vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.11. 

Csorja Gergely: Civillé születni

A Kálvin téren sétál egy fura szerzet. A rövidnadrágos, kissé esetlen hórihorgas alak először megmosolyogtat, majd hirtelen ismerőssé válik. Ez bizony Gulyás Márton, a civil.

Civilnek lenni, amolyan veleszületett tulajdonság. Kicsit olyan, mint a szakember vagy a művész. Nem lehet akárkiből civil.

Aki csak úgy csinál valamit a közösségért, az többnyire laikus, amatőr, hozzá nem értő, rosszabb esetben kontár. Az azért nem kap állami, EU-s, norvég, amerikai vagy bármilyen egyéb támogatást, mert nem tudja jól kitölteni a pályázati anyagot, lekési a határidőt, nem megfelelő az alapító okirata, nincs nullás igazolása, nincs megfelelő végzettsége, oderaber szakmai gyakorlata. De ha mindez megvolna, akkor sem nyerne, mert nem elég civil. Nem született civilnek. Nem érti a civilség lényegét.

Civilnek lenni ugyanis azt jelenti, hogy az ember egyáltalán nem akar semmit sem tenni a közösségért. A civil az kizárólagosan a saját tevékenységét – esetleg egyéb civilek tevékenységét – tartja fontosnak, értéknek, követendőnek. A civil az önmagában entitás, és mint ilyen jogosult a támogatásra.

A civileknek vannak pályázatok, melyeket csak civilek nyerhetnek el. Na nemcsak azért, mert nincsenek olyan nem civilek, akik napi 8 órában tudnak pályázatokat beadni, elszámolni, igazolni és a pénzt elkölteni, hanem azért sem, mert aki nem civil, az nem is tud róla, hogy van ilyen pályázat. De ha tud, akkor sem nyerhet, mert nem civil és a civilek pályázatait más civilek bírálják el, akik szintén további civilektől kapják a pénzt.

Civil valószínűleg anyai ágon lesz az ember, vagy létezik valami titkos beavatási szertartás, ahol fogadalmat kell tenni, hogy a jövőben csak hülye ruhákba öltözik a jelentkező, kizárólagosan affektálva beszél, és egyfolytában fontoskodik. Ekkor a civilteremtő főhatósági elöljáró átadja a civillé nyilvánítási okiratot, melyhez mellékelik a pályázati naptárat is.

Ugyanígy készülhetnek a mértékadó szakemberek és kikerülhetetlen művészek is.

Fontos megjegyezni, hogy a civil, a szakember, a művész mivolt könnyen elveszhet, ha az illető baráti beszélgetésbe elegyedik Orbán Viktorral, vagy ha az Orbán-kormány vagy bármely Fideszes önkormányzat kinevezi az illetőt bármilyen posztra. Innentől egy csapásra egy vicc lesz, akibe szabadon bele lehet rúgni, le lehet köpni, de minimum hülyének, értéktelennek, aljasnak, avíttnak, mucsainak, túlhaladottnak lehet beállítani.

Így van ez.

Most szigorúan tudományos céllal indítsunk egy olyan kísérletet, hogy nem a hivatásos civilek, nem a néhai SZDSZ és mai baloldal köré gyűlt értelmiség, hanem mondjuk kisebb néptáncegyüttesek kapják a pénzt. Vagy mondjuk cserkészcsapatok vagy zenészek vagy írók vagy sportegyesületek vagy lovardák vagy akik szabadidejükben rendbe raknak egy parkot, kitisztítanak egy patakot, vagy akik gyerekeket szórakoztatnak, vagy népművészek vagy sporthorgászok, vagy bárki, csak nem a hivatásos civilek.

Hogy akkor vajon mennyivel lenne szegényebb a társadalmunk? Hogy hány ember zokogna a nem civilek közül a Krétakör, a Társaság a Szabadságjogért, a Zöld Pók alapítvány, a Tudatos Vásárlók akármilye, a YFU Hungary toleranciaténingje, vagy a Szivárvány Misszió Alapítvány hiányáért. De tényleg. Hány embert érdekel, hány ember életére van befolyással, a magyar társadalom milyen csoportjainak segít ez a négymilliárd forint, amit szétosztanak egymás között? A tisztánlátás érdekében felsorolunk néhány támogatott projektet. Kezdjük az utóbbival a Szivárvány Misszó Alapítvánnyal.

A Norvég alap pénze a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség láthatóságát növelte. Bizonyára sokan hiányolták, hogy nem látnak elég queert.

Aztán a Via Viridis Egyesület azért kapott pénzt, hogy a hajléktalanok társadalmi elfogadottságát segítse. Nem lakást, ruhát, ennivaló adnak nekik, nem, internetes kampánnyal segítik az elfogadottságukat. Már látom is magam előtt a sikert: nézd anya, de jó, ott egy hajléktalan, milyen aranyosan büdös.

Aztán. A Civil Kollégium Alapítvány a következőre kapott pénzt: a fenntartható fejlesztés és közösségszervezés forrásközpontjának megalapozása, helyi erőforrás-fejlesztő és közösségszervező gyakorlatok kialakítása és szakmai támogatása. A megfejtéseket várjuk a szerkesztőségbe.

Aztán: Tilos Kulturális Alapítvány. A projekt célja a Tilos Rádióban egy oktatóstúdió kiépítése, komplex közösségi rádiós képzési program kidolgozása. Ennek első célja Sajókazán megvalósítani egy roma közösségi rádiót, leendő rádiósait kiképezve közösségi rádiós ismeretekre. El sem tudok képzelni égetőbb problémát Sajókazán.

Aztán. A Friss Gondolatok Egyesület a következő kérdéssel indítja  támogatott projektjének bemutatását. Miért van szükség a projektre (helyzetleírás)?

Mert a radikális szélsőjobboldal népszerűsége megduplázódott, és a választások alatt ebből politikai tőkét kovácsol magának, ami nagy veszélyt jelent az „LMBT” kisebbségek számára. A Friss Gondolatok Egyesület meg ebből nem politikai, hanem átutalással megvalósuló tőkét kovácsol.

Aztán: a Patent Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület pályázata az alábbi céllal nyert: a Bíróságok monitorozása a párkapcsolati erőszakos esetek kezelésében (court watch).

Aztán. Az Asimov Alapítvány azért kapott pénzt, hogy az atlatszo.hu közpénzügyi watchdog módszertanának továbbfejlesztését és továbbadását elvégezze. (Az már a magyar polgárok hülyének nézésén is túl van, hogy az atlatszo.hu-ra hivatkozva akarják tisztára mosni a norvég pénzek körüli esetleges visszaéléseket. Az említett oldal ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy a Norvég alap pályázataival – a kormány állításával ellentétben – minden rendben van, és erre a közlésre hivatkozik most több újság.)

És sorolhatnánk a többi fontos, egyáltalán nem politikailag elkötelezett nyertest.

Nyilván akad olyan szervezet is a támogatottak között, mely értelmes munkát végez. Na de a 100-150 ezer eurós támogatásban részesülő szervezetek egyértelműen egy jól meghatározható körhöz tartoznak. Ez az a kör, mely pályázati pénzből tüntet Lázár ellen. Ez az a kör, melynek emblematikus figurája Gulyás Márton, aki most itt, a Kálvin téren, ahogy átmegy a református templom előtt, csak egy viccnek tűnik. Egy négymilliárdos viccnek.