vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.30. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 31.száma!

A tartalomból:

AZ ÚJ MAGYAR ÁLLAM FELÉ (címlapon)

A magyar állam újratervezése, átalakítása és újszerű gyakorlati használata több okból is időszerű. Az egyik legfontosabb ok, hogy nem működik jól. Nem mostantól, nem 2010-től, még csak nem is 1990-től, hanem úgy 60 éve, de tulajdonképpen Bethlen István lelépése óta ez az állam inkább van polgárai kárára, mint hasznára. A működési hibák alapja, oka, forrása többnyire valamiféle külföldön elinduló nagy hullám össze-vissza áramló maradványörvényei által keltett sodródás vagy inkább hánykolódás szokott lenni. A nagy hullámon a világ legnagyobb nemzetei szörföznek, boldogan, egyre nagyobb elszántsággal és örömmel. Hol az egyiknek, hol a másiknak sikerül ügyesebben meglovagolni a rohanó vízhegyet. Aki elbukik, elveszti az egyensúlyát, az a hullám mögötti zavarosban találja magát, és várhatja a következő hullámot. Az olyan nemzetek, mint a magyar az elmúlt néhány száz évben folyamatosan a különböző hullámok mögötti zavarosban kapkodtak levegőért, vagy éppen a hullám alatt küzdöttek az életbenmaradásért.

 In memoriam Csurka István

MAGYARORSZÁG FELSZÁMOLÁSA (VII. RÉSZ) (2.oldal)

Európától sok segítséget nem várhatunk. Ámde, ha bizonyító erővel mutatjuk fel új értékeinket, ha kiemelkedünk a posztkommunizmus zűrzavarából a jobb minőségű élet mozgóképeivel, akkor felfigyel ránk az újak iránti régi fogékonyságával. S akkor mégsem leszünk felszámolva.

Néhány szót arról is, amit nem szabad. Nem szabad megengedni, hogy malomalji, kocsmai antiszemitizmus burjánozzék el. Mindenkor tudni kell, hogy Magyarország itt leírt felszámolásához éppen erre van szüksége a kettős kötöttségűeknek, részben azért, hogy a magyar nép iránt minden rokonszenvet kiiktassanak, részben pedig – és ez a fontosabb – hogy a lényeges kérdéseket szóba se lehessen hozni. Egyetlenegy népnek sincs joga egyetlen más népet ócsárolni, szidalmazni, gyűlölni. Értelmetlen dolog általában a zsidókat felelőssé tenni mindazért, ami ma Magyarországon történik. Igyekeztem kimutatni, mennyi része van a mai nemzeti elégtelenségben a történelmi vezető osztálynak, az értelmiségnek, a rossz kiegyezéseknek és az osztályönzésnek. Az antiszemitizmusra való mutogatással azonban senki nem bújhat ki a felelősség alól és a magyar népnek joga van rendet teremteni a saját hazájában, joga van megakadályozni a felszámolását, akárkik teszik is ezt. Legyen hát ez a ghandis mozgalom az első, mely fellép az ostoba hőbörgések ellen, de legyen kemény és eltökélt azok ellen is fellépni, akik ezen indulatok mögé bújva akarják megkárosítani. Van egy rossz, a Kádár–Aczél korszakban képződött elitünk, amely áll akikből áll. Ne azt firtassuk, honnan jöttek, hanem azt, hová mennek.

 Bomberázás

avagy ki az, aki szisztematikusan manipulál? (3.oldal)

Bombera Krisztina az ATV-ből fröcsögött egy keveset korábbi munkahelyére, a közszolgálati médiára. Úgy látszik, bizonyos lapokban már ennyi is elég, hogy valaki címlapra kerülhessen. Csak a Fidesz-kormány idején érezte „szisztematikusan manipulatívnak” a köztévét, előtte nem. Neki a valóban pártelkötelezett és kirekesztő Gyurcsány–Bajnai- féle közmédia feküdt. Megértem őt. Akkor ezt kell mondani. Most meg az ATV, amely igazán nagyon sok jelzővel felruházható, de ezek között még véletlenül sem szerepel a „független” vagy a „pártatlan”. Tudjuk az ő „szisztematikus manipulálás”-uk maga a szakmaiság.

 Európa összes felsőoktatási intézményével versenyeznünk kell

Szeretnénk, ha még idén véglegessé válna a felsőoktatási stratégia (4.oldal)

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár el szeretné érni, hogy értékes diplomákat adjanak ki a felsőoktatási intézmények, olyan diplomákat amelyek megfelelnek az illető személy képességeinek, és a végzettek el is tudnak velük helyezkedni. Ennek a feltételeit kívánják megteremteni úgy, hogy hosszú távon működhessen a rendszer.

 A „megújuló vagy atomenergia” szembeállítás teljes mértékben hibás

Számításaink szerint egyértelműen versenyképes lesz a paksi áram ára (5.oldal)

A magyar villamosenergia-rendszerben a fogyasztás bővülésének és a fosszilis tüzelésű blokkok üzemen kívül helyezésének hatására 5000 megawattnyi extra kapacitással kell számolni 2025-ig. Prof. Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű bővítésének

kormánybiztosa: az energiapolitika fő célkitűzései, hogy úgy tudjuk az energiaellátást megvalósítani, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkenjen, hogy szavatoljuk az energiaellátás biztonságát, és amennyire lehet, a vezetékes importforrásoktól függetlenedjünk.

 A közös munkának a főváros lesz a nyertese

Az új választási rendszer révén olcsóbb, hatékonyabb, demokratikusabb lesz Budapest irányítása (7.oldal)

Riz Levente, a BÖSZ elnöke, Rákosmente polgármestere: Olyan új Fővárosi Közgyűlés jöhet létre, amelyben döntő többségben a közvetlenül megválasztott polgármesterek lesznek jelen. Ez azért fontos, mert a polgármesterek jól ismerik a fővárosban élő emberek problémáit, a helyi közösségeket érintő ügyeket. Általában a kerületi polgármestert keresik meg legelőször a fővárosi polgárok, ha gondjuk, bajuk van. Az új struktúrában ezeket közvetlenül beterjeszthetik a Fővárosi Közgyűlés elé, ami egy hatékonyabb működést és városfejlesztést, illetve gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé. Lényeges, hogy a választók iránt elkötelezett polgármesterek végzik mindezt a feladatot, akik a pártpolitikai szempontok felett állnak. Azt várom az új összetételű közgyűléstől, hogy végre nem parttalan politikai viták helyszíne lesz, hanem szakmai szempontok alapján érdemi munka folyhat.

 A MÁV szervezetileg teljesen átalakult, jelentősen mérsékelte adósságát

A közösségi közlekedés biztosítása közszolgáltatás, és nem profitorientált (9.oldal)

Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár: Amikor 2010-ben átvettük a MÁV-ot, akkor a 300 millió forintos adósság mellett egy irreálisan felduzzasztott központi irányítást és több mint 50 társaságot „örököltünk”. Tehát 2010-ig hatékonyság nélkül, pazarlóan, és túlzott központi irányítással dolgozó cég volt a MÁV. Jelenleg, az átalakítások következményeként, az 50 társaság helyett 11 működik. A kisebb méretű gazdálkodási forma, és az, hogy megszűnt a felduzzasztott központi irányítás, már eleve hatékony gazdálkodást eredményezett. Ráadásul a MÁV kapcsán a 2002 és 2010 közti balliberális kormányok azt az elvet képviselték, s ezt korábban az ÁSZ-vizsgálat is leírta, hogy a nyereséges ágazatokat kiszervezték, és privatizálták. Erre egy példa a MÁV Cargo esete.

 Veszendő létünk jóvátétele a vers

A Rádióban azzal foglalkozhattam, amit kedvtelésből is műveltem volna (10.oldal)

Czigány György költő, újságíró, szerkesztő, műsorvezető, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze: Történt, hogy a rádió akkori elnöke, Such György megkérdezte tőlem: elfogadom-e az életmű díjat, ami néhány százezer forinttal járt. Elfogadtam. S akkor még ment a Ki nyer ma? Azt nem is sejtettem, hogy már akkor tervbe vették a műsor megszüntetését. Inkább ne adták volna az életműdíjat, mert számomra a műsor sokkal fontosabb volt. Nem értettem Such úr döntését, mert úgy éreztem, hogy erre a vetélkedőre kíváncsiak még az emberek. De elfogadtam a döntést, hiszen nem az én dolgom, hogy beleszóljak a Rádió műsorpolitikájába. Ez a vetélkedő később folytatódott – igaz más címmel és szignállal – két és fél éven keresztül a Katolikus Rádióban. Végül én tanácsoltam azt, hogy szüntessük meg ezt a műsort, mert oda már nem olyan hévvel érkeztek az emberek, mint az Astoriába, ami a város szívében van. S lassan már csak ugyanaz a két játékos jelentkezett. Természetesen mi mindig hálásak voltunk a játékosoknak, de a műsor nem miattuk keletkezett, hanem azokért, akik hallgatják. Most volt egy jubileumi Ki nyer ma?-ünnepség is, amelye meghívtak az Astoriába. Hallom, hogy a Bartók Rádió havonta egyszer sugároz egy ilyen típusú vetélkedőt, de az nem hasonítható ahhoz, amikor a Kossuthon napi rendszerességgel hallható volt. Az Óbudai Társaskörben hosszú évek óta megrendezik a Játék és muzsika 70 percben estjeit, ahol én nemcsak zenei, hanem képzőművészeti és irodalmi kérdéseket is felteszek a 100 fős közönségnek. Ennek a műsornak az a kuriózuma, hogy élő zenével játsszuk.

 Zalai turisztikai brand szükséges

A „Befektetés a jövőbe” felsőoktatási ösztöndíjrendszer azokat a fiatalokat támogatja, akik a városi felsőoktatási intézményekben tanulnak (12.oldal)

A megye turisztikai szereplőivel összefogva zalai brand megteremtésére van szükség, amelynek révén nemcsak egy éjszakát, hanem egy egész hetet eltölthetnének Zalaegerszegen a turisták. Balaicz Zoltán Zalaegerszeg megyei jogú város alpolgármestere, a Fidesz polgármesterjelöltje: olyan zalai brand megteremtésére van szükség, amely kellően vonzó a turistáknak ahhoz, hogy Zalaegerszegen ne csak egy-egy éjszakát, hanem akár egy egész hetet eltöltsenek a gyermekes családok.

 A keresztényszociális eszme útján (18.oldal)

Orbán Viktor tusványosi beszédében eltemette a liberális alapú demokráciát, a magyar állam újjászervezéséről beszélt, egy munka alapú állam létrehozásáról. A miniszterelnök úr szavait nem először hatották át a keresztényszociális eszme gondolatai. Az ideológia megalkotói és támogatói már a XIX. század végén elvetették a liberalizmust és a marxizmust, és helyettük új programot adtak a világnak. Orbán Viktor törekvései sokat merítenek akár XIII. Leó pápa, akár Prohászka Ottokár esztergomi érsek munkásságából is. 1891-ben adta ki Rerum Novarum (Új dolgokról) kezdetű enciklikáját XIII. Leó pápa, mely művében reagált a korszak új eszméire, a marxizmusra és a liberalizmusra, továbbá megoldást ajánlott a munkásság problémáira. Miután ugyanis az iparosok korábbi szervezeteit a múlt században eltörölték, s helyettük más védelemről nem gondoskodtak, az újabb állami intézmények és törvények pedig levetették a korábbi vallásos szellemet, lassanként odáig jutottunk, hogy korunk a munkásokat magára hagyta és védtelenül kiszolgáltatta a munkaadók embertelenségének és korlátlan nyereségvágyának. Növelte a gondot a telhetetlen uzsora, amelyet az Egyház ugyan sokszor elítélt, de fösvény és nyereségvágyó emberek – bár más formában – változatlanul űznek tovább. Ehhez járult még, hogy a termelés és szinte a teljes kereskedelem egy kisebbségnek jutott a hatalmába, úgyhogy néhány dúsgazdag ember a szegények hatalmas tömegeire rakhatta a szolgaság jármát.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál! De már július 30-án, szerdán 9 és 12 óra és 17-19 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. nyarán

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.