vissza a főoldalra

 2014.07.11. 

Osztrák lovagkereszt Szőcs Gézának

Az Alakort a milánói világkiállítás felelősei – az a szakmai elit, amelyik az expóval foglalkozik – nagyon pozitívan fogadták

Június 13-án Nickelsdorf (a hajdani Miklósfalva) községben adták át az osztrák hadsereg tisztikarának lovagkeresztjét Szőcs Géza költőnek, a Szabad Európa Rádió egykori budapesti irodavezetőjének. Szőcs Géza a 2015. évi milánói világkiállításért felelős kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó elmondta: megmagyarázhatatlannak tartja azokat a hisztérikus, türelmetlen, intoleráns megnyilvánulásokat, melyek arra irányulnak, hogy a pavilont ne úgy építsék föl, ahogy azt az építésért felelősséget vállaló kormányzatiak megfelelőnek tartják, hanem egy más opció bármi áron való megvalósításával.

 Szerkesztőségünk nevében gratulálunk, amiért megkapta az osztrák hadsereg tisztikarának lovagkeresztjét. Ez a kitüntetés a költő Szőcs Gézának, vagy a hajdani államtitkárnak, esetleg a jelenlegi kormánybiztosnak szól?

 – Egyiknek sem: a rendszerváltás előtti és alatti szerepemet méltányolták vele. Mindazt honorálták ezzel a lovagkereszttel, amit a ’80-as években próbáltunk megtenni a szabad világ térnyeréséért Kelet-Európában, jelesül Erdélyben és Magyarországon. Ideértve a ’80-as évek elején az Ellenpontok című földalatti kiadványt Erdélyben, és 1989-ben a Szabad Európa Rádió általam létrehozott és vezetett budapesti irodáját is. Meg azt, hogy szorosan együttműködtem a rendszerváltó nemzedékkel. Meg hogy részt vettem az 1989-es sopronpusztai Páneurópai Pikniken. Akkor, az ideiglenesen megnyitott osztrák–magyar határon több száz NDK állampolgár jutott át Ausztriába. Számukra Nickelsdorf a szabad világ „világítótornyát” jelentette. Amikor megkaptam a kitüntetést, annak a napnak a forgatókönyvében az is benne volt, hogy nagyszámú hajdani keletnémetnek kellett volna megérkeznie Nickelsdorfba. Úgy tervezték, hogy közülük valaki köszönetet mond nekem azért, hogy a vasfüggönyön való rés ütésével lehetőségük nyílt arra, hogy keletnémetekből németekké váljanak. Végül is szervezési malőr történt, mert hamarabb adták át számomra a kitüntetést, mintsem a hajdani keletnémetek megérkeztek volna. A kérdésre visszatérve: az elismerésre egy közel egy évtizedes ellenzéki szerepvállalással szolgáltam rá – ha jól értettem az osztrákok indítékait. Mindent összevéve azt gondolom, hogy leginkább egy magatartást kívántak díjazni.

 Mennyire lepte meg ez az elismerés?

 – Meglepett, mert a rendszerváltás kelet-európai történéseiben való szerény részvételemért még soha semmiféle hivatalos vagy nem hivatalos kitüntetést nem kaptam, leszámítva az amerikai Hungarian Human Rights Foundation díját 1990 decemberében – de az is olyan régen volt… Nem, nem így van: 2009-ben mégiscsak kaptam egy díjat, a gostivari Association For Democratic Initiatives szervezet Június 16-a díját. De mégis az az érzés alakult ki bennem: mindenki régen elfelejtett ezzel kapcsolatban mindent. Már fel sem merült bennem, hogy valaha is bárki fontosnak tartja még, hogy ezzel foglalkozzon. Hogy mi történt térségünkben 25-30 évvel ezelőtt. Időként egy-egy interjúban néhány résztvevő vagy tanú elmondja az emlékeit, s rendeznek egy kerekasztal-beszélgetést, amely nagyon keveseket érdekel. Ezért örültem ennek az osztrák kitüntetésnek, különösen, hogy sok barátom is eljött és részt vett az átadásán.

 Korábban bántotta, hogy a rendszerváltásban betöltött szerepéért nem kapott komolyabb elismerést?

 – Szó sincs róla, mert sokan mások, akiknek nálam sokkal jelentősebb szerepük volt az állampártok megdöntésében, ugyanúgy nem részesültek semmiféle kitüntető elismerésben.

 A Páneurópai Piknik megszervezése akkoriban mennyire volt kockázatos?  

– A Páneurópai Pikniknek nem voltam a szervezője. Politikai és nyilvánossági fedezetet kellett biztosítanunk, hogy egyáltalán sor kerülhessen rá, mégpedig „történelmi tartalommal”. Tehát, hogy a civilek át tudjanak jutni a vasfüggönyön, s ne legyen ebből probléma – sem Moszkvában, sem Washingtonban, sem pedig Budapesten. Említhetném még Münchent is, ahol a Szabad Európa Rádió szerkesztősége működött. A Szabad Európa Rádióra igen nagy szerep hárult abban, hogy egyfelől az akcióról a világ tudomást szerezhessen, azt ne lehessen meggátolni, másfelől, hogy ne kerüljön sor atrocitásokra. Már amennyire ez kiszámítható. A felelősségem abból állt, hogy a rendezvény létrejöhessen, mégpedig negatív következmények nélkül. Magam is felolvastam a Páneurópai Pikniken egy kiáltványt. Ez azért jelentett számomra kockázatot, mert a rádió munkatársainak tilos volt a magyarországi politikában szerepet vállalniuk. Éppen akkoriban bocsátották el emiatt a rádiótól Krassó György kollégámat. Neki egy bizonyos rendezvényről tudósítania kellett volna, nem pedig felszólalnia rajta, ahogyan ez történt.

 Ha már említette a politikai felelősséget, akkor térjünk rá egy aktuális témára, a 2015. évi milánói világkiállításra. Mit gondol, mi lehet annak az oka, hogy a 2014. május 22-ei milánói tervbemutató óta folyamatos itthoni támadások kereszttüzében áll, Ön is és a pavilon terve is? Emögött politikai támadások húzódnak?

 – Úgy gondolom, nem. Amúgy nem először történik meg Magyarországon, hogy egy épület nagy vitákat vált ki. Gondoljunk a Nemzeti Színház épületére, vagy arra, hogy annak idején hányan felháborodtak azon a szakmából, hogy az 1992-es sevillai kiállításra az akkori döntéshozó nem a tervpályázat győztes munkáját választotta, hanem Makovecz Imre tervét. Folytatásos regényről, szappanoperáról, de inkább krimiről beszélhetnénk. Nem hiszem, hogy politikai okok húzódnának a háttérben. Hacsak azt nem nevezzük politikai oknak, ami 1990-től errefelé több kormánynak is a felelőssége: hogy a magyar műépítész szakma nagyon kevés megrendeléshez jut, s éppen ezért hatalmas feszültségek halmozódtak föl az építész társadalomban, s így annak szakmai szervezeteiben. Meg lehet értenünk őket; azt is, hogy a szakmabeliek tanácstalanok, érezhetően feszültek és ingerültek. Egy váratlan fordulat olyan éles reakciókat vált ki belőlük, amely túldimenzionáltnak tűnhet a külső szemlélő számára. Amivel most az építész szakma nem ért egyet, az egy normális közegben egy egyszerű szakmai vitát váltana ki, vagy egy egyszerű valódi, izgalmas és tartalmas polémiát. De az a hisztéria, türelmetlenség és intolerancia, hogy egy pavilon ne azok döntése alapján épüljön meg, akik felelősek a projektért, hanem egy más opciót akarnak megvalósítani – számomra megmagyarázhatatlan. Normális körülmények között ilyesmi nem történhetne meg. Még egyszer hangsúlyozom, hogy megértem az építészek keserűségét. Ők amúgy sokkal fontosabb szerepet játszanak egy nemzet identitásának kialakításában, mint mondjuk a költők – mondom én, aki az vagyok – vagy filozófusok, festőművészek. Mindazok számára, akik a mai vagy a Trianon előtti Magyarországra gondolnak, a Parlament, a Lánchíd, a Halászbástya, a kolozsvári Szent Mihály-templom, vagy a Kassai Dóm – és még sorolhatnám a remek épületeket – sokkal meghatározóbb referenciát jelentenek, mint bármelyik híres magyar író, vagy költő alkotásai. Arról, hogy mi a magyar. Tehát az építészek munkájára, s arra az értéktöbbletre, amivel hozzájárulnak a nemzet önképéhez, óriási szükség van. Ezért is sajnálom, hogy ekkora szakmai háború kerekedett valamiből, ami arányaiban sokkal jelentéktelenebb kérdés. Túl lett dimenzionálva az egész pavilon-téma. Ezt viszont tudomásul kell vennünk, hiszen ilyen világban élünk.

 A magyar pavilonra kiírt látványötlet-pályázat győztesét idén januárban hirdették ki, az első díjat Gettó Tamás és Hutter Ákos A Malom című terve kapta meg, a második lett az Alakor, a Sárkány Sándor és Ertsey Attila által vezetett építészcsapat munkája. Kormánybiztos úr miért az utóbbit támogatta?

 – Az én felelősségem a pavilon sikeres felépítése. Természetes, hogy álláspontom kialakításához mindenki véleményét meghallgatom, tudomásul veszem. De egyik szakmai szervezet sem mondja azt nekem, hogy megosztja velem a felelősséget. Hanem mindegyik szervezet megmondja, mit tegyek, s aztán majd viseljem én egyedül a felelősséget. A Malom-terv mellőzése egyszemélyi döntésem volt. Megbízatásom kötelességemmé tette, hogy azt a látványtervet támogassam, annak az elképzelésnek a megvalósítására törekedjem, amelyet a legmegfelelőbbnek látok.

 Sokan azért támadják Önt, mert nem vette figyelembe a zsűri értékelését, s nem kérte ki senkinek a tanácsát.

 – Mindez, finoman szólva, nem felel meg a valóságnak. Látványpályázatot hirdettünk, amelyre 45 munka érkezett be. Mi megvizsgálva és kiértékelve ezeket, arra a konklúzióra jutottunk, hogy az elsőnek aggályosabbak a megvalósítási lehetőségei. A másodiknak díjazott tervet viszont úgy ítéltük meg, hogy jó eséllyel meg tudjuk valósítani. Miután sem a rendelkezésünkre álló idő, sem a költségfedezet nem végtelen, ezért az Alakor, más néven az Életkert Pavilon mellett döntöttem. S ezért én vállalom a felelősséget.

 Arról is olvasni, hogy A Malom-terv megvalósítása jóval költségesebb lett volna. Ez igaz?

 – A tervezők nem számolhattak mindennel. Ez nem az ő hibájuk, de nekem már a költségvetést is figyelembe kellett venni.

 Magának az Alakor-tervnek milyen volt a fogadtatása Milánóban?

 – Az Alakort a milánói világkiállítás felelősei, a meghatározó szakmai szereplők, a média és a társadalmi elit nagyon pozitívan fogadták.

Medveczky Attila