vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.04. 

Szentmise az első világháború áldozataiért a Mátyás-templomban

Az első világháborúban elesett katonákért és áldozatokért mutatott be megemlékező, engesztelő szentmisét a HM Katolikus Tábori Püspökség június 27-én a Budavári Nagyboldogasszony-plébániatemplomban - tájékoztat a honvedelem.hu.

A szentmise főcelebránsa, Bíró László püspök, katonai ordinárius az erőszakmentességért való küzdés és a párbeszéd fontosságára, valamint a kirekesztés és a globális közöny veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Beszédében kiemelte: száz évvel ezelőtt, 1914. június 28-án Szarajevóban dördült el az a pisztoly, amely kioltotta Ferenc Ferdinánd életét, majd egy hónap múlva kitört a háború,és bár a nagy hHáború véget ért, azóta is számtalan háború dúl szerte Európában. Vannak köztük rejtett, ám félelmetes háborúk is, melyek a gazdaságban zajlanak. Ezekben a cél pusztán a profit, aminek következtében az ember eszközzé degradálódott - fogalmazott Bíró László püspök. A főpásztor felhívta a figyelmet arra is, hogy mindenkinek meg kell tanulnia a szeretet nyelvén beszélni, hiszen a háborúk okozója az Istentől eltávolodott ember, aki falakat húz fel, hogy másokat kirekesszen.

 

(magyarkurir.hu)