vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.25. 

Pásztor: Čanakot az zavarja, hogy pártunk jobb az övénél

A Vajdaság Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) közötti koalíciós tárgyalások jól haladnak, jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke, s hozzátette, várhatóan “ezekben a napokban” találkozik majd Aleksandar Vučić kormányfővel.

 “Meglehetősen jól haladnak a dolgok, legalábbis ami a megállapodás tartalmát illeti. Amit ennyi idő alatt meg lehetett tenni, az megtörtént. Mi közzétettük a megállapodás szövegét, úgyhogy mindenki ellenőrizheti azt. Vučić úrral néhány nappal ezelőtt telefonon hallottuk egymást, ezekben a napokban pedig találkozni is fogunk”, mondta Pásztor a Politikának adott interjújában.

 Arra a kérdésre, vajon Vučić feltételeket szab-e a tartomány politikai helyzetével kapcsolatban, Pásztor azt válaszolta, tárgyalni fognak Vajdaságról, de “fejlesztési jellegű, nagy léptékű kérdésekről is, olyanokról, mint a palicsi fejlesztési projektum megvalósítása, a Szabadka melletti útleágazások, valamint a szabadkai színház kérdése, vagy éppeséggek a médiát érintő kérdések”.

 A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnökével, Nenad Čanakkal folytatott néhány nappal ezelőtti politikai pengeváltás kapcsán, amikor is a ligások vezetője azt követelte, hogy kérjen bocsánatot azért a mondatáért, amelyet a kishegyesi XII. Vajdasági Szabadegyetemen mondott, miszerint „csodának tekinthető az a tény, hogy a vajdasági magyar közösség megmaradt, hiszen az utóbbi 95 év eseményeit vizsgálva megállapítható, 70 évig a délvidéki magyarokkal a kutya sem törődött”, Pásztor azt mondta, azért vált az LSV célpontjává, mert zavarja őket, hogy “eredményesebb és hatékonyabb parlamenti elnök, mint az övéké volt, s pártja is sikeresebb”.

 A Politika emlékeztetett arra, hogy a liga ezen a nyáron már másodszor “szúrt oda” vajdasági koalíciós partnerének, amely ugyanakkor az SNS koalíciós partnere is, magyar nacionalistának és a szélsőjobboldali Jobbik követőjének nevezve.

 “Rosszul értelmezték az általam kimondott mondatokat, az viszont, hogy bennünket szélsőségeseknek tartanak, lassanként a szokásos politikai retorikájuk részévé válik”, véli Pásztor.

 

(vajma.info)