vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.18. 

Megújult a tiszaörsi plébánia

A megújult tiszaörsi plébániaépületet Sarlós Boldogasszony napján, a falu templombúcsúja alkalmából adták át. A plébániát Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg, aki a búcsúi szentmisét is celebrálta. Az Egri Főegyházmegye honlapjának híradása.

 Az érsek – a plébánia felújítása alkalmából – arról beszélt, hogy nagy szükség van a külső megújulásra azért, hogy eljussunk a belső megújuláshoz. A legtöbb ember úgy éli az életét, hogy saját magát teszi a központba, pedig az igazi boldogság az, ha képesek leszünk másokért élni, s Istent helyezzük életünk középpontjába. Amit neki adunk, azért az Isten sokszorosan megajándékoz bennünket.

 A szentmise után a paptestvérek, a vendégek és a hívek körmenettel vonultak a plébániára, ahol Bódi György projektmenedzser ismertette a kivitelezés munkáit. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ünnepi köszöntője után Ternyák Csaba megáldotta a megújult plébániát és közösségi házat.

 Tiszaörsön a 2012-es templomfelújítás után, 2014-ben az 1767-ben épített plébánia teljes felújítására került sor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt pályázat keretében. Az egyházközség közel 25 millió forint támogatást kapott az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól. A közbeszerzési eljárásban a Józsa Kft. nyerte el a kivitelezést, amelyet 2013. október 30-án kezdtek meg. Az Egri Főegyházmegye előfinanszírozta a munkákat.

 

Magyar Kurír