|
 2014.07.04.
Szárszó
Szárszó 1943 óta
fogalom a magyar életben. Ott és akkor nemzeti sorskérdéseinkről
gyűlt össze tanácskozni a magyar szellemi élet színe-java,
majd az ötvenedik évfordulón szintúgy. Azt az ötven évvel
korábbit nemcsak könyvekből ismerhette meg az érdeklődő,
hiszen az 1993-as találkozót Püski Sándor, a legendás könyvkiadó,
a verhetetlen nemzeti ikon személye kötötte össze. Másfélezernél
is több résztvevője volt az 1993-as Szárszónak, amely
vitathatatlan folytatása volt a 43-asnak, a korábbinak. A
konferencián felszólalók között 13 akadémikus, egyetemi-főiskolai
tanár, 4 aktív miniszter, 4 exminiszter, 2 püspök, országgyűlési
képviselők, írók, költők, továbbá kiváló építészek,
ismert jeles művészek-értelmiségiek voltak láthatók-hallhatók.
A Magyar Fórum nemcsak Szárszói Fórum címen jelentetett meg
napilapot a tanácskozás ideje alatt, hanem Csurka István vezetésével
szervezője és szereplője volt az 1993-as szép napoknak ott a
Balaton partján.
Az igazi Szárszói
Tábort és minden résztvevőjét a jobbítás szándéka
mozgatta. Állítom, hogy kivétel nélkül minden szervezője és
szereplője a teljes bénaságba süllyedt jobbközép kormányzatot
illetve a széles nemzeti oldalt kívánta mozdulásra késztetni.
Sikertelenül. A hét hónappal később lezajlott 94-es választás
a totális mélypontra taszított bennünket. Ám a mélyben már
megindultak a folyamatok, bizonyos egymásra találások. A
2002-ben csalásos választással induló, az őszödi beszéd
mocskában dagonyázó és a 2006-os véreskezű liberálbolsevikok
uralta évtized végére, mint mikor a tenger alatti földmozgások
nyomán keletkezett szigetek a mélyből felbukkannak, úgy jelent
meg egységesen, kiteljesedve a nemzeti oldal, megtalálva saját
hangját, jelszavait , s mozdította meg fokról fokra az egész társadalmat.
Püski Sándor és legméltóbb társai, kortársai és követői
közül is sokan már kiforogtak az időből. Azonban életük
munkájának eredménye maradandó: jóvoltukból minden magyar,
aki akarta, megismerhette azt a törpe kisebbséget, amely a
szellemi terrorizmus és hatalmaskodás útján csak látszólag kívánt
nemes emberi célokat szolgálni, de valójában szégyenteljes
visszaélést követett el „az igazi, a történelmi mélységű
magyar demokrácia gondolata ellen”. És csalt, hazudott,
lopott. Mindent, ami sűrűbb a levegőnél. Így lopta el a valódi
Szárszói Konferencia nevét is, s ma már felnőtt egy generáció,
amely nem tudja mi a való. Mert a liberálbal által 2010-ig
szinte totálisan uralt nyilvánosságon keresztül nem közvetítették.
Holott az alapvető tisztesség azt kívánná tőlük, hogy egy
foglalt rendezvény nevét ugyanúgy tiszteletben tartsák, ahogy
a művészeti- közéleti szereplők közül a később színre lépő
felszólítás nélkül megváltoztatja a családi nevét is,
mintegy tiszteletből, megkülönböztetve magát az előbbitől.
De erre alighanem hiába várunk, mert róluk a saját híveik is
kiállították már a végbizonyítványt. Ágh Attila hosszas
elemzéséből idézek: ki kell mondani világosan, hogy az országot
2010-ig irányító baloldali elit leszerepelt és le kell váltani
(...) a halogatás most már a biztos történelmi zsákutcába
vezet (...) társadalmi vakságban szenvednek (...) semmit sem
tanultak, semmit se felejtettek... Az persze érdekes, hogy most
is pont úgy szól a verdikt, mint annak idején, a Kádárnak
mennie kell, de Aczél György menesztése nem került szóba.
Most megint a szocik menesztése van soron, a liberálbolsi eszdéesz
megszűnve, megőrizve működik. Sajnos van napilap, melynek
fiatal munkatársa azt hiszi, hogy Szárszó neve Farkasháziékhoz
kapcsolható. Persze vannak tájékozottak, nem kevesen.
Az irodalomtörténész
Borbándi Gyula külhoni magyarok választójogára tett javaslatát
valóra váltotta a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a sokak
által követelt új alkotmány Magyarország Alaptörvényében
öltött testet. A szárszói ideák nemzeti céllá válva
hivatalos stratégiai programmá emelkedtek. Csurka István nem hiába
lázadt az „elfogadhatatlan realitás” ellen, Csoóri Sándor
is joggal ásott a „Nappali hold” alig-fényénél a magyar
bajok gyökeréig. Az egykori eretnekségből törvény lett, a hívőkből
országépítő erő, az álmokból pedig valóság. Ehhez szükség
volt egy tudatos nemzetpolitikát folytató életformáló
akaratra. Egy olyan államférfiúra, akit megindított a könyves
ember értékelvű elkötelezettsége. „Az Ön neve egyet jelent
a legjobb nemzeti irodalmi hagyományokkal, és méltán gondolják
sokan a Püski Kiadót a magyar irodalmi hagyományok és történelmi
hagyományok egyik legfontosabb őrzőjének” – írta Orbán
Viktor miniszterelnök az ezredfordulón Püski Sándornak küldött
levelében. – idézek egy fiatal ember Vass Krisztián írásából,
aki 1993-ban, 17 évesen jelen volt a valódi Szárszón. Úgy tűnik
révbe értünk, tegyünk hát mindent a helyére. Farkasháziék
rendezvényének neve és logója pedig legyen a budi, amit az
Indexen mutattak be, mindaddig amíg.
czyla
|
