vissza a főoldalra

 2014.07.11. 

Retek Klub

A Horn-kormány regnálási ideje, amikor a hazai balliberálisok közel háromnegyedes parlamenti többséggel rendelkeztek, a rendszerváltás utáni magyar belpolitika egyik legsötétebb, legkártékonyabb időszaka volt. Számos területen következett be olyan mérvű rombolás, amelynek kihatásai máig érezhetőek. Az egyik ezek közül a média, amelynek elképesztő mértékű társadalomformáló hatására immáron egyre többen ébrednek rá, és amely pont emiatt napjaink egyik kulcságazatának is tekinthető.

Aligha írható a véletlenek számlájára, hogy éppen ekkor, a háromnegyedes balliberális uralom idején érezték fontosnak a döntéshozók a hazai médiapiac alapvető strukturális átalakítását. Hosszas jogszabályi és egyéb előkészületek után 1997 tavaszán írt ki pályázatot az Országos Rádió és Televízió Testület (közismert rövidítéssel: ORTT) magyarországi, földfelszíni, országos kereskedelmi televíziós csatorna megalapítására és működtetésére. A meghirdetett két sugárzási engedély közül az egyiket az M-RTL Rt., a másikat pedig az MTM-SBS Televízió Rt. nyerte el. Előbbi az RTL Klub, utóbbi pedig a TV2 „anyacége”, kisebb névmódosításokkal, illetve a tulajdonosi szerkezetben bekövetkező változtatásokkal máig ugyanez a két cég tulajdonolja a két nagy kereskedelmi tévéadót.

Az adás 1997 őszén indulhatott meg. Köszönhetően az újdonság varázsának, valamint az addig megszokottól sok tekintetben eltérő műsorrendnek és műsortípusnak, szinte azonnal hatalmas népszerűségre tett szert mindkét csatorna. Milliók napi szintű, elmaradhatatlan szokásává vált leülni a pamlagra és bambulni a két kereskedelmi adó által tálcán kínált „szórakoztató” programok előtt. A gondolkodók közül már akkor jó néhányan – mások mellett lapunk alapítója, Csurka István is – figyelmeztettek arra, hogy a kereskedelmi televíziók éppen ezen tulajdonságaik miatt jelenthetnek új veszélyforrást  a társadalomra, ám szavaikra kevesen figyeltek. Hangjuk halknak bizonyult a népszerűségben fürdő csatornák dübörgése mellett. Pedig csakhamar bizonyságot nyert, hogy nagyon is igazak, helytállóak a velük szemben táplált előzetes félelmek.

Felmérhetetlen az a károkozás, amelyet a két csatorna a magyar társadalomban véghezvitt. Olyan értékrend, erkölcsiség és viselkedéskultúra meghonosodásában játszottak úttörő szerepet, amely nélkülük talán soha be sem következett volna, vagy ha mégis, akkor sem ilyen mélyrehatóan és beágyazottan. Műsoraikban ráadásul észrevehető a fokozatosság elve, ami azt jelenti, hogy egyre mélyebbre süllyednek az általuk közvetített értéktelenségben, mocsokban. Mert bár a legelső valóságshow-k, majd később az alpári stílusú Mónika- és Győzike-show-k sem a magasröptű gondolatokról és a filozofikus mélységű társalgásokról szóltak, ám napjaink fő műsorai még ezeknél a korábban alulmúlhatatlannak hitt produkcióknál is szörnyűbbek. Amikor egy olyan személy képezheti a soron lévő aktuális valóságshow hősét, aki annyit tud „felmutatni”, hogy férfiasságát megpörgetve „helikopterezik”, akkor az nem csupán a „helikopterező” személyről állít ki katasztrofális szegénységi bizonyítványt, de arról a csatornáról is, amely ilyet bármilyen címszó alatt képernyőre enged.

Mindezzel az igazi baj ott van, hogy az alatt a 17 év alatt, amióta ezek az adók mérgezhetik a magyarországi közéletet, felnőtt egy teljesen új fiatal generáció, amely számára – bármennyire nem tetszik is, sajnos be kell vallani – az számít elsődleges értékmérőnek, sőt sok esetben igazodási pontnak, amit ezeken a csatornákon lát. A jövő magyar nemzedéke – de legalábbis annak egy tekintélyes hányada – számára menő lesz a valóságshow-k „sittes kultúrája”, ha fel akar szedni egy „bombázót” akkor „helikopterezéssel” vagy akár herevasaltatással fog próbálkozni, és úgy általában szentül meg lesz győződve arról, hogy neki is hasonlóan kell viselkednie, mint ahogyan azt a Fókuszban vagy az Aktívban látta az éppen aktuális „sztártól”. Ezzel párhuzamosan és egyenes arányban pedig fogalma sem lesz az igaz szerelemről, a családi boldogságról, a nemzeti kultúráról, és nem lesz képessége arra, hogy megkülönböztesse a percemberkét a valódi értéket felmutatni képes sztártól.

Márpedig ez tragédia, amelyért mindazokat felelősség terhel, akik egyfelől kiengedték az ártó szellemet a palackból, másfelől meg nem tettek semmit a kiengedés óta eltelt 17 évben, és hagyták, hogy ez az ártó szellem romboljon, fertőzzön, amerre csak jár. Nem lehetünk persze annyira naivak, hogy ne vegyük észre: nagyon is tudatos folyamatról van szó, amelynek végcélja egy önálló véleményalkotásra alkalmatlan, az értékest az értéktelentől megkülönböztetni nem képes társadalom kialakítása, amelynek nincs hite, nincs istene, amelynek nem fontos a hazája, és mindezek által arra hajlik, amerre sugallják neki.

Felmerül a kérdés: cui prodest, azaz kinek az érdeke mindez? Itt jön el a pont, amikor szólni kell a kereskedelmi televíziók politikai elköteleződéséről is. Bár mind az illetékes csatornák, mind pedig a balliberális politikai erők folyamatosan tagadták, hogy közük volna egymáshoz és – legalábbis szellemiségükben – egy tőről fakadnak, a helyzet több mint egyértelmű. Úgy a hír-, mint a háttérműsorok rendre a balliberális erők szekerét tolják, de ugyanez igaz a csatornák saját gyártású, egyéb jellegű műsoraira is. Különbség legfeljebb abban figyelhető meg, hogy egy-egy adott műsor nemzet- és értékellenessége nyíltan vagy burkoltan jelenik-e meg. Előbbire a Heti hetes, utóbbira pedig a nemzeti jellegű produkciókat még mutatóban sem színpadra engedő tehetségkutatók szolgálnak példával.

Ha pedig valaki mindeddig a nemzeti oldal ármánykodó vádaskodásának tekintette volna a kereskedelmi televíziók balliberális kötődésére vonatkozó véleményeket, az most nyíltan megtapasztalhatja, hogy ez nem vád, hanem maga a valóság. Az Orbán-kormány tervezett reklámadója miatt ugyanis olyan kampányba kezdett az RTL Klub, amely immár a hírműsorok tekintetében is alulmúlja a jó ízlés legalsó határát. Most már nyíltan vállalják, hogy kormányellenes híradót szerkesztenek, igaz, indoklásként nem a tagadhatatlan politikai elkötelezettségüket, hanem a reklámadó elfogadhatatlanságát hozzák fel. Ami árnyaltan fogalmazva is pofátlanság egy olyan cégtől, amely milliárdos nettó bevételeket könyvelhet el évről évre, és amely duplán követ el erkölcstelenséget a társadalommal szemben, hiszen egyrészt nyeresége döntő hányadát társadalomromboló műsorai révén szerzi meg, másrészt pedig műsorainak színvonalát arcátlan módon azzal indokolja, hogy ez kell a népnek, hiszen a nézettség magas.

Látható, hogy bárhonnan szemléljük is a kereskedelmi adókat, lehetetlenség róluk jót, építő jellegű értékelést mondani. Ezért maximális támogatást érdemel a kormány reklámadóra vonatkozó elképzelése. Mert ha már betiltani nem lehet őket ebben a fene nagy diktatúrában, legalább vasaljon be tőlük az állam minden egyes forintot, amelyet csak tud. Ha ezt sikerül elérni, az gazdasági értelemben jó lesz ugyan, ám még mindig kevés. Hátra lesz ugyanis egy legalább olyan fontos feladat. Törvényi erővel ki kell kényszeríteni, hogy azoknak a csatornáknak, amelyek a különböző szolgáltatók alapcsomagjaiban helyet kapva országos lefedettséghez és ezáltal valamennyi háztartásban sugárzási lehetőséghez jutnak, teljesíteniük kelljen egyfajta erkölcsi és etikai normát. Olyat, amely kizárja, hogy főműsoridőben – a nézettségre hivatkozva – herevasaltatók, „helikopterezők” és más, szellemi és lelki sérült emberek rombolhassák tovább a magyarság erkölcsét. Ha közmegegyezéssel nem megy, itt is érvényre kell juttatni a kétharmad adta lehetőségeket.

A magyar fantázia és nyelvi lelemény kiapadhatatlan ötletgazdagságú. Jómagam nem sokkal a kereskedelmi adók színre lépését követően hallottam először azt a kifejezést, hogy Retek Klub. Kérdő pillantásomra meg is magyarázta az illető, hogy ez nem más, mint az RTL Klub közszájon forgó elnevezése. Látva mindazt, amit a nevezett csatorna a magyar közállapotok és közízlés rombolásában 17 éves fennállása alatt véghezvitt, elmondható, hogy ennél találóbb nevet keresve sem kaphatott volna...

Kovács Attila