politikát illeti, aki pedig vállalja annak kockázatát, arra előbb-utóbb ellenségként tekintenek. „Ahhoz, hogy a marosvásárhelyi és Maros megyei magyar politika ismét elvárásaink szintjén teljesítsen, újra kell kövezni a politizálás útját” – figyelmeztetett

 Ehhez az újrakövezéshez szándékszik hozzájárulni Vass Levente, aki három, a szövetségi politizálást jobbító javaslattal lépett a sajtó és a közösség elé.

 „Legyen Marosvásárhely az RMDSZ Washingtonja!”

 Vissza kell szerezni Vásárhelynek az erdélyi magyar politizálásban betöltött központi szerepét – jelentette ki Vass. „Ha elfogadjuk, hogy Marosvásárhely stratégiai fontosságú az RMDSZ számára, hogy fontos, szimbolikus erővel bíró „frontváros”, akkor legyen hagyomány, hogy néhány szövetségi szintű intézmény a mi városunkban van” – érvelt javaslata mellet. Bejelentette, hogy rövidesen Marosvásárhelyre telepítik országos központjukat az RMDSZ-platformok. „A Platformok Konzultatív Tanácsának intézménye itt fog működni városunkban, itt fognak a platformok vezetői rendszeresen találkozni, innen történik majd az ügyvezetés a megyei, területi szintek felé. Ez kezdetnek nem is rossz” – jelentette ki.  

Legtöbb három törvényhozói mandátumot!

 A 2016-os választásoktól kezdődően legtöbb három parlamenti mandátum idejére korlátozná egy-egy RMDSZ-politikus megválaszthatóságát – fejtette ki Vass Levente. Miért? Szerinte, ahogyan minden tudásnak, úgy a politikai tudásnak, sőt magának a politikusnak is van egy meghatározott szavatossági ideje. Annak lejárta után a tudás elavult, használhatatlan – mondta. „Nagy a késztetés a mandátumok kiprivatizálására, sőt, családi átörököltetésére, melynek didaktikai példája itt Maros megyében tettenérhető” – érvelt javaslata mellett.

 Kifejezte reményét, hogy az érintettek választó- és versenybarát javaslatként értelmezik elképzeléseit, amire nagy szükség van, hisz sokan, főleg a középnemzedékbeliek kiábrándultak az RMDSZ-ből. „Erre a kiábrándultságra politikai választ kell adni!” – figyelmeztetett Vass.

 

(erdely.ma)